Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-18
18 alapon teszi, a zokat igyekszik kizárni elvbarátai segítségével és lejáratni, akik már az önrendelkezésért küzdenek. (...) Elmegyek Budapestre és találkozhatunk, megpróbálok bejutni és felszólalni. Bízom benne, hogy durva módon nem akadályozzák meg, hogy elmondhassam, hog y mi az igazi önrendelkezés. Csak erőszakkal távolíthatnak el, oda megyek ahol az önrendelkezés lesz a téma, 10.00kor ott leszek, gyertek minél többen támogatni. Ha nem engednek be a MVSZ (minden magyar) épületébe, előtte fogok tiltakozni, tüntetni, mégha békés "erőszakkal" kell megtennem, ma a megmaradásunk érdekében erre van szükség, jövőnk a tét, megmaradásunkról van szó, nem álszent látszatpolitizálásra, hanem őszinte szókimondásra, tenniakarásra és igazmondásra" – írta Bósza János. vissza on, Felvidék Ma Slota megint Orbán Viktorral riogatja a szlovák nemzetet Felvidék.ma 2008.08.17. A Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota szerint többet kellene gyakorolnia a szlovák hadseregnek, hogy megvédhesse saját t erületét Orbán Viktor, magyar politikus ellen. Mindezt a Matica slovenská és az SNS közös rózsahegyi ünnepségén mondta ma nagy nyilvánosság előtt. Az ünnepségen a Szlovák Testvériség (Slovenská pospolitost) szélsőjobboldali szervezet aktivistái is felvon ultak. A Markíza szlovák kereskedelmi televízió Bárdos Gyulát, a Magyar Koalíció Pártja frakcióvezetőjét is megszólaltatta, aki azonban nem kívánt érdemben reagálni Slota populista nyilatkozataira, mondván, hogy az MKP nem akar Slota népszerűsítéséhez hozz ájárulni. Ján Slota az Andrej Hlinka halálának 70. évfordulójára szervezett rózsahegyi ünnepség szónoka volt, ott jelentette ki, hogy Orbán, aki a következő magyarországi választások favoritja, DélSzlovákiában ki akarja alakítani a második Koszovót. „El k ell mondanom, hogy egy kicsit többet kell gyakoroltatnunk a katonaságot, hogy a mi területünket megvédhessük, mert a nagymagyar soviniszták, Orbán Viktorral az élükön arra készülnek, hogy Szlovákiából kiszakítsanak egy területet. Robert Fico szlovák kormá nyfő már korábban is arra figyelmeztetett, valószínűleg a 2010es magyarországi választáskor a Fidesz kerülhet hatalomra. A szlovák miniszterelnöknek egyébként nem tetszenek Orbán szavai sem, amelyek a külföldi magyarok támogatására irányulnak. Slota, aki magyarellenes kijelentéseivel vált híressé, Orbánt azzal vádolta, hogy Szlovákiában hasonlót szeretne elérni, mint Koszovóban, amely az idén szakadt el Szerbiától Belgrád beleegyezése nélkül. „Az igazság az, hogy KözépEurópában készülőben van a második K oszovó. Ennek a helye pedig itt lenne DélSzlovákiában“ – állítja Slota. Ezen a területen ugyanis közel félmillió magyar nemzetiségű él. Két héttel ezelőtt Váradi Lajos, a Magyar Köztársaság pozsonyi nagykövetségének első beosztottja nyílt levélben utasít otta vissza Slota magyarellenes megnyilvánulását a Matica slovenská turócszentmártoni jubielumi ünnepségén,ezután a szlovák miniszterelnökhelyettes is sajnálkozását fejezte ki a nemzeti párt elnökének szónoklata miatt. Ma Slota újabb kirohanásának voltunk tanúi. vissza Felvidék Ma, sk, pog MVSZ: fordulat vagy pusztulás ÚMSZ Kánya Gyöngyvér, Budapest | 20080818 06:27:30nyomtat | elküld Kinyomtatták a nemzet felemelkedéséhez szükséges tudnivalókat 1800 oldalon, állított a Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke a Magyarok VII. Világkongresszusának hétvégi nyitókonferenciáján. Fordulatra van szükség a magyarság életében erkölcsileg, szellemileg, ha élni akar – hangoztatta Patrubány Miklós, a Magyarok Világs zövetségének elnöke a Magyarok VII. Világkongresszusának szombati nyitókonferenciáján, a Budapest Kongresszusi Központban. „Magyarország olyan országgá vált, ahol a miniszterelnök büntetlenül káromolhatja a hazát; az Alkotmánybíróság 18 éve, megalapítása óta törvényellenesen működik, és a köztársasági elnököt nyilvánvaló alkotmányszegéssel választották meg” – mondta a magyar nemzet jelenlegi állapotáról Patrubány.