Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-27
17 illetően… Szerinte „amit az oroszok most mondanak, az semmiben sem különbözik attól, amit 56ban mondtak Budapestről”. Orbán ezért határozott válaszlépéseket sürget Oroszországgal szemben. Mi több: olyan „külpolitikai egységet KözépEurópában és az Európ ai Unióban”, ami világossá teszi, hogy nem fogadható el a nemzetközi konfl iktusok „nyers erőszakra épülő” elintézési módja s hogy „aki ilyen útra lép, annak súlyos következményekkel kell számolnia” (MTI). A Fidesz elnöke ebben a szellemben írt leveleket „ európai politikusoknak”, a lengyel, az ukrán, az észt, a lett elnöknek s a litván miniszterelnöknek ( „ a k i k a legnehe z e bb i d ő k b e n is kiálltak T b i l i s z i mellett”). Végül, de nem utolsósorban Szaakasvili grúz államfőnek, akit biztosított: „nagy aggodalommal kísérem figyelemmel a Grúziában zajló konfliktus fejleményeit” (orbanviktor.hu). „Érdemes átgondolni, mit teszünk, de figyelembe véve minden orosz válaszlépést, az olaj, a benzin- és a gázár kérdését is beleértve, nekünk itt és most vi lágos erkölcsi alapállást érdemes elfoglalni” – intonálta (mármár államférfiúi tenorban) a Soli Deo Gloria nevű református értelmiségi szervezet konferenciáján a volt (és reménybeli) magyar miniszterelnök. Természetesen megállapítható, hogy vicces az a buzgólkodás, amelyet a világpolitikai méretű grúz – orosz( – amerikai) konfliktus kapcsán egy ki s ország ellenzékének vezére kifejt. Nyugtázható az is, hogy a szóban forgó vezér (immár rögzült szokásához híven) megint a valóság tényei ellenében foglalja el a maga „világos erkölcsi alapállását”. De ne akadjunk fönn ilyen apróságokon: nézzük meg inkább , miért kockáztatja (ismét) a nevetségessé válást az illető. Nyomós oka van rá. Az ok az ő Amerikához (az Amerikai Egyesült Államokhoz) fűződő – ez idáig zömmel balsikerűnek nevezhető – viszonya. Ami pedig nem indult rosszul, sőt. Orbán Viktor (akkori hivatalos titulusa szerint a Fidesz egyik szóvivőjeként) 1989. július 12én délután találkozott először az amerikai elnökkel. A rendszerváltozás előestéjén Magyarországra látogató idősb George Bush a budai Várban délelőtt néhány percre fogadta a Fidesz küldöttségét. Amelynek Orbán nem volt a tagja! De amelynek a tagjai felhívták az elnök figyelmét egy Viktor Orbán nevű fiatalemberre, aki az Ellenzéki Kerekasztal tagjaival esedékes délutáni találkozáson az ő szervezetüket képviseli majd. A várbeli találkozó végén az egyik szemfüles fideszes lány „bebújt az elnök és neje mellé a Cadillecbe, és amíg az leért a Várból a közgazdaságtudományi egyetemre, a Fideszről tartott előadást”. (Sükösd Miklós: A Bushlátogatás. Fidesz Press, 1989. július 20.) Bush ennek nyomán az EKAval való délutáni randevún „örömmel üdvözölte Viktort, mondván, hogy már sokat hallott róla… és hogy szerencsés az a szervezet, amelynek ilyen aktivistái… vannak”. Epilógus: az esti fogadáson a Zugligeti úti amerikai nagyköveti rezidencián, ahol – (a mai vezérelv helyett) akkoriban divatozó rotációs elv szerint – Fodor Gábor, Hegedűs István és Vágvölgyi B. András képviselték a Fideszt, „George Bush Orbán Viktort hiányolta”. Aki másodszor – és mindeddig utolszor – Bill Clinton személyében találkozott hivatalban lévő amerikai elnökkel. Ez már komoly esemény volt: Orbánt 1998 októberében, Fehér Házban fogadta Clinton. „Az amerikai államfő közölte, hogy felkeltette érdeklődését Orbán Viktornak és kormányának eddigi tevékenysége. A magyar miniszterelnök kifejtette: ő az első magyar kormányfő, aki Washingtonban szövetségesként folytathat tárgyalásokat” (MTI). Ezt ugyan kissé országunk csak a következő év tavaszán (1999. március 12én) lett a NATO teljes jogú tagja, de sebaj: Orbánra ekkor még tényleg nagy reményű politikusként tekintettek Washingtonban. Azt az íg éretes keletközépeurópai államférfi t vélték látni benne, aki a térségben valóban képviseli majd a szabadságelvű nyugati demokráciák értékeit. Ám csalódniuk kellett. A csalódás fokozatos volt, de a kulcsév: 2001. Ekkor vásárolt Magyarország svéd Gripen va dászgépeket az amerikai F – 16osok helyett; ekkor érte szörnyű terrortámadás a New Yorki ikertornyokat; és ekkor foglalta el állomáshelyét Nancy G. Brinker, az USA új budapesti nagykövete. Az amerikai gépek mellőzéséről minden jel szerint Orbán döntött. A szeptember 11i merénylet után szintén ő az, aki a nyomatékos amerikai diplomáciai jelzések ellenére sem hajlandó kormányfőként elhatárolódni a (politikai csendestársként működő) MIÉPes vezér (adott szituációban brutális) Amerikaellenes szavaitól. Végül idézzük Brinker aszszonyt, aki szerint: „aggodalmat kelt az a nyíltan antiszemita és idegenellenes érzület, amelyről Magyarországon hallok, különösen a politikai elit bizonyos köreiből”. (Erre mondta a kormányfő egyik bizalmasa, hogy: „idejön valaki… és an tiszemitizmusról brekeg”.) Csodae, ha Bush elnök (az ifjabb) 2002ben – a választások szempontjából utóbb kulcsfontosságúnak bizonyuló szituációban – nem volt hajlandó fogadni Orbánt? Akit – a legutóbbi időkig úgy tűnt – egyszerűen leírtak Amerikában. A m ind markánsabb antiliberalizmusa és populizmusa, továbbá a szélsőjobbhoz és annak eszméihez (nacionalizmus, tőke- és piacellenesség, amerikaellenesség, xenofóbia stb.) fűződő tisztázatlan viszonya miatt. Nem javított a helyzetén az iraki magyar részvétel m eghosszabbításával szembeni vétója sem („azt pedig végképp nem érti senki, hogy mi, magyarok mit keresünk ebben a háborús szövetségben” [MR Reggeli Krónika, 2003. március 21.]). Ám Orbán – a 2006os második v á l a s z t á s i vereség után – már kezdte k api ská l n i , hogy nem lesz
