Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-18
19 Beszédében megemlékezett a 2004es MVSZ kezdeményezte határon túli magyarok magyar állampo lgárságáról szóló népszavazásról is, melyen véleménye szerint ötpárti egyeztetéssel, a jelenlegi választási törvénynek köszönhetően egymillió igen szavazatot elcsaltak. „Több helyen, ahol sikerült felnyittatnunk a választási urnákat, be is bizonyosodott, hogy a jóval több igen szavazatot a nem oszlopba írták, illetve fordítva” – mondta az elnök. Patrubány hangoztatta azt is, hogy a magyar képviselők jelentős hányada úgy szavazta meg az Európai Unió működését taglaló Lisszaboni Szerződést, hogy – magyar fo rdítás hiányában – még csak el sem olvasta azt. Az előző konferencia óta eltelt négy év negatív hatása szerinte az egyre alacsonyabb gyerekvállalási kedv, magas szintű alkoholizmus és rendkívüli elszegényedés. „Most itt az ideje, hogy segítsünk magunkon. A kongresszus előtt kinyomtatott hét darab tanulmánykötet 1800 oldala megadja mindenkinek a szükséges információkat a változás elkezdéséhez” – hangsúlyozta Patrubány Miklós. A kongresszus nyitóülésén az elmúlt négy év eredményeit is ismertette az elnök: míg az előző konferencián csak Kelet felé tekintettek, addig most itt vannak „keleti testvéreink”, magyarságtudományi intézet jött létre az Amerikai Egyesült Államokban, amely kiadta a Magyarságtudományi tanulmányok című gyűjteményt. Ennek angol nyelvű vá ltozatát az MVSZ 70. születésnapján mutatják be. Az emigráns magyarság kilenc évig tartó munkájának eredményeként pedig megszületett az angol nyelvű magyarságlexikon. Az összesen tizenkét konferenciát magában foglaló kongresszus záróülésére augusztus 20án kerül sor, előtte, 19én az MVSZ új tisztikara mutatkozik be. Kirgiz, üzbég, baskír, török, olasz, flamand vendégek köszöntötték a Magyarok VII. Világkongresszusának résztvevőit. Az üldözött szudétanémetek szervezete, Mario Alinei nyelvészprofesszor, valamint a dalai láma levelet írt a Világkongresszushoz. vissza Magyarok világa ÚMSZ Székedi Ferenc | 20080818 06:32:54 Egyetlen sort sem szerettem volna írni a Magyarok Világszövetségének VII. Világkongresszusáról, hi szen az MVSZ maroknyi vezető csapata az utóbbi években nem tett mást, mint botrányról botrányra lépkedve, különböző populista szólamokkal próbálta magát erőszakosan visszajuttatni arra a politikaiközéleti küzdőtérre, ahonnan a megváltozott világot meg nem értve voltaképpen önmagát száműzte. Hogy mégis leírok néhány mondatot, arra a határ menti erdélyi magyar napilap egyik híre késztetett. Ebben ugyanis így fogalmaznak: „Az augusztus 16 – 20. között Budapesten megrendezésre kerülő VII. Világkongresszuson a l egátfogóbb legitimitású magyar köztestület küldöttei a világ minden magyar közösségét hivatottak képviselni; idén ezt a testületet ezer személy alkotja.” Hát ezzel van nekem bajom. Miszerint a Magyarok Világszövetsége a legátfogóbb legitimitású magyar kö ztestület. Bocsánattal legyen mondva: ha így át lehet verni, valószínűleg néhány átvett mondattal, oda nem figyelő és hasábokat internetről megtöltő erdélyi magyar újságírókat, akkor miért ne lehetne próbálkozni ugyanezzel, jóval nagyobb méretekben, jóval szélesebb lakossági összefüggésekben? Tehát a jelenlegi MVSZ mint a legátfogóbb legitimitású magyar köztestület…? A közéletben, a politikában ugyancsak gyakran használt „legitimitás” kifejezést magyarul többféleképpen lehet leírni, de semmiképpen ilyen t ömören. Legitim például az a gyermek, akit az apja törvényesen, jogszerűen elismer. A demokratikus társadalmi rendszerekben legitim az a párt, amelyet a párttörvény alapján jogszerűen bejegyeznek. Ennek a pártnak legitim az a vezetője, akit az alapszabál yzatban lefektetett elvek és módszerek szerint megválasztanak. Magyarország vagy Románia legátfogóbb legitimitású köztestülete a parlament, mivel az ország lakosságának bizonyos százaléka a választási törvénynek, az előre lefektetett szabályoknak megfelelő en választotta meg az oda bejutókat.