Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-23
9 A cikk szerint beregszászi beszédében Sólyom László legalább két figyel emreméltó kijelentést tett: mindenekelőtt elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az ukrajnai pártlistás választási rendszer következtében a magyar kisebbség képviselője nem juthat be a parlamentbe, illetve kétségét fejezte ki a kétnyelvű oktatásnak a kárpátaljai magyar iskolákban történő bevezetése kapcsán, mert szerinte az a magyarok asszimilációjához vezet. A hetilap a magyar államfőnek leginkább azt a megállapítását nehezményezte, hogy az államnyelvet - amelyet a köztársasági elnök szerint is felt étlenül tanulni kell a magyar iskolákban - jobb lenne az idegen nyelv módszertana szerint oktatni. "A szomszédos ország elnökének természetesen lehet saját véleménye Ukrajna választási rendszeréről és nyelvpolitikájáról, hasonló kijelentéseket tennie azon ban - a diplomácia nyelvén fogalmazva is - nem egészen korrekt" - állapította meg az írás, amely szerint a magyarországi ukrán kisebbségnek közel nincsenek olyan jogai, mint a magyaroknak Ukrajnában, miközben a hatezresre fogyatkozott magyarországi ukránsá g asszimilációját az ukrán államférfiak egyáltalán nem emlegetik. A cikk utalt arra, hogy Sólyom László az ukrán nyelv idegen nyelvként való magyar iskolai oktatásának kérdését már a múlt hónapban is felvetette a Viktor Juscsenko ukrán elnökkel folytatott kijevi tárgyalásain, ám az ukrán állam feje erre nem is reagált. A hallgatását magyar partnere talán egyetértése jeleként értelmezte - fogalmazott az írás. "Ha hasonló kijelentések Magyarország valamelyik nyugati szomszédjának a területén hangoztak volna el, akkor a megfogalmazójuknak finoman, de határozottan azt tanácsolták volna, hogy ne avatkozzon más országok belügyeibe" - írta a többi között a kijevi hetilap. vissza Nenad Čanak: Nagyobb hatáskört Vajdaságnak Vajdaságm a.info • 2008. augusztus 23. [12:46] Az új vajdasági statútumot korlátok közé fogja a rossz szerbiai alkotmány, jelentette ki a B92nek Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke. A politikus szerint pártja elfogadja a Demokrata Párt által kido lgozott dokumentumjavaslatot, de csak azt követően, hogy Vajdaság a statútum javaslata szerint visszakapja azokat a felhatalmazásokat, amelyekkel Milošević hatalomra jutása előtt rendelkezett. Most abban a helyzetben vagyunk, mondta Čanak, hogy mindenki e lhatárolódik Miloševićtől, de politikájának következményeitől nem. A pártvezető szerint Vajdaságnak vissza kell kapnia a részbeni végrehajtó és törvényhozó, valamint a bírói hatalmat. vissza RENDSZÁMBIZNISZ: DARÓCZI SZERIN T KÉT ÜGYET MOSNAK ÖSSZE Bumm.sk • 2008. 08. 23. (frissítve: 16:33) A pozsonyi Új Szó szombati közlése szerint a budapesti Miniszterelnöki Hivatal (MeH) közölte a lappal: nem tájékozódik tovább az újság által "rendszámbiznisznek" nevezett ügyben, mert a z Új Szó által korábban meggyanúsított révkomáromi székhelyű Selye János Egyetemért Alapítvány "tevékenysége és gazdálkodása szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő". Az ügy előzménye: múlt héten az Új Szó arról írt, hogy a révkomáromi székhelyű Sel ye János Egyetemért Alapítvány vezetője, Szabó Zoltán magánvállalkozása, a Ganador Kft. a magyarországi adórendszert megkerülő szolgáltatás keretében magánvállalkozóknak intéz szlovák gépkocsirendszámokat, akik ily módon "több százezer forinttal rövidíthe tik meg" azt a "magyar államkasszát, amelyből viszont a Szabó által éveken keresztül irányított alapítvány sokmilliós támogatásokat kapott". Daróczi Dávid kormányszóvivő akkor a pozsonyi lap állításaira reagálva közölte az MTIvel: a MeH az ügyben tájékoz ódni fog és arra kéri az alapítványt, hogy vizsgálja ki az ügyet, amelyről az Új Szó - múlt héten szombaton - azt írta, hogy "a magyar államtól kapnak támogatást, mégis annak költségvetését segítenek megrövidíteni".