Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-23
10 A lap e heti szombati számában ismét fo glalkozik az ügy fejleményeivel. A MeH rövid, az alapítvány tevékenységét és gazdálkodását rendben valónak tekintő állásfoglalásával kapcsolatosan a lap megjegyzi: "Szabó vállalkozásával kapcsolatosan nem az volt a kérdés, hogy az alapítvány jogszerűen műk ödike. Az ügy gyors lezárása azért is érdekes, mert a magyar vámhatóságok még mindig nyomoznak a szlovák rendszámmal üzletelők után", és várják a szlovák partnerhatóság augusztus elejére ígért információit, amelyek azért késnek, mert "a vártnál több adato t kell összegyűjteniük". Szabó Zoltán a múlt héten az Új Szó kérdései elől kitérve Bauer Edithez, az alapítvány elnökéhez, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) EPparlamenti képviselőjéhez irányította a lapot, mondván, hogy az ügyben ő hivatott nyilatkozni. Az időközben eltelt egy hét során "a magyar miniszterelnöki hivatal on kívül Szabó Zoltán, az alapítvány ügyvezetője, a Ganador Kft. tulajdonosa, valamint Bauer Edit, az alapítvány kuratóriumának elnöke is reagált - írja az Új Szó, amely azonban jelzett reagál ásokat nem közölte, ezúttal is csak érintőlegesen ismerteti. Ezek szerint Szabó azt állítja, hogy egyetlen magyar személynek vagy cégnek sem intézett szlovák rendszámot. Ezzel szemben az Új Szó emlékeztet: igenis, a cég munkatársai telefonos érdeklődésre válaszolva mást állítottak, és "hasonló eredményre jutott hetekkel ezelőtt az RTL Klub stábja is, amely rejtettkamerás felvételeket készített a Ganador irodájában. Emellett a "szlovák rendszám" kulcsszavak alatt a legnagyobb magyar internetes portálon is h irdette magát. "A Ganador Kft. törvénybe ütköző tevékenységet soha nem folytatott, és magyar állami támogatásban soha nem részesült" - idézte most Szabót az Új Szó. Mint a lap írja: "Bauer Edit nem kívánt válaszolni kérdéseinkre, szerkesztőségünknek küldö tt állásfoglalásában leszögezi: az alapítvány kuratóriuma tudomásul vette Szabó nyilatkozatát" miszerint soha, senki gépkocsiját nem regisztráltatta. A lap megjegyzi: Bauer Edit "arra nem válaszolt, miért hisznek Szabónak az ellene szóló bizonyítékok ellen ére is". A kományszóvivő szerint két ügyet most a k össze Két, egymástól különböző ügyet mos össze az Új Szó "rendszámbizniszről" szóló cikke. Erről Daróczi Dávid kormányszóvivő beszélt szombaton az MTInek. Az egyik ügy arról szól, hogy magyar autókra szlovák rend számot szereznek azért, hogy Magyarországon ne kelljen adót fizetni; a másik ügy viszont a révkomáromi Selye János Egyetemért Alapítvány magyarországi támogatásával kapcsolatos - mondta a kormányszóvivő a pozsonyi Új Szó szombati számában megjelentekkel ka pcsolatban. Daróczi Dávid azt is közölte, hogy a rendszámokkal kapcsolatban bűncselekményt gyanítanak egyesek, és ezért a vám- és pénzügyőrség vizsgálatot folytat ebben az ügyben. Véleménye szerint az lenne a hiba, ha a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) beava tkozna a nyomozóhatóságok munkájába. Hozzátette: a beavatkozás a MeHnek nem is áll szándékában, és nem is tesz erre lépéseket. A kormányszóvivő a másik ügyként azt említette, hogy a MeH kérésére a Selye Alapítvány tájékoztatást adott saját működéséről. E bből az derült ki, hogy az alapítvány, illetve az egyetem támogatása rendben van. A Selye Alapítvány ugyanis az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a MeH által támogatást kap a magyar költségvetésből - tette hozzá. A MeH tájékozódása nem érintet te a vám- és pénzügyőrség vizsgálatát - mutatott rá Daróczi Dávid. vissza FICO: A HZDS ÉS AZ SNS A LEHETŐ LEGJOBB VÁLASZTÁS VOLT Bumm.sk • 2008. 08. 23. Robert Fico kormányfő szerint a kormánypártok közti kapcsolatok kit űnőek. „Annak ellenére, hogy ennek a három pártnak különböző politikai programjai vannak, különböző a besorolásuk a nemzetközi szervezeteknél, ez a három párt tudja, hogy egymáshoz tartoznak a kormányban való működés szemszögéből” – mondta Fico. Hozzátette , hogy 2006ban, a kormány összeállításánál tudta, hogy ez lesz a legjobb változat az összes többi közül.