Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-24
27 MPP csúcsvezetőségében két párt közötti koalíciót szorgalmaznak, míg az RMDSZ csak belső koalíciót, RMDSZlistát ajánl? Áthidalhatóe ez az ellentét - Mindkét párt eljutott a koalíció gondolatáig é s ez az előbb mondottak szellemében örvendetes. Az MPP által javasolt választási koalíció megfelel a törvény betűjének, amely szó szerint kimondja, hogy az alternatív küszöb nemcsak a pártok, hanem a pártkoalíciók esetében is áll, a törvény szellemével és a jogalkotó szándékával viszont, amely szerint a koalíciókötés megemelt küszöböt jelent, nincs teljes összhangban. Ha létezne ebben a kérdésben jogértelmező hatóság, amelynek álláspontja törvényerővel bír, ezt a kérdést a választások előtt tisztázni lehetn e. Sajnos, a választási törvény az Állandó Választási Hatóságot nem ruházza fel ilyen jogkörrel, ezért egy erre vonatkozó óvást csak a választási folyamat során élesben lehet majd tisztázni, valószínűleg a választások lezárása után. Megvan tehát annak is a lehetősége, hogy nem a javunkra dönt az igazságszolgáltatás – ha valakinek, akkor a Magyar Polgári Egyesület képviselőinek van ez irányú negatív tapasztalatuk – és akkor tényleg parlamenti képviselet nélkül maradhat a magyar közösség. A jelenlegi vita ped ig a szakmai síkról politikai síkra terelődött, amelyben nincs abszolút győztes, legfeljebb többé vagy kevésbé meggyőző érvek. Ezért nem is tartom hasznosnak az erről szóló, szakmainak álcázott vitát. A kérdést inkább úgy fogalmaznám meg, hogy akarjuke, h ogy az erdélyi magyarságnak erős és kiegyensúlyozott, többszólamú és sokszínű parlamenti képviselete legyen? Mivel az új választási törvény sajátosságait – főleg az alternatív küszöb létét – figyelembe véve és az önkormányzati választások eredményeit az eg yéni választókerületekre rávetítve nem kérdés, hogy az RMDSZ teljesíti a parlamentbe jutás feltételeit, ezért a közvetlenebbül fogalmazott kérdés így szól: akarjáke a Magyar Polgári Párt vezetői, tagjai és támogatói, hogy pártjuk parlamenti párt legyen és ez által nagyobb súllyal bírjon az országos politikában is? Ha nem, akkor természetesen nem érdemes foglalkozni a kérdéssel. Ha igen, akkor viszont jó elmélyülni benne. Elsődleges, nem teljesen alapos elemzés engem arra a következtetésre vezet, hogy az ös szes létező alternatíva közül az RMDSZ által ajánlott belső koalíció (a tervezet szövegét lásd a keretes írásban) rendelkezik a megvalósíthatóság legtöbb elemével. Emellett esetleg független, de a párt által támogatott jelöltek indítása merülhet fel egyes székelyföldi egyéni választókerületekben, de a siker valószínűsége igen alacsony. Ugyanakkor elfogadhatóbbá teszi a belső koalíció ajánlatát az új választási rendszer is: nem közös listán kell indulni, hanem egyéni jelöltek vannak. Megegyezés esetén a párt ok jelöltjei saját kerületükben az egyeztetett választási programon túl elsősorban saját meggyőződésüket képviselhetik a kampányban, nem kell felvállaljanak számukra elfogadhatatlan személyeket vagy álláspontokat a másik táborból. Látok tehát fantáziát a b első koalícióban, érdemes komolyan venni és az alapelveken túl dolgozni részletein – ahol az ördög lakozni szokott – hogy a felek számára kielégítő és kölcsönösen előnyös megoldás szülessék. Növeli a megállapodás esélyét, hogy ezt szorgalmazza Tőkés László , az EMNT elnöke is, aki eddigi közvetítő szerepén túl az EPválasztáson szerzett, az RMDSZszével egyenrangú teljes politikai, de ami ennél fontosabb, hatalmas erkölcsi tőkéjét is hajlandó ennek szolgálatába állítani, amennyiben ez a magyar ügyet hatékony an szolgálja. - A Reform Tömörülés fénykorában, a csíkszeredai kongresszuson Kincses Előd még 40:60 arányban maradt alul Markó Bélával szemben a RMDSZ tisztújító kongresszusán. Ha sikerül megegyezni a közös listában, 2008 őszétől ez az arány 15:85 százalé k lesz. Mire elég ez az arány a polgári oldal politizálásban? - Bár a pontos százalékarány még vita tárgya, az bizonyos, hogy az egykori 40:60as megoszlás a jelenlegi felállásban csupán nosztalgikus emlék, mint ahogy a 9 képviselőt, vagyis a frakció egyh armadát maga mögött tudó polgári szárny példáját is csak tisztes távolságból követjük. Mire elég ez az arány? Ha az MPP százalékpontjain túl figyelembe vesszük az új tipusú összefogást következetesen szorgalmazó Tőkés László ennél jóval magasabb politikai támogatottságát, akkor talán kezdetnek ennyi elegendő lesz arra, hogy megakadályozzuk az egypártrendszer restaurációját és visszafordíthatatlanná tegyük a rendszerváltási folyamatokat az erdélyi magyar politikában. Makkay József, Erdélyi Napló vissza Bírál, de nem büntet az EU Krónika.ro 20080724 „A rendszer alapvető elemei működnek, de az alap még törékeny, a nagykorrupciót érintő döntéseket pedig még mindig áthatja a politika. Meg kell mutatni, hogy a nagykorrupciós ügyekben is vannak büntetések. A Bizottság arra biztatja Romániát, hogy gyorsítsa föl a reformokat” – hangzott el Brüsszelben a román és a bolgár