Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-23
11 különösképpen az új választási törvény bonyolultságának, sok esetben kiszámíthatatlanságának is köszönhetően. A megegyezést most alighanem a Fidesz sem ellenzi túl hevesen, legalábbis err e enged következtetni Tőkés László békülékeny bálványosi hangneme, úgyhogy Szászék most különösebb presztízsveszteség nélkül mondhatnának igent, azzal együtt, hogy az MPP elnöke aligha méltányolja, hogy a közös választási szereplés előkészítéséből látványo san kihagyták. Tény, hogy az elmúlt egy esztendőben soha nem volt ilyen közel a két oldal a megegyezéshez. Aki most visszalép, az könnyen elbotolhat. vissza Politikai (igazság)szolgáltatás Erdélyi Riport 2008.07.24. A Ma gyar értelmező kéziszótár szerint az „igazságszolgáltatás a jognak a jogszabályok megsértőivel szemben való államhatalmi, illetve államigazgatási érvényesítése”. A meghatározás tömör, első olvasatra minden részletre kiterjedőnek tűnik. Ennek ellenére, az u tóbbi évek romániai történéseit figyelmesebben elemezve, egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennem (gondolom, másokban is) a kérdés: ki érvényesíti a jogot, ha az államhatalom, illetve államigazgatás politikai érdekből vagy nyomásra sért jogszabályt? Ki sz olgáltat igazságot az egyénnek az államhatalommal, illetve az államigazgatással szemben? Lehete teljes körűen kárpótolni azt, akit ártatlanul meghurcoltak, pellengérre állítottak, horribile dictu, börtönbe zártak? Hogy ezek a kérdések nem elméleti jellegű ek, mi több, nem is újak, azt a Dreyfusügy bizonyítja. A francia kémelhárítás 1894ben antiszemita előítéletek alapján kémkedéssel, árulással vádolta Alfred Dreyfust, és a kapitányt a guyanai Ördögszigeten töltendő életfogytiglani börtönre ítélték. A bizo nyítékokkal kapcsolatban kétségek merültek fel, és E. Zola 1898ban a L’Aurore című lapban drámai hangvételű nyilvános levélben (J’accuse) támadta meg a perújrafelvételt elutasító hatóságokat, amelyek a hadsereg tekintélyére és az államérdekre hivatkoztak. Bár a kémkedésben már 1899ben a magyar származású Marie Charles Ferdinand Walsin Esterházy őrnagy bizonyult bűnösnek, Dreyfust csak 1906ban rehabilitálták. Megkapta a becsületrendet, visszafogadták a hadseregbe, és alezredesként fejezte be pályafutását. Úgy látszik, Traian Basescu államelnök, aki román történelmi hagyományokat követve a francia államszerkezeti modellt és kisebbségpolitikát tartja mértékadónak, nem hallott a Dreyfusügyről, vagy a tanulságokat nem tartotta magára nézve megszívlelendőnek. Másképp nehezen magyarázható, miért rendelte el 2007. március 20án a bűnvádi eljárás lefolytatását Nagy Zsolt RMDSZes miniszter ellen, figyelmen kívül hagyva a speciális államelnöki bizottság azon megállapítását, amely szerint „nincsenek az ügyészség ált al nevesített bűntények elkövetésére utaló, nyomós bizonyítékok”. Traian Basescu ferde szemszögéből nézve voltak politikai indítékok a mondvacsinált ügy kirobbantására. 2006 második felében megérettnek látta a helyzetet az „erkölcstelen megoldás”, a Konzer vatív Párt kormányból való kiszorítására. Jó zaftos kémtörténet, hazaárulás, benne a bolgár származású Sztamen Sztancsev üzletemberrel (a bolgárok akkoriban Romániával versengtek az uniós tagságért), s a szálak Codrut Seresig, a konzervatív párti alelnökig , gazdasági miniszterig értek. A nemzetközi kémválogatottban a hihetőség és a román nacionalisták kedvéért szükség van egy hazaáruló magyarra is, így sakkban tartható az RMDSZ, gondolta államelnökünk. Számítása eleinte beigazolódni látszott, a Konzervatív Párt nem bírta a nyomást, Codrut Seres lemondott, pártja pedig kilépett a kormányból. A „puhánynak” titulált Tariceanu miniszterelnök sokak, főként Basescu számára meglepően keménynek bizonyult, és a 2007. március 13i kormányülésen az RMDSZ egyetértésével őszre halasztotta az európai parlamenti választásokat. Bosszúból Basescu meghúzta a már említett lépést, és átadta Nagy Zsoltot az ügyészségnek, felfüggesztve miniszteri tisztségéből. Ezzel egyfelől a kormányon akart ütni, sorrendben a harmadik minisztert juttatva hasonló helyzetbe, másfelől a közvélemény számára próbálta hihetőbbé tenni a hazaárulás vádját. Elvégre egy magyarról, főleg, ha a lejárató kampányban Vadim és Funar is besegít, hamarabb elhiszik a hazaárulás vádját. A skandalum jól jött Basescun ak, azért is, mert népszerűségi indexe akkor mélyponton állt. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy akadtak olyan romániai magyar politikusok, közéleti személyiségek, akik nemcsak hogy fenntartás nélkül hitelt adtak az alaptalan vádaknak, hanem maguk i s sokat sejtetően példálóztak: „Szél fúvatlan nem indul”. Az fel sem merült bennük, hogy egy RMDSZes politikust is megillet az ártatlanság vélelme addig, amíg az adott ügyben nem születik végleges, megfellebbezhetetlen elmarasztaló vagy felmentő ítélet. A végleges ítéletig a román politikai (igazság)szolgáltatást ismerve sokat kell várni, mert nem az igazság kiderítése a fontos, hanem a kipécézett személy ellehetetlenítése. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy miután letelt a
