Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-28
22 autonómia javára. Nem lehetü nk egy mandátumhoz szükséges harmincezer szavazó képviselői, ha az a küldetésünk, hogy felmutassuk és érvényesítsük hétszázezer székely közös akaratát! Egyben arra ösztönözzük székely testvéreinket, állítsanak saját soraikból képviselőjelölteket, a kampán y során pedig kérdezzék meg tőlük, vállaljáke, hogy megtesznek mindent annak érdekében, hogy Székelyföld Autonómia Statútuma törvényerőre emelkedjen, és csak akkor szavazzanak rájuk, ha ezt megígérik. A parlamenti képviselet szükséges, de nem csodaszer, csak egyik eszköz a demokratikus közélet eszköztárában, és a mi a célunk az, hogy a fontos döntéseket – a szubszidiaritás elvét érvényesítve – a szülőföldünkön hozzuk meg. Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke Marosvásárhely 2008. augusztus 26. vissza Iskolán kívüli többletek Erdélyma [ 2008. augusztus 27., 10:36 ] „Mivel Moldvában igencsak felgyorsult az asszimiláció, szeretnénk minél hamarabb a lehető legtöbb községben jelen lenni. Ma már évek kérdése, hogy me gőrződike egy moldvai faluban a magyarság kultúrája” – foglalja össze legfontosabb céljukat a 39éves Solomon Adrian, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) tavaly megválasztott elnöke. A Bákó melletti Lujzikalagor egyik mellékutcájában, Solomon Adrian szülei házának udvarán beszélgetünk. Itt él ő is négytagú családjával. Jó másfél évtizede innen indult el mind a hat Solomon testvér tanulni és dolgozni külföldre. Négyen maradtak Nyugaton, ketten pedig visszajöttek. „Mindig bennem volt az érzés, ho gy haza akarok jönni” – Tizenhárom évi külföldi tanulás és munka után, három éve mi hozta haza a fiatal, kétgyerekes Solomon családot? – Bákóban érettségiztem, és 1991ben, ösztöndíjasként kerültem be Budapesten a Külkereskedelmi Főiskolára. Végzettként M agyarországon helyezkedtem el, majd rövidebbhosszabb időszakot töltöttem Olaszországban, hol nyelvtanulás, hol munkavállalás céljából. Sokféle munkát vállaltam. Boldogultunk, de mindig bennem volt az érzés, hogy haza akarok jönni. Feleségem is innen, Küls őrekecsinből származik, és a főiskolára előkészítő, budapesti tanévben ismerkedtünk meg. Gyerekeinknek, a most nyolcéves Péternek és a tízéves Annamáriának hiányoztak a nagyszülők. Én vagyok hat testvér közül a legkisebb, és mindegyikünk külföldre került. Nem akartam magukra hagyni a szüleimet, és az egyik nővérem családja is hazaköltözött Bákóba. Egyszer alkalmam nyílt Böjte Csaba testvérrel hosszan, elmélyülten beszélgetni, és ez megérlelte a döntésünket: ideje hazajönni. A gyerekek értettek „csángósan” – Mi jellemzi a helyzetet, amelyből a szövetség feladatai adódnak? – A Moldvában élő 240 ezer római katolikus közül alig 60 ezren tudnak magyarul. Az iskolák és az egyház nyelve román, csak az utóbbi nyolc év magyar civil társadalmi összefogásának köszönh etően sikerült némi haladást elérni a magyar nyelv tanítása, a kultúra terjesztése és szociális gondoskodás terén. Jelenleg tizennyolc faluban vagyunk jelen, ez 40 ezer lakost érint. Bákóban is sikerült elindítanunk az oktatást, ahol ugyan sok magyar szárm azású csángó család él, de egy 200 ezer lakosú városban nehéz elérni és meggyőzni a szülőket. Még további 25 településen lenne indokolt a tevékenységünk, és akkor elérnénk további 30 ezer embert. – Kezdetben hogyan működött a szövetség? – Nyolc éve egyese k kivitelezhetetlennek, mások vakmerőségnek vagy éppen szélmalomharcnak tartották azt az ötletet: moldvai csángó falvakban magyar nyelvet tanítani, foglalkozásokat szervezni a gyerekeknek, először iskolán kívül, majd az iskolákban is. Elődeim akkor még nem tudták, mekkora feladatra vállalkoztak. Látták azonban, hogy a gyerekek sok helyen még értenek, beszélnek is magyarul, azaz „csángósan”, ahogyan ők nevezik dialektusukat.
