Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-17
12 JeanMarc Ferry francia filozófus szerint ez utóbbi megoldás az európai válság elmélyüléséhez, és a közvéleménynek az európai gondolattól való visszafordíthatatlan eltávolodására vezetne. A szerző, aki több kötetet írt az Európai Unióról, úgy véli, hogy elkerülhetetlenné vált a lehető legszélesebb társadalmi vita az európai alkotmányról. Véleménye szerint első látásra igazságtalannak és sokkolónak tűnik, hogy az EU lakosságának alig egy százalékát kitevő írek blokkolják a lisszaboni szerződést. Ugyanakkor bármilyen szerződés lényege pont az, hogy mindegyik fél egyetért vele, ezért politikailag elengedhetetlen lenne az ír közvélemény meggyőzése a továbblépés előtt. A filozófus szerint az ír "nem" ugyanolyan önző reflexből adott válasz volt, m int a francia vagy a holland referendum eredménye két évvel ezelőtt. Az Európai Unió szerinte évek óta azon alapul, hogy melyik ország milyen hasznot tud húzni a tagságból. Vagyis nem egyszerű kommunikációs hibáról, hanem valódi válságról van szó: a m aastrichti szerződés óta az európai gondolat rossz irányú átpolitizálása folyik a magukba forduló nemzetekkel szemben, amelyekkel diplomáciai úton, nem pedig demokratikus módon próbálják elfogadtatni az európai alkotmányt - hangsúlyozza JeanMarc Ferry. vissza Nagy Imre nem érezné itt valami jól magát – Beszélgetés Méray Tiborral a mártír miniszterelnök példájáról, szellemi hagyatékáról Népszabadság • Kis Tibor • 2008. június 16. Az emigrációs lét párizsi vártáján fél év százada őrködik Nagy Imre szellemi hagyatéka felett Méray Tibor író, aki a mártír miniszterelnök és társai kivégzésének évfordulója alkalmából nyilatkozott lapunknak. - Legújabb kötetének, a napokban megjelent Imre bácsinak a bemutatóján úgy fogalmazott , hogy 19571958ban, a Nagy Imre élete és halála című munkáját a harag íratta. Ez volt a legelső könyv Nagy Imréről, de az akkori harag mintha azóta is folyamatosan jelen lenne önnél, amikor a mártír miniszterelnök sorsáról megszólal. - Miután a forrad alom leverése és Nagy Imréék elrablása után Franciaországba menekültem feleségemmel és kétéves kislányunkkal, nem egy jeles francia értelmiségivel - jó ideig főleg íróemberekkel - találkoztam. JeanPaul Sartre például, ahogy megérkeztem, meghívott, mert el ső kézből akart tájékozódni a magyar forradalomról, amelyért ő egyébként azonnal kiállt. Számomra eléggé meglepő módon, mert egészen addig jó viszonyban volt a kommunista párttal, szakítása pedig éppen a magyarországi szovjet intervenció miatt következett be, amit a francia párt támogatott. Rajta kívül is igen sokan szimpatizáltak Franciaországban Nagy Imrével, de úgy vettem észre: e jóindulatba valahogy mindig belekeveredett valami kis sajnálkozás, valami vállveregetés, hogy azt ne mondjam: lenézés. Amit t alán úgy summázhatnék: igen, Nagy Imre derék, becsületes, jó akaratú ember volt, de nem volt igazi politikus. S mindjárt hozzá is tették, hogy az igazi politikus e régióban a lengyel Wladislaw Gomulka, mert íme, ott is volt egy népmozgalom, és ő bezzeg nem engedte elfajulni, azonnal szembefordult a kilengésekkel éppúgy, mint a szovjet vezetéssel, amelyik őt meg akarta rendszabályozni, és most - vagyis 1957ben - egyértelműen a nép akaratából ott van Lengyelország élén. Ezzel szemben Nagy Imre az eseménysor kezdetén habozott, mindig késlekedett, azután pedig hagyta sodortatni magát a tömeghangulattól, olyan lépéseket tett, amelyek előre megjósolhatóan a forradalom bukásához vezettek. Ilyen volt a Varsói Szerződésből való kilépés, a többpártrendszer kinyilvání tása, a semlegesség kikiáltása. Hogyan lehetett ennyire elszaladni, előidézve ezzel a szovjet beavatkozást? - kérdezték francia ismerőseim. - Ez háborította fel? - Mindez engem nagyon bántott. Többnyire olyan kényelmes körülmények között élő baloldali emberekről volt szó, akiknek jóindulatához nem fért kétség, akik szívvellélekkel népbarátok, de az ő nyugodt, polgári jólétük viszonyai között veszik maguknak a bátorságot, hogy megítéljék és bírálják a magyar nép magatartását és Nagy Imre állítólagos gy engeségeit, hibáit és botlásait. Akkor határoztam el, hogy írok Nagy Imréről. Ez 1957 őszén lehetett, tehát Nagy Imre még élt, és akkoriban szó sem volt arról, hogy ilyen tragikus vég vár rá. Egyszerűen el akartam magyarázni a nem magyar olvasóknak, mik vo ltak az okai annak, amit ők késedelemnek, más téren
