Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-05
2 Bővül a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma – Szeptember derekán kerül sor Budapesten a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma éves plenáris ülésére. Ezen az alapszabály értelmében immár a romániai Magyar Polgári Pártnak, valamint Tőkés László EPké pviselőnek is részt kell vennie. (Reggeli Újság) Az INSOMAR szerint az RMDSZ nem érné el az 5 százalékot – Az INSOMAR felmérése szerint, ha vasárnap lenne a szavazás, a PDL 38 százalékot, a PSD 26 százalékot, a PNL pedig 16 százalékot érne el, míg az RMDSZ 4, a PRM és a PNG 3, a PIN és a PNTCD 2 százalékot tudhatna magáénak. ( www.mno.hu ) Năstase célkeresztben – Megvesztegetés elfogadása és zsarolás vádjával bűnvádi eljárás beindításá hoz kéri a képviselőház hozzájárulását Laura Codruţa Kövesi legfőbb ügyész Adrian Năstase volt miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt országos tanácsának elnöke ellen. A politikus ellen a Zambacciandosszié néven elhíresült ügy miatt kérik a bűnvádi eljár ás engedélyezését, amelyben a korrupcióellenes ügyosztály (DNA) még 2006ban javasolt vádemelést. ( www.kronika.ro ) Újratermelt határviták – A háromszéki Zágon község közel 500 hektár erdővel gazdagodik ezen a héten. György Ervin prefektus elmondta, az állami erdészet szakembereivel azonosították azokat a parcellákat, amelyeket visszamérhetnek a községhez, és erre már ezen a héten sor kerül. Még több száz hektár erdő sorsa vitatott, ugyanis az okra a területekre a település önkormányzata és magánszemélyek is igényt tartanak, ezeket a parcellákat a döntés előtt egyenként kell megvizsgálni. ( www.kronika.ro ) Tőkés őszig mégis összeho zná a lehető legerősebb képviseletet – Az EMNT további erőfeszítéseket tesz a megegyezéshez alkalmas légkör megteremtéséért, megkeresi nemcsak a pártokat, hanem az EPválasztásokon eredményesen összefogott civil szervezeteket is – " azzal a feltett szándék kal, hogy a rendelkezésre álló rövid idő alatt, az őszi parlamenti választásokra nézve mégiscsak sikerüljön megvalósítani a lehető legerősebb képviseletet biztosító nemzeti összefogást ", zárul a közlemény. (hírszerk.) Jelöltállítás i start az RMDSZ területi szervezeteinél – Hétfőtől, augusztus 4től nyújthatják be pályázati dossziéjukat az RMDSZszínekben indulni kívánó képviselő- és szenátorjelöltek a szövetség területi szervezeteihez. Rangsorolásuk küldöttgyűléseken történik. A je lölteknek meg kell nevezniük azokat a választókerületeket, ahol indulni szeretnének, opciójukat a rangsorban elfoglalt helyük szerint veszik figyelembe. ( www.szabadsag.ro ) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA „Szerbiában meg kell történnie a decentralizációnak” – Maja Sedlarevics , a vajdasági képviselőház alelnöke, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) tisztségviselőnője szerint a képviselőházi munkában a prioritás az új tartományi Sta tútum meghozatala kellene, hogy legyen. Reményei szerint a Demokrata Párt (DS), a koalíció vezető pártjaként egy hónapon belül megkezdi az egyeztetéseket. ( www.vajdasagma.info ) Szerbia a hágai bíróság elé viszi a koszovói függetlenség ügyét – Szerbia nemzetközi támogatást akar szerezni az ENSZközgyűlés szeptemberi ülésszakán ahhoz a