Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-18
11 demokrácia parlamenten kívüli eszközeit: az utcai demonstrációkat, a népszavazásokat, a petíciókat. A választott, ellenőrizhető és l eváltható vezetők tisztelete helyett a karizmatikus vezér iránti rajongás jellemzi. A vezér nemzeti politikát hirdet, magát a nép és a nemzet letéteményesének tekinti. Ellenfeleit, akiket rendre durván megbélyegez, mindezek ellenségének. A populista hatalo m a kormányzat fölötti parlamentáris kontroll kiiktatásával s a pártok háttérbe szorításával valójában az ellenőrzött és felelős demokrácia alapjait ássa alá: hosszabb távon önkényuralomhoz, kalandorpolitikához, válsághoz vezet. Csőstül lehetne idézni azok at a kijelentéseket, sorolni azokat a gyakorlati lépéseket, amelyek alapján az elmúlt években nyilvánvalóvá vált, hogy Orbán törekvései, egész politikája, személyisége, alkalmazott módszerei alapján egyértelműen a rendszerszerű populizmus felé tart, nemcsa k eltávolodott a demokratikus parlamentarizmustól, de szembe is fordult vele. Noha az utóbbi hónapokban - taktikai megfontolásokból - mérsékelte ez irányú aktivitását, nem kétséges, hogy kétharmados többsége birtokában habozás nélkül hozzálátna egy prezide nciális szisztéma kialakításához, ami ideális kereteket adna az autokratikus populizmus rendszerszerű kiépítéséhez és bebetonozásához. Ezzel összefüggésben külön is meg kell emlékezni arról a vezérelvű központosításról, amit Orbán az elmúlt években a saj át pártjában, illetve politikai táborában megvalósított. Érről ma kevés szó esik, holott nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az a politikai erő, amely most a hatalom kapujában látszik állani, nem demokratikus természetű. Nemcsak gyakorlati működésében, hanem - a többi politikai párttól eltérően - működési szabályaiban sem az! Mielőtt ezeket megnéznénk, idézzük föl, milyen hangulatban, miféle nyomásgyakorlás után kerül sor 2003 tavaszán a Fidesz vezérpárttá alakítására. A Magyar Nemzet 2003. január 23i száma nyílt leveleket közöl. Érdemes őket idézni, hogy ne merüljenek a feledés homályába. Orbán (ekkor formálisan ne m a párt elnöke), le akarja nyom ni az öklendező Fidesz torkán a maga „polgári” köreit, ezért a nyílt színen udvaroltat magának "érte lmiségi" hold udvarával: „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Kedves Viktor! Örömmel értesültünk arról, hogy szándékaid és a mi várakozásaink szerint vállalni fogod a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöki tisztségét. Ugyanennyire örülünk annak, hogy ezt a lépést össze kíván od kapcsolni a Fidesz átfogó átalakításával és megújulásával... É levelünk mindössze azt a célt szolgálja, hogy kifejezzük készségünket az általad az elmúlt napokban felvázolt... célok támogatására.” „Tisztelt Miniszterelnök Úr! A napi politikai harcokból kívülálló, de közéleti és értelmiségi felelősségünkkel tisztában lévő magyar polgárként arra kérjük Ö nt, hogy kiemelkedő tehetségét a FideszMPP elnökeként használja ahhoz, hogy egy ilyen összefogás létrejöjjön...” „Miniszterelnök Úr! Alulírottak örömmel hallottuk a jövőre vonatkozó politikai elképzeléseit, amelyeknek az a célja, hogy egy széles bázison nyugvó nemzetipolgárikeresztény pártstruktúrát hozzon létre. Mélységesen egyetértünk abban, hogy ennek kikristályosodási és kezdeményező ereje egy Ön kö ré alaposan átszervezett Fidesz legyen... Egyszerűen nincs más út... az egyetemes magyarság érdekében, É cél érdekében háttérbe kell szorítani a mégoly jogos partikuláris