Reggeli Sajtófigyelő, 2008. szeptember - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-09-01
15 tévészékház ostromát is csak az váltotta ki, hogy a televízióban nem ismertették a tüntetők petícióját, tehát az erőszak arra válasz, hogy a hatalmon levők figyelmen kívül hagyják a nép igényeit. A másik példa Morvai Krisztináé, aki a következő választ adta a Klubrádióban arra a kérdésre, hogy jogvédőként miért nem tiltakozott a melegfelvonulás résztvevőit ért erőszak ellen: „A melegfesztiválon kérem szépen meg civil túlkapások történtek. Van rendőri túlkapás, van civil túlkapás. Tessenek akkor ezt úgy felfogni, hogy civil túlkapás az, hogy néhány pimasz embernek bemostak.” Továbbá: „Azzal kezdődött, hogy a maguk pimasz miniszterelnöke hazugsággal h atalomra került, és ez a nép fellázadt az ellen, hogy ez az ember áll itta nyakára. (...) nem ez a helyes időpont arra, hogy túlfeszítse a húrt. (...) Ezt tessenek tudomásul venni a kedves hallgatói is és ön is, Bolgár úr, hogy nem lehet ennek a népnek a t ürelmét most mára végletekig fokozni, mert a diktatúra ellen az emberek fel szoktak kelni.” Morvai tehát a melegverést is a diktatúra elleni indulatok kitörésének tekinti, s úgy gondolja: az erőszak magyarázható, hiszen a hazugsággal hatalomra került mini szterelnök elleni indulatok torkollnak erőszakba. Diktatúrának tekinti, ha a szerinte hazugsággal hatalomra került miniszterelnök tisztségében marad. Az, hogy őt a választáson létrejött parlamenti többség választotta meg tisztségébe, és ez a többség szavaz ott neki bizalmat az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után is, nemcsak Gondának, de Morvainak sem számít. Vagyis: mindaz, amit az utcai erőszakkal élők akár a tévészékháznál, akár a későbbi kormányellenes tüntetések alkalmával, akár a melegfelvonulás sal szemben tettek, nem a jogállam minden híve által elítélendő rendbontás, hanem legitim fellépés a diktatúrával szemben. Mivel az országban diktatúra van, a szabadság hívei nem tehetnek mást, mint hogy harcba szállnak ellene, s ebben a harcban az erőszak - melyet Morvai civil túlkapásnak nevezve igazol - sem mindig elkerülhető. * Magyarország ma minden józan megítélés szerint piacgazdaságként és parlamentáris demokráciaként írható le, ahol az üzleti élet el van választva a politikától, ahol a választás ok nyomán rendre váltják egymást a kormányok, ahol a hatalmon levők szabadon bírálhatók. Ha valaki - mint feltételezésem szerint Morvai Krisztina - a nyugati demokrácia hívének tekinti magát, maximális mértékben él is a demokratikus rendszer biztosította s zabadságjogokkal, s a megvalósult demokráciát Gonda Lászlóval együtt mégis diktatúrának minősíti, akkor nyilvánvalóan súlyos tévedés áldozata, mint ahogy ugyanilyen tévedés áldozatai azok a százak és ezrek is, akik - gyakran ötvenhatos reminiszcenciák je gyében - vesznek részt a kormány elleni militáns, olykor erőszakos akciókban. Ha Morvai és az utcai akciók részvevői tévedés áldozatai, akkor Orbán Viktor tévesztette meg őket, hiszen ők mindezt évek óta Orbán Viktortól hallják. Az őszödi beszéd óta Orbán formálisan is megkérdőjelezi a második Gyurcsánykormány legitimitását. 2006 szeptembere óta azt hirdeti, hogy a kormány hazugsággal jutott hatalomra, ezzel sérült a magyar demokrácia, és ezt a sérülést csak előrehozott választásokkal lehet orvosolni. Odá ig elmegy, hogy Magyarországon jelenleg nem demokrácia van, hanem „többpárti diktatúra”. Ezt érzékelteti azzal is, hogy a demokratikus választások eredményeként hivatalába lépett kormányt az 1848ban az osztrák hatalmat képviselő helytartótanácshoz hasonl ítja. Nem áll meg azonban a retorikánál: olyan politikai lépéseket is tesz, amelyek demokráciában a politikai vetélytársak között elképzelhetetlenek. Ilyen lépés a miniszterelnök két éve tartó bojkottja, ilyen lépés volt a kordonbontás is, amelynek törvénysértő voltával pontosan tisztában voltak (ezért is beszéltek „polgári engedetlenségről”, ami országgyűlési képviselők tekintetében képtelenség), továbbá, ha végiggondoljuk, ilyen lépés a parlamenti többség döntésének népszavazásra] való megakadályozása, a parlamenti demokrácia működésének „közvetlen demokráciával” történő megbénítása. E ponton szembe kell nézni a kérdéssel: vajon nem indokoljae a Fidesz ilyetén viselkedését Gyurcsány „választási hazugsága”? Vajon nem ellentétese Gyurcsány viselkedése oly mértékben az elemi demokratikus normákkal, hogy annak orvoslása érdekében az ellenzék nem is tehet mást? Amit az őszödi beszédről és annak előzményeiről gondolok, elmondtam már két évvel ezelőtt (A megkésett beszéd. ES, 2006/42., október 20.). Összefog lalva csak annyit ismétlek meg, hogy abban, amit Gyurcsány az őszödi beszédben önostorozóan hazugságnak nevezett, a helyzet korábban megalapozatlanul optimista megítélése keveredett tévedésekkel, költségvetési lavírozással, elszámolási trükkökkel és a való ságos szándékok elhallgatásával. Hogy ez indokolttá teszie a Fidesz azóta tapasztalt viselkedését, arra két ellenpéldát említek. 1990 őszén a taxisblokád idején maga Orbán Viktor marasztalta el súlyos hazugság miatt a kormányt, s akkor vezette be ő a h azugság szót a magyar parlamenti politikába. Soha egy pillanatig sem merült fel azonban az 1994es választásig, hogy Orbán emiatt kétségbe vonta volna az MDFkormány legitimitását, sőt a Fidesz kifejezett
