Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-05
3 követeléséhez, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság döntse el, jogos volte Koszovó függetlenségének a kikiált ása – jelentette ki Vuk Jeremics szerb külügyminiszter. A Blic című belgrádi újságnak nyilatkozó politikus szerint országa jelenleg két irányban folytat kiterjedt diplomáciai offenzívát: egyrészt az európai integráció érdekében, másrészt azért, hogy lelass ítsa Koszovó nemzetközi elismerésének folyamatát. ( www.nepszava.hu ) A Vihar végleg kisöpörte Horvátországból a szerbeket – Hivatalos adatok szerint tavaly 1400 szerb települt vissza Horvátor szágba, míg 3800an adták fel a harcot, és költöztek Szerbiába. A legutóbbi, 2001es népszámlálás során még a horvát lakosság 4,5 százaléka vallotta magát szerbnek. Egy évtized alatt tehát harmadával csökkenhet a helyi kisebbség. A belgrádi parlament legna gyobb frakcióját adó ellenzéki radikálisok hevesen ellenzik a Zágrábbal fenntartott diplomáciai kapcsolatokat, amíg minden szerb vissza nem térhet otthonába. (Nsz) Karadzicot éltették a szerb mege mlékezők – Az 1995ben lezajlott és a szerb vidékek lakosságának drámai exodusával végződött horvát katonairendőri akció évfordulóját az ultranacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) és a menekültszervezetek is arra használták fel, hogy tüntetést szervezz enek Belgrádban a horvát és az amerikai nagykövetség előtt. (MH) Đilas: Megállapodtunk az SPSszel, maradt még néhány részlet – Dragan Đilas , a Demokrata Párt (DS) belgrádi vezetője és polgármesterjelöltje kijelentette, hogy csa knem mindenben megállapodtak már a szocialistákkal (SPS) városi szinten, és hogy csupán egyes részletek maradtak még hátra. Szerinte augusztus 14. és 20. között megválasztják az önkormányzati szerveket. ( www.vajda sagma.info ) S ZLOVÁKIA MEČIARÉK VISSZAADTÁK A TRANSPETROL ADOMÁNYÁT – A törvény szerint a politikai pártok nem fogadhatnak el pénzt olyan cégektől, amelyeknek az állam is tulajdonosa, ugyanis fenná l lhat annak a veszélye, ho gy a pártok a cégekbe delegált embereiken keresztül politikai befolyást szereznek a vállalatnál, és a cég pénzét pártjuk támogatására használják fel. ( www.bumm.sk ) A Ficokormány ígéreteinek 40 s zázalékát teljesítette – Az INEKO intézet három éve figyeli, hogy a kormánypártok 180 választási ígéretéből mi valósul meg. Céljuk, hogy a közvélemén y tájékoztatásával minden soron kö vetkező választáson kisebb teret kaphasson a populizmus. Az intézet elsősorban a gazdasági és szoci ális kérdéseket érintő ígéretekre összpontosított elemzésében. ( www.bumm.sk ) Javaslat a minimálbér emelésére – „ Az emeléssel a tárca egyúttal az euróbevezetés esetleges negatív hatásait is enyhí teni szeretné a legalacsonyabb jövedelműek esetében, továbbá Szlovákia eddigi mutatóinak javulását szeretné elérni, ami az euróban kifejezett minimálbér nagyságát illeti az Európai Unión belül. Szlovákia ugyanis e tekintetben a nem éppen dicséretes ötödik helyet foglalja el, mégpedig a sorrend végétől számítva .” ( www.felvidek.ma ) U KRAJNA