Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-02
19 A kérdés ezért most nem úgy tevődik fel, hogy lesze politikai unió, vagy nem lesz, hanem úgy, hogy a nyílt politikai ellentétek felszínre kerülését elősegítő po litikai sokféleség körülményei között a gazdasági unió eddig elért eredményei egyáltalán megmaradhatnake. Ez az amerikai imperializmus érthetően – és nem is olyan ellenszenves formában – kifejtett teóriája. A valóság már durvább. Írországban például most kezdik vizsgálni a lisszaboni szerződés elleni kampányban vezető szerepet játszó Libertas nevű alapítvány pénzügyi hátterét. Kiderült, hogy a Libertas elnöke, Declan Ganley egyben a Rivada nevű amerikai kommunikációs cégnek is vezérigazgatója, amely az am erikai hadsereg egyik beszállítója. És hogy a Libertas kampánystábja ennek a cégnek a fizetési listáján szerepel. Ganley az amerikai Foreign Policy Research Institutenak is munkatársa, amely az amerikai külpolitika céljainak külföldi érvényesítésével fo glalkozik. És hogy még tisztább legyen a kép, egyik Amerikában megjelent cikkében Ganley meg is írta, hogy minden olyan törekvés ellen fel kell lépni, amely erősítheti az Európai Unió Amerikától való elkülönülését. Szóval így megy ez. Az Egyesült Államok nyíltan természetesen soha nem lép fel az Európai Unió ellen. De a Republikánus Pártban, különösen azok körében, akik valamilyen formában az amerikai hadigépezethez kapcsolódnak, sokan tekintik az EU intézményi rendszerének egyszerűbbé és hatékonyabbá válá sát veszélyforrásnak. Ezért nem sajnálják a fáradságot, hogy a hatékonyabb és önállóbb arcélű unió kialakításához nélkülözhetetlen reformszerződést kisiklassák. NagyBritanniáról kiderült, hogy nem lesz partner ebben a játszmában. Persze nem azért, mert annyira odavan az erős és önálló Európáért, csak egyszerűen nem akar kimaradni belőle, mert akkor befolyásolni sem volna képes az európai folyamatokat. A kevesebb diplomáciai tapasztalattal, de annál több német- és oroszellenes előítélettel rendelkező ke leteurópai tagállamok, mindenekelőtt Lengyelország és Csehország jobboldali és bevallottan Európaellenes elnökei, Lech Kaczynski és Vaclav Klaus ezzel szemben az ír referendum után siettek kijelenteni, hogy a reformszerződés ratifikációs folyamata „halo tt”. Ők a jelek szerint nem tartanak attól, hogy a magEurópa országait épp ez a szűklátókörű ellenkezés fogja határozottabb cselekvésre sarkallni. Pedig lehet, hogy most az egyszer alaposan tévednek. vissza Vegyes fogadt atás Magyar Szó 2008.07.02. Tadić támogatja az SZSZP felvételét a Szocialista Internacionáléba, a bosnyákok kivonultak az ülésről A Szerbiai Szocialista Párt megerősítette, hogy kérni fogja felvételét a Szocialista Internacionáléba, mégpedig annak mosta ni, athéni kongresszusán, amely hétfőn kezdődött. Boris Tadić felszólalásában támogatásáról biztosította az SZSZPt, míg Zlatko Lagumdžija BoszniaHercegovina Szociáldemokrata Pártjának vezetője elhagyta az összejövetelt, ilyen módon tiltakozva Ivica Dačić részvétele ellen. E társulásnak már tagja a Demokrata Párt, hétfőn pedig jóváhagyták a Milo Đukanović vezette montenegrói Szocialisták Demokratikus Pártja és a Milorad Dodik által irányított a Szerb Köztársaság Független Szociáldemokrata Szövetségének fe lvételét is. Maga a tagfelvétel több fázist jelent, először a felvételét kérő párt megfigyelői státust kap, ezután lehet társult tag, majd végül teljes jogú tag. - Igen fontos, hogy a Szocialista Internacionálé elnöke, Jorgosz Papandreu a görögországi PA SOK (Pánhellén Szocialista Mozgalom) vezetője nyitóbeszédében üdvözölte a DP és az SZSZP jelenlétét - mondta el Ivica Dačić, a szerbiai szocialisták elnöke. Boris Tadić, a Demokrata Párt elnöke felszólalásában arról beszélt, hogy az új szerbiai balközép k ormány első prioritása a gyors uniós tagság elnyerése lesz. Mint kiemelte, Szerbiának létfontosságú érdeke a gyors csatlakozás. A DP vezetője Szerbiát, mint az erős, biztonságos, egységes, fejlődőképes és demokratikus Balkán központi államát írta le, amely régió teljes egészében integrálódik az EUba.