Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-04
40 mit fog kezdeni Kijev a keletukrajnai, ugyancsak oroszul beszélő polgáraina k többmilliós sokaságával?) Nos, a nyugateurópai országokban egyáltalán nem ismeretlen a kisebbségi területi vagy kulturális autonómia intézménye. Finnországban a nagyjából a lakosság négy százalékát kitevő svédeknek teljes körű autonómiájuk van, például önálló svéd egyetemmel Turkuban, a spanyolországi katalánok teljes körű önkormányzattal (külön katalán kormánnyal) rendelkeznek, az Itáliához tartozó DélTirol, amelynek német (osztrák) lakossága van, és amelyet az első világháború után szerzett meg az ola sz állam, ma német nyelvű önkormányzatot élvez, Belgiumnak két teljesen szuverén nemzete van: a (holland nyelvű) flamand és a (francia nyelvű) vallon, de mellettük a néhány határ menti kisváros német lakossága is önálló regionális kormány igazgatása alatt él – mondhatnám, Belgiumban egyetlen belga létezik: ez a király, aki természetesen se nem flamand, se nem vallon. Mindez arra utal, hogy a kisebbséginemzetiségi autonómiák jogrendje egyáltalán nem ismeretlen a nyugati világban, ellenkezőleg, hagyományos é s kötelező norma, amely az Európai Unió viszonyai között még több jogosultsággal és (részleges) szuverenitással jár együtt. Valójában ezeket az európai példákat kellene követnie a középeurópai (Kárpátmedencei) régiónak is. A magyar kulturális egységnek máris számos intézménye létezik, vannak jogi keretei, kulturális keretei és (mondjuk így) szimbolikus keretei. A jogi keretek közé tartoznak azok a magyarországi kormányzati intézmények, amelyeknek a magyarság kulturális egységét kell szolgálniuk: ilyen vo lt a korábban (sajnálatos módon) megszüntetett Határon Túli Magyarok Hivatala, az ugyancsak felszámolt Magyar Állandó Értekezlet, illetve a most is működő magyar képviselők fóruma, ilyen a ma is érvényes státustörvény, amely meglehetősen nagyszabású támoga tásokat juttat el a határokon túl magyarokhoz (ezt a támogatást persze növelni kellene), ilyenek voltak a korábbi össznemzeti alapítványok, mint az Illyés, az Új Kézfogás és az Apáczai Közalapítvány, és ilyen a helyükbe lépő Szülőföld Közalapítvány. (Ennek a támogatáspolitikának a lassan két évtizedes történetét is egyszer fel kellene dolgoznia a kutatásnak.) A magyar kulturális egység szolgálatában számos intézmény végez érdemi munkát, és ez a munka ugyancsak hatalmas eredményeket produkált a mögöttünk ál ló két évtized során. Olyan intézményekre gondolok, mint a Magyar Tudományos Akadémia, amely külön „elnöki bizottság" keretében kíséri figyelemmel az egyetemes magyar tudományos kutatás helyzetét és eredményeit (ennek a bizottságnak magam is tagja vagyok), illetve a határokon kívül, például Kolozsváron létesült akadémiai bizottságok, amelyek igen eredményesen tevékenykednek a magyarmagyar tudományos kapcsolatok szervezésében. Ilyen kulturális intézmények a különféle nyári egyetemek és tanfolyamok, nem csak Magyarországon, hanem a szomszédos országokban is: magam például a kisvárdai tanfolyamot megelőző napokban a balatonszárszói református népfőiskolán, majd a felvidéki Jászó (ahol a nevezetes premontrei apátság található) nyári egyetemén tartottam előadáso kat. Ilyenek a különféle kulturális fesztiválok (ugyancsak a napokban jártam a felvidéki Rozsnyón rendezett Csemadok kulturális fesztiválon), és ilyenek természetesen az Anyanyelvi Konferencia által létrehozott nyári tanfolyamok is, miként a jelen kisvárda i óvónőtovábbképző tanfolyam. Végül a kulturális együvé tartozás erős kötelékeit alakítják ki azok a nemzeti és történelmi szimbólumok, amelyek a magyarság nemzeti összetartozásának és identitásának sok évszázados jelképei és erőforrásai. Olyan nemzeti é rzelmekkel telített szimbólumokra gondolok, mint Kölcsey Ferenc Himnusza és Vörösmarty Mihály Szózata, a pirosfehérzöld lobogó, a szentkoronás címer, a nemzeti ünnepek, így március 15e, augusztus 20a, október 23a vagy a Magyar Kultúra Napja (január 22én), a nagy magyar történelmi személyiségek, így Árpád fejedelem, Szent István, IV. Béla, Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás király, Dózsa György, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Teleki Pál, BajcsyZsilinszky Endre vagy Nagy Imre miniszterelnök (nemrégiben emlékeztünk meg tragikus halálának: meggyilkolásának félévszázados évfordulójáról). Ugyancsak jelképeket hordozó szerepet kaptak a magyar irodalom, zene, művészet és tudományosság nagyszerű alakjai: Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Ady Endre, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Illyés Gyula, Németh László, Radnóti Miklós, továbbá Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Munkács y Mihály, Szinyei Merse Pál, Csontváry Kosztka Tivadar, Semmelweiss Ignác, SzentGyörgyi Albert és mások. De szimbólumképző szerepük van a magyar történelem győzedelmes vagy éppen tragikus eseményeinek is: a honfoglalás, az államalapítás, a tatárjárás, a n ándorfehérvári diadal, a mohácsi csata, Budavár viszszafoglalása, a Rákóczi Ferenc nevéhez fűződő szabadságharc, 18481849, Trianon vagy éppen 1956 forradalma is beletartozik abba a történelmi, egyszersmind erkölcsi erőtérbe, amelyben a nemzet egységének k i kell alakulnia.
