Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-03
25 amelyekkel Szlovákia korábban idecsalogatta őket. Egymást licitálják túl a nacionalizmusban, amit építő jellegű hazafiságként adnak el. Robert Fico nem szégyell olyasmit hangoztatn i külföldön, hogy szívesen harcolna az imperializmus ellen, és ezen szavait hivatalos külföldi útjaival is demonstrálja. Európa metropolisai helyett Líbiába, Kínába vagy Putyin Moszkvájába megy, ahol büszkén kijelenti, hogy az ő oldalukon áll, még akkor is , ha a másik oldalon Szlovákia európai uniós és NATObeli szövetségesei állnak. Aztán itt vannak a kevésbé feltűnő, ám annál fájdalmasabb támadások a polgári társadalom ellen: az egyesülési jog korlátozására tett kísérlet, ami teljesen ellehetetlenítette v olna a civil szervezeteket, vagy az arrogancia azon polgárok felé, akik tiltakozni mertek egy hulladéklerakó ellen, amelyet egy Fico Smer pártjához közeli cég építene a városuk szélére. A független thinktankek megkérdőjelezése. És főként a médiát érő tám adások sorozata. A jelenlegi kormány viselkedése egy okkal több a félelemre annak kapcsán, hogy a sajtótörvény az elhallgattatás eszköze kíván lenni. Tehát teljesen világos, hogy a törvény végleges verziója körül folyó csatározás valójában a szlovákiai sz ólásszabadságért vívott harc. Robert Fico nem is titkolja: számára kulcsfontosságú, hogy az újságok büntethetők legyenek a hibáikért. És az újságok bizony hibáznak. De míg az egyik oldalon a tévedések és pontatlanságok állnak, a másik oldalon ott az igazsá g keresésének szabadsága. Aki nem látja ezt a különbséget, azt sem értheti meg, mitől fosztja meg magát a társadalom, ha ilyen törvény hatályba lép. A múlt héten valamennyi szlovák napilap üres címlappal jelent meg. Ez harmadszor történt meg az utóbbi 15 é v alatt. A vakító fehérséggel kétszer sikerült megállítani Meciart, ezúttal nem biztos, hogy beválik a módszer. Robert Ficoés kollégái nem ijedtek meg a fehér oldalaktól, annak ellenére, hogy még a bulvársajtó is csatlakozott a tiltakozáshoz. A bulvársajt ó, amelyet ez a miniszterelnök a leg objektívebbnek tart a jelenlegi palettán. Amint az egyik koalíciós parlamenti képviselő megfogalmazta: végre valami érdekes is megjelent az újságok címlapján. Világos, hogy még elégedettebbek lesznek, ha majd az ő válaszaik jelennek meg ott. A szerző a SME c. napilap főszerkesztője. Az írást Juhász Katalin fordította. vissza Erdély elfeketedése MaNcs 2008.04.03. Parászka Boróka Mind sivárabb etnobiznisszé züllik az erdélyi magyar belpolitika. Az utóbbi hónapokban talán cs ak annyi változott, hogy ez az etnobiznisz most kivonulni készül az országos politikából, és leszorul a helyi önkormányzatokba. Fókuszában immár nem a — mesterségesen gerjesztett és életben tartott — román — magyar konfliktus áll, hanem az erdélyi magyar pá rtközi villongások. E rivalizáció jeg yében telt az erdélyi március 15. is. Az idén a „semleges” RMDSZ (a szavazóurnák előtti) egységre szólította fel a választóit, a párttá alakuló Magyar Polgári Párt pedig nemzetárulással vádolta az RMDSZt. Mindketten tették ezt a székelyföldi (esetenként e rdélyi) magyar autonómia nevében, amely autonómia értelmezése sem mélységében, sem tartalmában nem különbözik a két oldalon. Ezt a változni képtelen diskurzust az idén talán csak az fűszerezte, hogy minden erdélyi magyar politikus — vérmérsékletétől függőe n — Kosovo példájára hivatkozott: szerintük a nemzetközi tanulság az, hogy mégiscsak lehet és érdemes etnikai alapon érvelni és egyezkedni, s minél elszántabb az érvelés, annál hatékonyabb. Az erdélyi magyar politika testületileg tanulni akar a kosovói alb ántól. Ezzel a hivatkozással vált érvénytelenné és hiteltelenné az a több éve hangsúlyozott alapérv, hogy az erdélyi magyar autonómia követelése nem egyenlő a szeparatizmus gondolatával, a magyar autonómiatörekvések pedig összeegyeztethetők a román állam r efo rmtörekvéseivel, az uniós integ ráció és regionalizáció gondolatával. Így kopik egymáshoz az RMDSZ és ellenzéke — egyre több engedményt tesz az eddig mérsékelten politizáló szövetség, és egyre radikálisabb a Magyar Polgári Párt. Ennek az eredménye pedig a román politikai életből való kiszorulás lesz, az eltávolodás, az együttműködésre való képtelenség — és a radikalizálódás. Mindennek ellenére március 15én mégis történt valami, ami azt jelzi: korszakhatárhoz értünk. Nem a kokárdát viselő kolozsvári fiata lember bántalmazására, erre az egyediségében is sajnálatos és felháborító esetre gondolok. Hisz a Noua Dreaptának, a román szélsőjobbos szervezetnek a komoly szervezkedés ellenére sem sikerült száz főnél nagyobb tömeget verbuválnia a magyar ünnepséggel sz embeni „ellentüntetésre” az egykori Funarváros szívébe. Az idén bizonyosodott be a gyakorlatban az, amit a prognózisok évek óta jeleztek: nincs aktív, komoly veszélyt jelentő virulens román nacionalizmus. A kolozsvári „magyarverés” a jelek szerint nem tö bb a hétvégenként megnyilvánuló futballhuliganizmusnál, az ultrák utcai csetepatéinál. A — felszínen legalábbis — kisléptékű, szervezetlen román szélsőjobb fényévekre van a magyar szélsőjobb profizmusától, nem tekinthető a román közélet meghatározó rész ének.
