Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-01
17 szerződésekkel elárulják a magyar nemzeti érdeket, a privatizációval idegen kezekre játsszák a nemzeti vagyont. Ezt a logikát követte az 1997es népszavazási kezdeményezés is a Hornkormány földtörvénymódosítási próbálkozásával szemben. Nemcsak abban a tekintetben, hogy a Fidesz megtagadta saját korábbi, az MDFkormány földtörvényét a gazdasági racionalitás alapján elutasító álláspontját, és odaállt a kisgazdá k és az MDF föld- politikája mellé. Fordulat volt ez annyiban is, hogy - eltérően az MDFkormánnyal szemben követett ellenzéki magatartásától - részesévé, majd vezetőjévé vált annak, hogy parlamenten kívüli eszközzel, populáris akcióval akadályozzák meg a kormánytöbbséget e gy feles törvény alkotmányos megalkotásában. Az 1994 előtti Fidesz még elvi alapon ellenezte volna az ilyesmit, az 1994 utáni Fidesz viszont már megteszi ezt, és éppen Orbán az, aki elutasítja azt a parlamenti kompromisszumot, amibe Pokorni frakcióvezető és a szövetséges pártok belemennének. O megalázni, két vállra fektetni akarja a gyűlölt ellenséget, s nem kompromisszumot kötni az ellenféllel. A földkérdést is nemzeti létkérdéssé stilizálja, hiszen a Fidesz választási küzdelmét nemzeti szabadságharccá emeli. A választási győzelmet követően, az új kormány megalakulásakor Orbán a kormányprogramról történő szavazás előtt azt mondja, hogy aki nek fontos a magyar emberek érdeke, az igennel szavaz rá - vagyis az ellenzék nem magyar érdekeket képvisel. Ez a sze mlélet legitimálja a jobboldal hívei számára az ellenzéki jogok korlátozását, a demokratikus normák megsértését a Fideszkormány idején: a háromhetenkénti Országgyűlést, a közszolgálati rádió és televízió kormányellenőrzés alá vonását, az ellenzéki kezdemé nyezésű vizsgálóbizottságok megakadályozását, a pártvagyon kormánykoalíciós törvénnyel való újraelosztását, a megfigyelési ügyet, az MNB elnöke elleni politikai hajtóvadászatot és a kétéves költségvetést. A Fidesz hívei számára a másik oldalon nem partnere k, hanem hogy ő is a népakaratot, annak egy részét képviseli, és ezzel szemben ön gát tekinti az egész nemzet képviselőjének. ma ellenségek voltak, akikkel szemben - bármilyen eszköz megengedett. A vetélytárs újra meg újra a nem zeten kívülre helyezett, id egen érdekeket képviselő ellenség. Ehhez - nem ismételhetjük elégszer - nem kellett Orbánnak sem őszödi beismerés, sem választási hazugság. A parlamenti többség alkotmányos törvényalkotásának populáris akcióval, népszavazási kezdeményezéssel való megakadál yozása tehát már 1997ben bekerült a Fidesz eszköztárába. Az ellenséggel szemben bármilyen eszköz megengedett logikájába illeszkedik a 2008. március 9i népszavazás is. Egykor a Fidesz is tandíjat akart, maga is nekifogott a többbiztosítós rendszer kiala kításának, számos gazdasági szakértője híve a vizitdíjnak, korábbi egészségügyi minisztere maga is privatizációt kezdeményezett az egészségügyben . Mégis népszavazással töröltetik el a tandíjat és a vizitdíjat, népszavazási fenyegetéssel akadályozzák meg - mint egykor a földtörvény módosítását - az egészségbiztosítási reformot. Emblematikus friss példa a gyöngyösi gumiabroncsgyárberuházás megakadályozása, miközben más városok Fideszes polgármesterei most sorban állnak a gumiabroncsgyárért. Orbánnak semmi sem számít, csak az, hogy ellehetetlenítse azok kormányzását, akik „kiragadták kezéből a kormányrudat”, mégha működésképtelenné teszi is ezzel magát az államot. Ha az egykori rendszerváltó párt vezetője, korábbi miniszterelnök, most a vezető ellenzéki pár t elnöke így beszél, így viselkedik, akkor ezzel mintát ad mások számára, akik valamilyen értelemben közéleti konfliktusok részesei. Amikor Orbán a kampánycsend megsértésére az „oszt' jó napot” retorikájával buzdítja aktivistáit, amikor Rogán Antal munkat ársai betörnek az MSZP szerverére, amikor Orbán kordonbontásra vezényli a parlamenti frakciót, akkor a Fidesz normál rombol és helyette másik normát teremt, amely szerint ezzel a kormánnyal, ezzel a hatalommal, annak híveivel és intézményeivel szemben bárm it meg lehet tenni. Ha a Fidesz nagygyűlésén az ütemes „Gyurcsány, takarodj!” szólhat, akkor miért ne lehetne leköpni a kormánypárti kép- A 2002es választási vereséget a Fidesz valójában sohasem vette tudomásul. Emlékezetes a szavazatok újraszámlálásáért folytatott kampány. Nemcsak az Erzsébet híd elfoglalói beszéltek választási csalásról, de Kövér László és Stumpf István is. Orbán szerint „kiragadták kezünkből a kormányrudat” (és nem elveszítettük a választást), miközben „a haza nem lehet ellenzékben”. A ciklus közben folytatott fideszes részkampányok - a „nemzeti konzultáció” vagy a köztársasági elnökválasztás körüli kampány - logikája végig az volt: a kormány nem képvisel senkit, és vele szemben a Fidesz képviseli a magyar embereket. (Amikor az utcán „v álasztották ki” az ellenzék köztársasági elnökjelöltjét, azt írták a standokra: „az emberek jelöltje".) Ez a szemlélet következetesen elvitatja a politikai vetélytárstól - legyen akár kormányon, akár ellenzékben , viselőket. Ha Orbán szabad prédának minős íti a politikai ellenfelet, akivel szemben minden eszköz megengedhető, ha az őt követő, őt „vezénylő tábornoknak” tekintő jobboldali sajtó az elveszített sajtóperek százait vállalva normává emeli a rágalmazást és becsületsértést, akkor miféle viselkedést v árhatunk cl azoktól az elkeseredett, többszörösen frusztrált emberektől, akik az utcára keverednek? Orbán szisztematikusan verte szét a demokratikus közélet normáit, s a tévészékház megtámadói, az autókat gyújtogatók és rendőrökre támadók őt követik. *
