Reggeli Sajtófigyelő, 2008. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-05-08
8 összeget számít át forintra, és ezáltal pontosan a dupláját tünteti f el a havi elnöki fizetésnek. A Kuratórium elnökének havi nettó bére tehát nem 450.000 Ft, hanem 221.000 Ft, azaz havi nettó 3200 lej. Ha végzünk egy gyors összehasonlítást a román munkaerőpiacon az ekkora költségvetéssel működő intézmények hitelutalványozó i jogkörrel és felelősséggel rendelkező vezetőinek körében, ezek az összegek biztosan kiállják a próbát. A szerző értesüléseivel ellentétben a kurátorok már jó ideje nem havi fizetést, hanem az üléseken való részvételtől függő havi juttatást kapnak. Kezde tben, amíg az egyetem szervezeti struktúrája kialakult, a Kuratórium töltötte be az EMTE Szenátusának szerepét is. Az egyetemi karok kialakulásával létrejött a Szenátus, és a két vezető testület hatásköre egyre világosabban elkülönült. A kuratóriumi ülések ritkulásával a január óta működő új Kuratórium tagjai már csak üléspénzben részesülnek, amennyiben részt vesznek az ülésen. Nem igaz Tiborinak azon állítása sem, hogy a kuratóriumi tagok nem jártak el az ülésekre. A Sapientia Alapítvány történetében még s oha nem fordult elő, hogy egy ülés ne lett volna határozatképes, és legtöbb esetben minden kurátor jelen van. A Sapientia Alapítvány Kuratóriuma 2000 óta összesen 64 alkalommal ülésezett, és az évek során 1.317 kuratóriumi határozatot hozott. Rejtély, hogy kire gondol a cikk szerzője, amikor olyan egyetemi vezetőkről beszél, akik „megszedték magukat” és később „otthagyták az intézményt”. Bizonyára említene neveket, ha tudna legalább egy ilyen esetről... A következő durva csúsztatás a Misovicz Tibortól idéz ett szöveg. Ezt Tibori ekképpen olvassa: „Az egyházaknak előbbutóbb meg kell fogalmazniuk saját intézményeik és közösségeik szempontjából fontos igényeiket, cserében viszont éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást kell nyújtaniuk.” Ezzel szemben Misov icz Tibor ezt írja: „A magyar kormányzat nyilvánvaló tehetetlensége (nemtörődömsége?) azonban megerősíti azt az alapvető kérdést, hogy mire szánja az egyetemet az akkreditáció megszerzése után az alapítók köre, a szélesebb értelemben alapítónak és fenntart ónak tekinthető magyar közösség, valamint annak politikai és akadémiai képviselete. Politikai szimpátiák ide, gyakorlati fenntartások oda, a jogi elismerés megszerzésével az egyetem teljesítheti az inkubációs szakasz fő célját, s innentől már nem lehet biz onytalanságra, s ebből adódó cselekvésképtelenségre hivatkozni. A működőképesség biztosítása most már évtizedekre szóló feladat. A jelenlegi finanszírozási gondok közepette az alapítói közösség nehezen kerülheti el, hogy nagyobb szerepet vállaljon az intéz mény fenntartásában, üdvösebb lenne azonban, ha egyúttal a konkrét célok is világosabbá válnának. Az alapító egyházaknak saját intézményeik és közösségeik szempontjából is meg kellene fogalmazniuk a szociális gondozáshoz, az alsó- és középfokú oktatáshoz, a kulturális tevékenységhez kapcsolódó, a magyar közösség várható jövőbeli helyzetét is tükröző felsőoktatási igényeiket, s az ezért „cserébe” általuk nyújtott éves finanszírozást vagy vagyoni támogatást.” Van egy kis (nem csak filológiai) különbség. Tibo ri ezek után az AntalMokos Kft. által végzett átvilágítás megállapításaiból szemezget, elegánsan elegyítve ezeket saját véleményével, anélkül, hogy a két forrás szétválasztásával bíbelődne. Mint minden működő rendszeren elvégzett átvilágítás, természetese n a szóban forgó, még a 2003. december – 2004. február közötti időszakra jellemző állapotokat tükröző dokumentum is tárt fel kisebbnagyobb rendellenességeket, hibákat. Maguknak az átvilágítóknak a megfogalmazása szerint a szakmai munka lényege az volt, ho gy „a SapientiaEMTE rendszer gazdálkodását átláthatóbbá, kiszámíthatóbbá, tervezhetővé, ellenőrizhetővé és az arra feljogosított tisztségviselőktől és egyéb alkalmazottaktól számonkérhetővé tegye”, és „előremutató, rendszerszinten is jelentősen érzékelhet ő javítási megoldásokat jelöljön ki.” A cikkíró csak azt felejti el megemlíteni, hogy pontosan az átvilágítás kapcsán 2004ben átfogó Cselekvési terv készült, és a benne foglaltak megvalósítása volt a további finanszírozási szerződések aláírásának feltétel e. Az sem zavarja őt különösebben, hogy mára az átvilágítás által feltárt problémák legnagyobb részét a rendszer kiküszöbölte. Maradtak természetesen még további teendők, ezt senki nem kívánja tagadni, szó sincs azonban olyan visszaélésekről, rendellenessé gekről, amikről a cikkíró beszél. Értetlenül állunk a minden alapot nélkülöző kinyilatkoztatások előtt, hogy „sokan igyekeztek minél nagyobb hasznot húzni az egyetemből”, „az egyetemi stallumok aranybányának bizonyultak”, „érdekösszefonódás, nepotizmus, k ompetenciahiány tapasztalható”, stb. Mindezeket Tibori csak kijelenti, de sem ő, sem az interjúalanyai sehol sem támasztják alá. Elgondolkodtató, ahogyan a cikk szerzője a minőségi hiányosságokat emlegetve tudomást sem vesz az egyidejűleg megszólaltatott interjúalanyok által elmondott eredményekről, és mintegy 5000 diákot közvetve egyszerűen hülyének minősít. Távolról sem állítjuk, hogy nem lehet tovább javítani az oktatás minőségén az EMTEn vagy a PKEn. De „vitatható értékű diplomákról”, „diáksorsokkal való játszadozásról”, „kétes minőségű oktatásról” beszélni, miközben az akkreditációnak a hallgatókra vonatkozó szakmai feltételeit az EMTE magasan túlteljesíti,
