Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-18
17 morfondírozom, valójában foglalkozni sem nagyon kellene az eseménnyel, az MVSZ ugyanis 2001 májusában, mikor Patrubány Miklós nem túl elegá ns puccsal átvette a szervezet irányítását Csoóri Sándor költőtől, hitelét vesztette. Csoórinak sikerült a két világháború között és a kommunista rezsim alatt meglehetősen kétes hírnévnek örvendő szervezetet megtisztítania a huszadik század két gyilkos id eológiájának cafrangjaitól, újra rangot és formát kapott e nemzeti összetartozás szempontjából fontos szervezet. Ezt zúzta szét 2001ben Patrubány Miklós kolozsvári informatikus és világmegváltó, valamint szűk baráti köre, mikor megkaparintotta a Magyarok Világszövetségét. A szervezet mind Magyarországon, mind a határon túl politikai és tömegháttér nélkül maradt, légüres térbe került. És hogy mégis beszéljenek róla, Patrubány a tartásos cselekvést bizarr foglalatosságokkal helyettesítette. A legnagyobb, má ig ki nem heverhető kárt a 2004es népszavazás kezdeményezésével okozta a magyarságnak, de parttalan bíráló beszédei hallatán még a tej is megkeseredik az ember szájában. Szinte gyerekes, pótcselekvésnek is tekinthető akciók kötődnek az MVSZ és Patrubány n evéhez, például: sámándobokkal vette a Szent Korona birtokába a makói gázmezőket, most meg a kazahsztáni magyar törzs képviselőivel kurultaj (amolyan törzsi gyűlés) tartatott, s ígéri híveinek, két év múlva már egy nagy hunszkíta kurultaj boldog résztvevő i lehetnek. Történelmi szimbólumokkal, zászlókkal, címerekkel, faragott bölcsővel telezsúfolt színpadon áll egy férfi székely harisnyában, s szónokol: magyarságról, jogról, múltról és jövőről, a nép önrendelkezési igényéről. Hogy is mondta Széchenyi: az e mber, mert magyar, még nem erényes ember. vissza Simó Erzsébet, Háromszék Még hat felsőoktatási intézmény várja a jelentkezőket Felvidék.ma 2008.08.18. Azoknak az érettségizett fiataloknak, akiknek még nem siker ült bejutniuk valamelyik felsőoktatási intézménybe, még nem kell feladniuk a reményt, ugyanis hat egyetemre második körben még lehet jelentkezni. Legtöbb szabad hellyel a Zsolnai Egyetem rendelkezik, mely négy karán még nem zárta le a felvételi eljárást. A ugusztus 22ét jelölte meg végső dátumként a felvételire való jelentkezéshez a Kassai Műszaki Egyetem, augusztus 25ig lehet jelentkezni az Eperjesi Egyetem Humántudományok és Természettudományi Karára. Augusztus 28a a határidő a Nagyszombati Egyetem Bölc sészettudományi Karán és egészen augusztus 31ig lehet jelentkezni az ugyancsak nagyszombati Szent Cirill és Metód Egyetem Bölcsészettudományi Karára. A leghosszabb jelentkezési időt a pozsonyi Közgazdasági Egyetem adja a leendő hallgatóknak, ahová szepte mber 17ig lehet jelentkezni elsősorban levelező tagozatra. vissza TASR, Felvidék Ma Bósza ma Budapestre készül, hogy felszólaljon az MVSZ konferenciáán Felvidék.ma 2008.08.18. A felvidéki autonómiaköveteléssel kapcsolatos aktivitásai által ismertté vált Bósza János nehezményezi, hogy a Magyarok Világkongresszusán Fuksz Sándor felvidéki küldött a magyar nép önrendelkezéséről szóló nyilatkozattervezettel állt elő. Bósza úgy érzi, "lenyúlták" az ötletét, ezért ma Budapestre készül, hogy felszólaljon a világkongresszuson. "Miért Fuksz lett a felvidéki magyarság képviselője az önrendelkezés témájában, vagyis a szószólója? Mit tett le az asztalra ez az önjelölt, hol hangoztatta Felvidéken az önrendelkezés jogát? Mié rt nem hívtak meg senkit sem a DélFölvidéki Önrendelkezésért Tanács bizottságából, akik már több, mint egy éve meghirdették Felvidék önrendelkezését." - tette fel a kérdést Bósza János portálunknak küldött "Nem árulókra, hanem igazi politizálásra van szük ség" című írásában. "Mit is akar Fuszk úr, az önrendelkezés már 2007 júliusában meg lett hirdetve, lopja mások ötletét, de ez még megbocsátható bűn lenne, mert az önrendelkezésről mindenki beszélhet, de az már nem, hogy tudatosan kizárásos