Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-04
24 Gazda azt is elmondta, az MPP országos elnökségének múlt szombaton tartott székelyudvarhelyi ülésén döntöttek arról, hogy szeptemberben összehívják a párt kongresszusát. A pontos időpontról még nem határoztak, de az elképzelés szerint szeptember első vagy második hét végéjén tartanák az MPP első, tisztújító kongresszusát. vissza Far kas Réka, Háromszék A z autonómia az európai béke építőköve Erdély.ma [ 2008. július 03., 22:16 ] Ezt állapították meg az előadók az Európai Szabad Szövetség marosvásárhelyi kihelyezett frakcióülésén. Az európai parlamenti képviselőcsoport tagjai fr akciótársuk, Tőkés László meghívására érkeztek Erdélybe. A tanácskozás második napján az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel ismerkedtek meg. Az Európai Szabad Szövetség 35 európai pártot tömörít. Hivatalosan bejegyzett európai pártként az állam nél küli európai nemzetek és a hátrányos megkülönböztetést szenvedő kisebbségek ügyének szószólója az Európai Parlamentben. „Tagszervezeteink a kisebbségek védelmében, az anyanyelv védelmében, a hagyományokra alapozó közösségi fejlődésben érdekeltek, és ezek megvalósítását az autonómia kiszélesítésének lehetőségére alapozzák” – hangoztatta Nelly Maes, az Európai Szabad Szövetég elnöke. A konferencián elhangzott: Románia népszámlálási adatai a nemzetpolitikai rangra emelt asszimiláció legékesebb bizonyítékai. A székelység megmaradását csak a területi autonómia garantálhatja. „Az autonómiatörekvés európai, megfelel azoknak a normáknak, amelyek mellett Románia elkötelezte magát” – mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Az EPképviselők az erdélyi magyarság személyi elvű autonómiájáról és a csángók helyzetéről hallgattak csütörtökön előadást marosvásárhelyi kihelyezett frakcióülésükön. vissza DunaTV Hétezer koronával kevesebbet kapnak a Selye Egyetem oktatói, mint a szlovák kollégáik Felvidék.ma 2008.07.04. A jelenlegi szlovák oktatási tárcavezető, Ján Mikolaj kétéves minisztersége alatt szegényebbek lettek az önálló szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem ok tatói, mint a szlovák egyetemeken oktató kollégáik. A pozsonyi Pravda csütörtökön ismertette a jelentést, melyben a Ján Slota vezette, magyarellenes Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó Mikolaj szerdán a pedagógusbérek alakulásáról adott számot a kormán ynak. A szlovák egyetemi oktatók bére tavaly 7 százalékkal emelkedett: azóta a havi átlagbérük 28 822 korona (225 ezer forint). "Komáromban azonban 6 százalékkal kapnak kevesebbet" a magyar oktatók: az ő bérük a tavalyi év során 5,7 százalékkal lett keve sebb. Albert Sándor, a magyar egyetem rektora szerint ez azért van, mert az oktatási tárca nem hajlandó méltányolni, hogy a Selye János Egyetem új létesítmény, ahol évről évre előzmény nélküli felsőbb évfolyamok nyílnak, s az egyetem hallgatóinak száma m ég nem állandósult, ugyanis minden tanévben félezer új hallgató kezdi meg tanulmányait, de az első végzősök még csak most fognak diplomázni. A félezer új hallgatóra az egyetem nem kapja meg az úgynevezett fejkvótát.