Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-20
20 Közben szaporodt ak az ellentétek az Együttélés és az FMK nézetei között is, ami végül lehetetlenné tette az 1992es hármas választási koalíció megkötését. Az 1994 – 98as választási időszak nemcsak azért fontos az MKP létrehozása szempontjából, mert a Magyar Koalíciót má r a három meghatározó magyar párt alkotta és ezáltal a mečiari „elnyomás“ időszakában a szoros együttműködést is eredményezte, hanem azért, mert a mečiari antidemokratikus döntések arra kényszerítették az akkori szlovák és magyar ellenzéki pártokat, hogy a demokrácia érdekében kezdjenek szorosabb együttműködést. Ez a későbbiekben a közös kormánykoalíciónál meghatározó tényezőnek bizonyult. Míg 1990 – 1997 között a szlovákiai magyarok parlamenti képviselői az ellenzéken belül is ellenzékbe kerültek, addig 19 97 második felétől beindult a szlovák és magyar parlamenti ellenzék közti együttműködés. A Szlovák Demokratikus Koalícióba (SDK) tömörült szlovák ellenzéki pártok 1997. decemberében a Magyar Koalíció pártjaival ellenzéki együttműködési szerződést írtak alá , amely ugyan kemény kompromisszumok fejében született meg, de alapját képezte az 1998as választások után elkezdett koalíciós tárgyalásoknak. Ami pedig előremutató volt: először mondta ki a szlovák politikai reprezentáció egy része, hogy „a kisebbségek po litikai képviselőinek részvétele a közügyek intézésében az állam építésének stabilizációs tényezője.” 1998 januárjában Mečiar kormánya kilátásba helyezte a választási törvény olyan módosítását, amely megnehezítette volna a választási koalíciók bejutását a parlamentbe. A választási koalíción belül is minden pártnak legalább 5%ot kellett megszereznie. Ez a tény meggyorsította azt a folyamatot, amely lassan érlelődött a szlovákiai magyar pártokban, elsősorban a választók kívánságaként – létre kell hozni az egységes magyar pártot. 1998 tavasza a három magyar párt szakemberei és politikusai intenzív tárgyalásaival telt el. A tárgyalásokat megnehezítette az a bizalomhiány, ami elsősorban az Együttélés múltbeli, másik két párttal szembeni döntéseivel volt kapcsolatos. A legkimerítőbb tárgyalások az új párt alapszabályával kapcsolatban folytak. Olyan szabályzatot kellett alkotnunk, amely megakadályozta az egyik párt embereinek hegemóniáját a másik felett. Ezt siker ült az ún. platformokkal megoldanunk, a három alapító párt három platformot hozott létre. Végül a platformok igazából meg sem alakultak, hiszen röviddel az egységes párt megalakulása után parlamenti választások következtek, egy hónappal később pedig már a kormánykoalíció tagjai voltunk. Így tehát kormányzati feladatokat kellett ellátnunk és nem lehetett platformosodnunk, ezért később ezeket a kongresszus megszüntette. Az egységes magyar párt nevének a Magyar Koalíció Pártja megnevezést választottuk elsősorb an a folytonosság szempontjából, mert az 1994 – 98as időszakban Magyar Koalícióként működött együtt a három párt. Az egyesülés folyamatát úgy képzeltük el, hogy a három párt egyszerre tartja meg az utolsó kongresszusát, ahol megszüntetik magukat, és utána l étrehozzák az MKPt. Mivel olyan információk jutottak el az MKDM vezetőségéhez, hogy a másik két párt részéről elképzelhető, hogy valamelyikük átnevezi magát MKPnek, ezért az MKDM vezetősége április elején úgy döntött, hogy április 18án Galántára összehí vja a kongresszusát és megteszi ezt a lépést. Erre a döntésre a fent említett információn kívül elsősorban az hatalmazta fel az MKDMet, hogy ekkorra már a három párt közül úgy megerősödött, hogy a felmérések alapján is csak egyedül az MKDM jutott volna be a parlamentbe. Azzal, hogy az MKDMnek volt a legszervezettebb struktúrája (több mint 300 működő alapszervezettel), és a három párt közül egyedüliként rendelkezett jelentősebb vagyonnal, garantálta nemcsak a jogfolytonosságot, hanem azt is, hogy minden lé pés csak úgy valósulhat meg, ahogyan abban a három párt előzőleg megegyezett. 1998. április 18án Galántán tehát az MKDM megváltoztatta a nevét MKPre, ezt a szlovák belügyminisztériumban május 22én jegyezték be. 1998. június 21én Dunaszerdahelyen megt artottuk az egyesülő kongresszust, ahol a megállapodás értelmében elfogadtuk az új alapszabályt, és megválasztottuk az új országos elnökséget. Ezzel lezárult egy majdnem nyolc éves időszak, amikor a pluralitás elve alapján három működő pártja volt magyar n emzeti közösségünknek. Igaz, nem mindig és nem mindenben tudtunk megegyezni, de mindegyik párt (már csak a versengés miatt is) tudott új, kezdeményező javaslatokat tenni a választók asztalára. Az MKDM volt például az egyedüli párt, amelyik a szlovák parlam entbe beterjesztette a Nemzeti kisebbségek és etnikai csoportok helyzetéről és jogairól szóló törvénytervezetet, amely a kulturális, oktatásügyi és regionális önkormányzat alapját képezte volna. Ugyancsak az MKDM kezdeményezte például a magyar püspökért és magyar püspökségért az aláírásgyűjtési akciót, valamint a Komáromi Imanapokat. 1993. augusztus 30án Antall József magyar miniszterelnök a Szent Lászlóemlékérmet adományozta az MKDMnek a magyarságért végzett tevékenysége elismeréseként.