érdekeket is.” „Tisztelt Orbán Viktor! Kezdeményezését a budapesti polgárok körében n emcsak különleges figyelem, egyetértés és szimpátia övezi, hanem jól érzékelhető várakozásuk az új szervezet megalakításában. Várakozásuknak az felelne meg, és egyben személyi garanciát is jelentene, ha Ön vállalná el az új párt elnöki tisztét. Kedves Vikt or... a társadalmi közvélemény is nagyon várja, hogy jövőnk formálásában meghatározó szerepet vállalj." Ilyen szövegek Rákosi óta nem láttak nyomdafestéket Magyarországon. A négy, csaknem egész újságoldalt betöltő levelet összesen hatvanheten írták alá. Zö mmel ismert, pártonkívüli személyiségek (persze „spontán” módon). Azért se árt emlékezni, hogy némi fogalmat alkothassunk róla: mi vár ránk (mármint az átsasszézásukat már megkezdett baloldali értelmiségiekre), ha ezek a jelenségek egy nagyhatalmú államel nök személye körüli kultusz részét képezik majd. Az átalakítás 2003ban végletekig menő centralizálást hozott. A Fidesz — immár formálisan és intézményesen is — vezérpárttá vált. Az elnök jogköre és hatalma korlátlan és korlátozhatatlan lett. Az új alapszabálya hatalmi jogosítványoknak, továbbá az ok több szörös, direkt és indirekt biztosítékainak egész arzenálját sorolta a hatáskörébe. A párt országos elnöksége súlytalanná vált , mivel létszámát földuzzasztották, s az operatív irányítást egy szűk, öttagú ügyvezető elnökség hatáskörébe utalták. Utóbbi az eln ökből, az országos választmány elnökéből, a parlamenti frakció vezetőjéből, továbbá két alelnökből áll. A kongresszus csak az utóbbi kettőt választja. Az alapszabály szerint elnök tesz rájuk javaslatot, s az általa rájuk ruházott hatáskör alapján tevékenyk ednek. Közvetve vagy közvetlenül minden fontos személyi döntés az elnök kezébe került. Ő tesz javaslatot az országos elnökség kinevezési jogkörébe sorolt tisztségviselőkre, például a parlamenti frakcióvezető személyére. A frakciónak tagja se lehet sen ki az ő akarata nélkül. A képviselőjelöltek ugyanis az új válasz t ókerületi szervezetek elnökei, akiket még csak formálisan sem maguk az érintett szervezetek választanak. Ő k csak javaslatot tehetnek rájuk, akiket aztán maga az elnök nevez ki: mind a 176ot. Ha m ásodszor is vétót emel a jelölttel szemben, a szervezet kompetenciája megszűnik, s a döntés joga az ügyvezető elnökségre száll. Az alulról való választás demokratikus szabályát ezzel formálisan is fölváltja a fölülről való kinevezés oligarchikus szabálya. Ennek biztosítéka, hogy az új tagok fölvétele, illetve a meglévők kizárása csak első fokon tartozik a szervezetek hatáskörébe, a végső fellebbezési fórum az országos választmány elnöksége. A Kövér vezette testület segítségével tehát átírhatóak a helyi erő vonalak. Ha kell, egyetlen tollvonással, hisz a választmány elnöksége bármelyik szervezetet föloszlathatja, mire megszűnik az érintettek tagi jogviszonya. Az egyenkénti vagy a csoportos kizárás indokaként elegendő, hogy az illető(k) tevékenysége súlyosan sérti a párt „érdekeit, illetve jó hírét”. Az elnök (vagy az ő javaslata alapján az ügyvezető elnökség) dönt a párt hivatali apparátusának és gazdálkodásának személyi, illetve pénzügyi kérdéseiben. Bármikor összehívhatja az országos választmány rendkívüli ülését. Ha az egész túlbiztosított hatalmi gépezetbe valahogy mégis homok kerülne, akkor az összes Fidesztag részvételével „népszavazást” kezdeményezhet, amivel fölülírhatja az intézményi struktúra erővonalait. Mindezen túl — és ez már az abszurditás biro dalma — ha Orbán Viktor
