Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-04
20 Így az elnöknek szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy a parlamenti választások során nem „zsebelik be” a voksok többségét, vag yis fel kell hagynia az Atervvel, és ki kell dolgoznia egy Btervet. De mi lenne a Bterv? A szerző szerint az elnök nem rendelkezik ilyen alternatívával, és ez rövidesen végzetes hibának bizonyulhat. Buldózerrel a pokolba A cikk írója úgy véli: Basesc u korrekt, megfelelő kiindulópontokkal, elvekkel kezdte mandátumát. Választási kampányában a „játékos” imázsában tetszelgett, s ezzel aratott sikert. Elnöki pályafutása kezdetén következetes volt magához is, s a kampányban mutatott képéhez is − ezt tartv a szem előtt rukkolt elő az antikorrupciós ötletével, illetve a politikai osztály megreformálásnak tervével. Természetesnek mondható az a folyamat, melynek eredményeként az „elnök emberei” kihátráltak az elnök és az általa képviselt program mögül. Ezekne k az intézkedések egyetlen sikere volt: a kommunizmus nyílt elítélése és a román titkosszolgálat dokumentumainak átadása a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) részére. Ezek az intézkedések azonban bármennyire is megnyerőek voltak, mégse m váltak be: nem a programmal volt baj, hanem annak megvalósítási módjával. Traian Basescu konfrontatív természete csak egy bizonyos pontig volt „nyerő”, utána káros hatásokat produkált és ez ellene irányult. Ahelyett, hogy elhatárolódott volna az ártalma s, korrupt politikusoktól, padlógázt adott buldózerének, mígnem saját pártját is elszigetelte. Óriási hiba politikai ellentéteket szítani a pártok között, elsősorban a PNLben. Hiszen minden párt merényletként éli meg a felszámolására irányuló kísérletet. Basescunak azonban rögeszméjévé vált „a nép érdekében”re való hivatkozás, és legyőzhetetlennek képzelte magát. És tovább nyomta a gázpedált. A lemondására irányuló népszavazás intő jel lehetett volna, ám az elnök ezt a román nép emocionális természetén ek tudta be, s azzal magyarázta, hogy a szavazók a voksolást a jó és a rossz közötti harcnak tudták be. Azzal együtt, hogy a választásra jogosultak mintegy fele távol maradt az urnáktól. Az egyéni választókörzetes és az EPválasztásokon való alacsony részv étel meggyőzhette volna a valóságról. (az előbbin 25, az utóbbin pedig 29,45 százalékos volt a részvétel – ford.megj.) De Basescu maradt buldózerében. A megmentő szövetséges keresése Basescu jelenleg a „megmentő szövetséges” társát keresi. A vasszigorral beindított programját már nem erőlteti mindenáron, engedményeket tesz, és bizonytalankodásaiban észrevehető a Bterv hiánya. Tariceanu – akit hol joggal, hol jog nélkül vádolt – azonban hallani sem akar róla, és vélhetően a választópolgárok sem díjaznák a z esetleges békülést – ha igazak Basescu vádjai azért nem, ha pedig alaptalanul vádaskodott, azért nem. A PDL bukaresti szervezete tüntetően jelentette be az Új Generációval (PNG) való paktumot. „Nem értem, Gigi Becali miért bizonyul morálisabb társnak, mint például Dan Voiculescu, vagy Dinu Patriciu? Kínos megoldás” – fogalmaz a szerző. Basescu most hitelesnek titulálja azokat a helyi kiskirályokat, akit nem is olyan régen még korrupcióval vádolt; azt állítja: hiteles személyek, hiszen a nép nem szavaz holmi maffiózókra. Azaz felhagyni látszik az antikorrupciós tevékenységével. Ezzel együtt nem gondlom, hogy Basescunak erős riválisa lesz. Azt viszont igen, hogy az elnöki palota hamarosan elefántcsonttoronnyá válik, ahol legfeljebb legfeljebb nyilatkoza tokat fogalmazhat meg.