Reggeli Sajtófigyelő, 2008. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-06-17
11 A pozsonyi Markíza kereskedelmi televízió riporterének kérdését, aki szerette volna megtudni, mi a véleménye Ficónak arról, hog y Göncz Kinga külügyminiszter a koalíciós Szlovák Nemzeti Pártot a Magyar Gárdához hasonlította, a szlovák kormányfő "komolytalannak" minősítette. "Ilyen dolgok a politikában előfordulnak, nem nagy ügy" - jelentette ki Fico. Majd ironikusan megjegyezt e: "Mindig tudtam, hogy az önök televízióját csak a komoly dolgok érdeklik". Hozzátette: ez a téma nem a prágai visegrádi sajtóértekezletre tartozik, s nem is óhajt vele foglalkozni. vissza Elutasította a "kétsebességes" Eu rópa lehetőségét a német kormány Pietsch Lajos, az MTI tudósítója jelenti: Berlin, 2008. június 16., hétfő (MTI) - Elutasította az úgynevezett kétsebességes Európa lehetőségét a német kormány. Ulrich Wilhelm kormányszóvivő hangsúlyozta hétfői nyil atkozatában, hogy a többsebességes Európai Unió tervét a hivatalos Berlin nem tekinti ésszerű megoldásnak a lisszaboni reformszerződés írországi elutasítása nyomán kialakult helyzetre. A szóvivő hangsúlyozta: a német kormány szerint mindent meg kell te nni az unió reformszerződésének legteljesebb ratifikálása érdekében. A 27 tagállam közül eddig 18 - köztük Magyarország - ratifikálta a szerződést. Az elmúlt napokban több magas rangú német politikus vetetette fel: a dublini nem után fontolóra kellene venni a "kétsebességes" Európa korábbi tervének felmelegítését, azaz annak lehetőségét, hogy a tagállamok közül egyes - erre hajlandó - országok szorosabban együttműködjenek. Hétfői - ezt elutasító - nyilatkozatában ugyanakkor a berlini szóvivő kijelente tte azt is: a jelenleg érvényben lévő nizzai szerződés alapján a további bővítés nem lehetséges. Ulrich Wilhelm megerősítette: a német álláspontot Angela Merkel kancellár csütörtök délelőtt kormánynyilatkozatban ismerteti a parlament rendkívüli ülésén. Ezzel egy időben a berlini külügyminisztérium nyilatkozatban módosította FrankWalter Steinmeier külügyminiszter egy hét végi kijelentését. Steinmeier felvetette egy vasárnapi interjúban, hogy Írország részvétele nélkül kellene életbe léptetni a lissz aboni szerződést. Minisztériumának szóvivője hétfőn azonban "pontosított", hangoztatva, hogy senki sem kívánja kirekeszteni Írországot az integráció folyamatából. Egy ilyen lépés FrankWalter Steinmeier számára is elfogadhatatlan megoldás lenne - fogalmazo tt a szóvivő. vissza Az ír nem után az Európai Unió új demokratikus utakat keres: nem kizárt a többsebességes Európa - HÁTTÉR Párizs, 2008. június 16., hétfő (MTI) - Annak ellenére, hogy valamennyi európai vezető a liss zaboni szerződés ratifikációs folyamatának folytatását sürgeti az írországi "nem" után, és azt hangoztatja, hogy "Európa folytatódik", a Libération című francia napilap hétfői összeállítása szerint Párizs levonta a kialakult válságból a tanulságot: az Euró pai Unió jövő hónapban kezdődő francia elnökségének legfőbb feladata lesz az eddigieknél demokratikusabbá tenni a közösség működését, szűkíteni a szakadékot, amely a brüsszeli elitet elválasztja az állampolgároktól . Három év alatt három "incidens" tör tént: a múlt csütörtöki írországi referendumot megelőzően: 2005ben Franciaország és Hollandia utasította el népszavazáson a lisszaboni szerződés elődjének számító európai alkotmányos szerződést. "Ha vállalkozó lennék, most elgondolkodnék a gyártási mechan izmuson, még akkor is ha a végtermék jó" - mondta a lapnak JeanPierre Jouyet, az európai ügyekkel foglalkozó francia államtitkár. A francia kormánypárti politikusok elmúlt napi megnyilatkozásaiból egyértelművé vált, hogy Párizs úgy gondolja: az EUna k sokkal inkább az emberek mindennapi problémáival kellene foglalkoznia. "Ha az Európai Bizottság azonnal tud reagálni a harmadik világ országait érintő természeti katasztrófákra, miért nem képes ezt tenni a közösséget érintő gazdasági katasztrófák esetén? " - teszi fel a kérdést a magas üzemanyagárak kapcsán az államtitkár. Párizsnak szándékában áll megerősíteni az Európai Parlament szerepét, például úgy, hogy már a 2009es választásokon a frakciók tehessenek javaslatot az Európai Bizottság elnökének p osztjára, megelőzve a kormány- és államfők javaslatait. Az Európai Tanács elnöki tisztségére várhatóan pályázatot írnak ki, s a nemzeti parlamentek nagyobb szerepet kapnak az Európai Unió működésében - írja a baloldali újság. Ami a középtávú megoldást illeti, amennyiben Írország visszautasítja egy második referendum lehetőségét a lisszaboni szerződésről, felmerül a többsebességes Európa gondolata. "Nem lehet mindenkinek ugyanazt a ritmust diktálni ... Meg kell adni a lehetőséget a sokszínűség kezelésére az unión belül" - vallja Jouyet. A lap értelmezése szerint ez annyit jelent: azok az tagállamok, amelyek hajlandóak a lisszaboni szerződésben foglaltak szerint működni, külön csapatot alkotva mennek előre, a többiek pedig a "másodosztályban" játszhatnak t ovább.