Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-09
6 közvetett) tapasztalatokat szereznek a globális tér dimenzióiról, a világtengerek távlatáról. Nemzeti kulturális terük így kezdettől fogva globális - ellentétben a keleteurópai kultúrákkal, amelyek irányt vesznek a provinciális beszűkülés felé. A XIX. században kibontakozó, a nemzeti kultúrákat meghat ározó keleteurópai irodalmak tele vannak a szűkösség tapasztalatának és az ebből eredő arányvesztésnek a toposzaival. Így például Vörösmarty Mihálynak a nemzeti áhítat rituálisan ismételt imaformulájává avanzsált költeménye azt hangoztatja, hogy "A nagy v ilágon e kívül / Nincsen számodra hely" - ami egy nyugatinak sosem ötlene eszébe, lévén végtelenül keleteurópai gondolat. A beszűkült nemzeti kulturális térfelfogás folytán a nagy és a kicsiny eltorzult arányai nemcsak személyes, hanem közösségi vonatkoz ásokban is éreztetik hatásukat: "E nemzetek legtöbbje egykori vagy lehetséges nagyhatalmi helyzeteken rágódik - írja Bibó István , ugyanakkor azonban oly csüggedten tudja magára alkalmazni a ťkis nemzetŤ megjelölést, ami például egy holland vagy dán számá ra teljesen érthetetlen volna." A személyes és a kollektív önérzékelés aránytévesztése és identitászavara mutatkozik meg azokban a vágyfantáziákban, amelyek NagyMagyarországról, NagyRomániáról, NagyMoráviáról stb. álmodoznak. A téri érzékelés pszicholó giai kutatása figyelemre méltó összefüggéseket tárt föl a különböző neurózisok és a térérzékelés zavarai között. Az újabb kutatásokat összegezve Kállai János könyvében arról ír, hogy "a szorongás jelentősen torzítja a tér percepcióját, befolyásolja a térre irányuló információszerzést, a téri szignálok integrációját, az explorációs tevékenységet". Korábban pedig Hermann Imre jutott arra a felismerésre, hogy "depressziós betegnél (...) a térbeli kisebbítéssel találkozunk, (...) magának a térnek a jellege is m egváltozik, a tér összeszűkültebb lesz". Az egyéni pszichés problémákkal párhuzamos társadalomlélektani tünetek széles körben észlelhetők KeletEurópában. A térség nem egy nemzeti kultúrájáról megállapítható, hogy alapjában depresszív hangoltságú. Az ide ntitásvágy itt főként régi vagy képzelt közösségi identitásformák, jelképek sajátos használatában fejeződik ki. Az egyéni és kollektív neurózis számos esetben groteszk vagy öntudatlanul karikaturisztikus formákban jut kifejezésre, gyakran ölt sajátos vallá si színezetet, és sokszor a keresztény formákat és intézményeket szállja meg. Megnyilvánulásai némileg különböznek a modern nemzeti kultúra Ernest Gellner leírta kultuszától, aki szerint a "nacionalizmus korában (...) a közös kultúrát közvetlenül és nem va lami jelkép ködén át imádják..." A posztmodern identitásformák inkább a törzsi és a paraszti díszítőművészettel mutatnak rokonságot. Ám az archaikus művészet gazdag szín- és formavilágához képest az identitásproletariátus ez irányú képességei kimerülnek az ún. nemzeti szimbólumok hordásában, illetve a nemzeti színek különféle felületekre történő felhordásában. Mintha a nemzeti színvilág egyöntetűsége afféle tapétaként képes lenne elfedni a társadalmi tér különbözőségeit, egyenlőtlenségeit és hasadékait. Eg y legendás román duó Az egyöntetűségre és az egységre törekvésben az egyenlőség vágya, a javakból való azonos részesülés is kifejezésre jut - ha már a valódiakból nem lehetséges, legalább a szimbolikus javakban lehessen... A francia trikolór is - a különf éle színösszetételű variánsok mintája - a szabadság, egyenlőség, testvériség evangéliumi eredetű eszményeit volt hivatva megjeleníteni. A kultúra nacionalista kultuszában is ez a törekvés mutatkozik meg. A kultúra "homogenitása arra teremt alkalmat - írja Ernest Gellner , hogy az adott politikai egységen belül is felkeltsék (részben illúziókban, de részben a valóságban is) a szolidaritás, a mobilitás és a folytonosság, a mély szakadékok hiányának érzetét". KeletEurópában Románia volt az az ország, ahol a z egyedülálló nacionálkommunista diktatúrának köszönhetően a nemzeti színek és szimbólumok különösen virulens kultusza és tárgyi kultúrája alakult ki. Ez a hagyomány aztán a változások után, a kilencvenes években újra virágzásnak indult. A romániai identit ásproletariátus problematikáját, népi és iparművészetének termékeit a Duo van der Mixt néven működő művészduó - Cristian Rusu és Mihai Pop kolozsvári művészpáros - kutatja és dolgozza föl. A Duo a mai keleteurópai művészek között kivételes érdeklődéssel - és nem kevés bátorsággal - vizsgálja és teszi közzé a nacionalista neurózis nyilvános megjelenésformáit. Ennek jegyében gyűjtötték össze és állították ki a pirossárgakékre festett Kolozsvár tárgyait, és fotódokumentációt készítettek arról, hogyan boríto tta el a várost a trikolór csíkozás.
