Reggeli Sajtófigyelő, 2008. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-08-01
11 Karadzic nem emelt kifogást a vádemelés ellen, és arra sem tartott igényt, hogy az egész vádiratot felolvassák számára. A bíró ismertette ugyan Karadziccsal a vádirat összefoglalóját, ám a volt boszniai szerb vezető elhárította az egész vádirat felolvasását, mondván, hogy "ez nem érdekli". Serge Brammertz, a törvényszék főügyésze megígérte, hogy a lehető leggyorsabban beterjeszti az NTnek a népirtás, háborús és emberiesség elleni bűnöket felsoroló, tizenegy vádpontból álló vádir at felfrissített változatát, az utolsó szövegváltozat ugyanis még 2000ből származik. vissza "Matematikai" nézetkülönbség az RMDSZMPP tárgyalásokon NOL • Tibori Szabó Zoltán • 2008. július 31. Elvi szinten egyetértettek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselői marosvásárhelyi tárgyalásukon, de a bejutó parlamenti helyek elosztása tekintetében nem. Az RMDSZ a biztos bejutónak számító 14 körzet közül kettőt ajánlott fel az MP Pnek, utóbbi azonban legalább hármat szeretne kapni, plusz Tőkés Lászlónak listavezetői helyet a jövőre esedékes EPválasztásokon. A mintegy öt órás egyeztetés után Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: a szövetség a két alakulat által a jún iusi helyhatósági választásokon elért 8515 százalékos arányt tekinti a felelősség, a kockázat- és a helymegosztás alapjának. Ebből kiindulva, a 14 magyar többségű választási körzetből szerezhető ugyanennyi biztos bejutó törvényhozási helyből az MPPt két hely illetné meg. Szász Jenő MPPelnök azonban úgy véli, a helyhatósági választások eredménye inkább közelített a 8020 százalékos arányhoz, így szerinte az MPPt három bejutó hely illetné. Kifejtette: Székelyföldön, ahol a biztos bejutó választási körze tek vannak, a választók 6040 százalékos arányban voksoltak az RMDSZre, illetve az MPPre, így a bejutó helyek elosztása nyomán pártja akár több helyre is igényt tarthatna. Kelemen kijelentette: pénteken 11 óráig várják az MPP válaszát az RMDSZ ajánlatár a, akkor kezdődik ugyanis a szövetség területi elnökei konzultatív tanácsának ülése. Az ügyvezető elnök reményét fejezte ki, hogy a megadott időpontig Szászék az ajánlatot elfogadják. Eközben Szász szerint péntekig az RMDSZnek kellene meggondolnia magát, és belemennie a nagyobb számú bejutó hely átadásába. A tárgyalásokon a felek egyetértettek abban, hogy az őszi parlamenti választásokon a fő cél a romániai magyarság minél erősebb parlamenti képviseletének biztosítása. Szász Jenő elmondta: ugyanakkor felv etette a jövő évi európai parlamenti választásokon a közös jelöltlista állításának lehetőségét. - Mi azt javasoltuk, és az RMDSZ ezzel egyetértett, hogy Tőkés László püspök úr e listán bejutó helyre kerüljön. Mi az első helyet javasoltuk számára, ők csak b ejutó helyről beszéltek. De addig még van egy év - mondta az MPP elnöke. vissza Már pályázhatók a svájci pénzek Világgazdaság 20080801 Az első fordulóban szeptember 30ig várják a projektötleteket, 32 millió frank támo gatásra Harminckétmillió svájci frank támogatásra lehet pályázni az alpesi ország hozzájárulási programjának első két kiírása keretében (www.nfu.hu). Mint Mikulás Brigittától, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) illetékes főosztályvezetőjétől megtudtuk, az első fordulóban szeptember 30ig van lehetőség a projektötletek benyújtására. Az Európai Unió és Svájc megállapodása értelmében Magyarország 131 millió frankra jogosult a programban (VG, június 12., 5. oldal). Ezt az összeget öt év alatt kell lekötni, és a kifizetések teljesítésére tíz esztendő áll rendelkezésre. A kétfordulós pályázatok közül alapinfrastuktúra javítására, helyreállítására és modernizációjára, valamint környezetfejlesztésre 30 millió svájci frank a keret. Ennek legalább 30 százalékát a kétoldalú megállapodás szerint az ország két legelmaradottabb régiójában, ÉszakAlföldön és ÉszakMagyarországon kell felhasználni – hívta fel a figyelmet az NFÜ szakembere. Ezt betartva az ország minden részéből lehet pályázni a kiírásra olyan projektekk el, amelyek egyrészt a települési infrastruktúraszolgáltatások (vízellátás, hulladékgazdálkodás) fejlesztését, másrészt a közszférához tartozó környezeti monitoringkapacitások erősítését mozdítják elő. A pályázók köre kiterjed az önkormányzatokra és azok társulásaira, a budapesti kerületekre, költségvetési