Reggeli Sajtófigyelő, 2008. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-07-04
21 Ellenfelei már figyelmezették: ha a választásokat követően − adott esetben – kisebbségi kormányt alakít, és miniszterelnököt nevez ki, újból bizalmatlansági indítványt nyújtanak be ellene. Vélhetően ezután sem fog lemondani, de az ezt követő időleges hivatali időben az ellenzék saját miniszterelnököt és kormányt fog választani. De tegyük fel, hogy valamilyen csoda folytán ráerőltet a pártokra egy kormányfőt: valóban ezt akarja Románia elnöke – egy pozícióvágytól függő kisebbségi k ormányzást? vissza Fordította: Agyagási Edit 2010ig a Bechtel még 5000 embert tervez foglalkoztatni az autópályaépítésben Szerző: Tiberiu Hrihorciuc Megjelenés helye és ideje: Ziarul Financiar című napilap, 2008. június 26., csütörtök A Bechtel jelenleg közel 3000 embert foglalkoztat, melyből 93% román munkás. Az amerikai vállalat képviselői az mondják, hogy jelen helyzetben a munkásállomány elérte az optimális számot, és nincs szükségük több emberre. „Becsléseink szer int, a munkálatok csúcsra jutásakor, melyet 2010ben érünk el, a vállalatunk több mint 8000 embert fog foglalkoztatni”, nyilatkozta a Ziarul Financiar Erdély mellékletének Bogdan Sgarcitu, a Bechtel kommunikációs vezetője. Az amerikai építőipari cég illet ékesei által szolgáltatott információk szerint, az Erdélyi Autópályán jelenleg folyó munkálatok alapján, a 2B nyomvonal mentén (Kolozsvár Nyugat – Aranyosgyéres) töltések készítése, szerkezeti kivitelezés és úttestburkolás, a 3C szakasz mentén (Berttyószép lak – Bors) pedig töltéskészítés, és szerkezeti kivitelezés folyik. Amíg a 2B nyomvonal némely szakaszain már elkezdődött a ballaszt réteg szintbehozása, és a tört kő eldolgozása, a 3C szakaszon a földmunkák (földréteg kiásása, alapozás, stb.) zajlanak. A mi a területek kisajátítását illeti, a 2B pályaszakaszon a területek mintegy 80 %, a 3C szakaszon 46 % lett kisajátítva. Az autópályakivitelező képviselőinek nyilatkozata szerint a legalapvetőbb probléma abból adódik, hogy míg a munkálatok már négy éve z ajlanak, még mindig nincs a rendelkezésükre átadva a teljes építési terület. A legnagyobb hiányosságok a Berettyószéplak – Bors útvonalon vannak, ahol néhány hónapja a munka folytatásában okozott gondot a kisajátítás (hiánya). A Bechtel vezetői azt mondjá k, hogy az Állami Autóutak és Autópálya Ügynökség (CNADNR), azt az elmaradt pénzt utalta át, ami a tavalyi év decemberétől, az idei év márciusáig végzett munkák, illetve a hozzá kapcsolódó kisajátítás, és régészeti munka vonatkozó költségeit fedezte. Márc iusban a CNADNR képviselői azt nyilatkozták, hogy az aktuális évre vonatkozó pénzügyi alap elfogyott, de lesz költségvetési kiegészítés. Ludovic Orban szállítási miniszter (későbbi) ígérete szerint, a Bechtel 200 millió eurót meghaladó kiegészítő kifizeté st kapott. A Közlekedési Minisztérium és a CNADNR azt kérte az amerikai cégtől, hogy a Tordatúr és Járarákos Kolozs megyei települések között fekvő 25 kilométer hosszúságú autópályaszakaszt (az idei évben) fejezzék be. „Az említett szakaszon a kivitelezés ez évi befejezése csak akkor lehetséges, ha minden érintett hatóság segíteni fog, és együtt fog velünk működni a cél elérésében”, nyilatkozta Bogdan Sgarcitu. A Bechtel képviselőinek álláspontja szerint, a 2B és 3C szakasz kivitelezésének befejezése eset ében a szerződéses kötelezettségvállalások 2010et irányozzák elő. Minisztériumi emberek azt nyilatkozták, hogy a Mihailesti – Berettyószéplak közötti szakaszon a munkálatok hamarosan elkezdődnek, és szeptembertől pedig a Mihailesti – Kolozsvár szakaszon i s megkezdődik a munka esetben , minkét esetben 2011. december 31i befejezéssel