Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-23
9 Szerbiában május 11én rendeznek parlamenti, önkormányzati és vajdasági tartományi választást, s a három párt összefogásából alakult MKnak jó esélyei vannak arra, hogy az eddigi 3nál több képviselőt juttasson a belgrádi parlamentbe. Pásztor 5 és 7 közötti helyre számít, s ezek igen értékesek lesznek a 250 tagú törvényhozásban, ahol várhatóan pár mand átum dönti majd el, hogy a nacionalistának vagy európai irányultságúnak nevezett tábor alakíthat kormányt. Pásztor az interjúban védelmébe vette a Magyar Koalíció autonómiakoncepcióját, amely a személyi és politikai autonómián kívül egy kilenc részből álló északvajdasági Magyar Autonóm Körzet megteremtésének igényét is tartalmazza. Belé tartozna Ada (Ada), Csóka (Coka), Kishegyes (Mali Idos), Magyarkanizsa (Kanjiza), Óbecse (Becej), Topolya (Backa Topola), Törökkanizsa (Novi Knezevac) és Zenta (Senta) község (községnek hívják Szerbiában a névadó nagy település és a környezetében kis falvak alkotta körzetet), valamint Szabadka város (szintén a holdudvarát alkotó, majd kéttucat faluval). "Aki autonómiáról beszél, az nem kérdőjelezi meg, hanem elismeri az állam szuverenitását. Nincsenek szeparatista szándékai, nem akarja szétzúzni országát" - mondta a politikus, hozzátéve, hogy az MK autonómiakoncepciójában semmi alapvetően új nincs. Az csupán átgondolt összegzése mindannak, amiről Szerbiában, a magyar kisebbséget tekintve, már 15 éve folyamatosan szó van. vissza Megnyitották az FCÖ irodáját Budapest, 2008. április 22., kedd (MTI) - Első alkalommal ka pott székházat a Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ), a székház ünnepélyes megnyitóját kedden tartották Budapesten. A fővárosi roma érdekképviseletnek eddig még nem volt önálló irodája, az elmúlt három ciklusban rendezvényekre, közgyűlésekre a Magyarors zági Roma Parlament Tavaszmező utcai helyiségeit bérelték. A jelenlegi Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly március 20án alakult meg, és az ígéretek ellenére egy éven át iroda nélkül volt kénytelen dolgozni, mert a számára kijelölt Szilágyi utca 5. sz ám alatti egykori tüdőgondozó helyiség irodai átminősítéséhez a lakóépület társasházának közgyűlése nem járult hozzá. Az elutasítás indoka az volt, hogy az iroda létrehozása "a lakóközösség nyugalmát, öregek, gyerekek szociális, biztonsági érzését negatív irányban befolyásolná", így az átminősítést az önkormányzat illetékes osztálya megtagadta. A Főpolgármesteri Hivatal az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult, amely új eljárásra kötelezte az elsőfokú építésügyi hatóságot, míg a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa március elején vizsgálatot indított. Kállai Ernő akkor levélben arra kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy ha a működéshez szükséges feltételt nem tudják biztosítani, soron kívül vizsgálja meg, milyen más helyiség bocsátható a becslések szerint is csaknem százezer fős fővárosi roma közösség képviseletére választott önkormányzat rendelkezésére. A VIII. kerületi iroda keddi avatásán a főpolgármester az egy éves "huzavonára" utalva beszédében úgy fogalmazott: "remélem, hogy ez csak a ház lakóinak a magánproblémája volt, és bebizonyíthatjuk, hogy Budapest a tolerancia városa". Demszky Gábor szerint az, hogy megkaphatta az irodáját az FCÖ, új kezdetet jelent a fővárosi romák életében, mint ahogy az is, hogy a Fővárosi Önk ormányzat végre tudja hajtani esélyegyenlőségi programját - tette hozzá. Az SZDSZes politikus igazságosnak tartja, hogy a népességszám és a szociális hátrányok figyelembevételével a roma kisebbség nagyobb támogatást kap a fővárostól, mint a többi nemz etiség, mert - mint fogalmazott - a lemaradásokat be kell hozni. Megjegyezte, erősíteni kívánják intézményük, a Romano Kher - a Cigány Ház ösztöndíjpályázatát, és fel kívánják számolni a szegregációt, ami a roma gyermekek oktatásában a lemaradás fő okozója . Demszky Gábor szólt arról is, hogy a VIII. kerület legrosszabb állapotú részét, a Magdolna negyedet a romákkal közösen kell megújítani, úgy, hogy közben megőrizzék a hely kulturális értékeit. Makai István, az FCÖ elnöke azt mondta, székházuknak olyan nyitott házzá kell válnia, ahol a fővárosi cigányok elintézhetik ügyesbajos dolgaikat, s tanácsokat is kaphatnak. A főpolgármester ígéretet tet arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat egyik jogásza segítséget nyújt majd az FCÖhöz forduló panaszosoknak. Az irodaavatáson jelen volt a kerületi cigány önkormányzatok vezetői mellett Kállai Ernő kisebbségi ombudsman, John Emese, a Fővárosi Közgyűlést liberális frakcióvezetője, valamint April H. Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is. vissza A szlovák kormány annyi támogatást adna a pilisszentkereszti szlovákoknak, mint a magyar Pozsony, 2008. április 22., kedd (MTI) - Robert Fico szlovák kormányfő kedden fogadta a pilisszentkereszti szlovákok küldöttségét é s közölte: kormánya kész pénzt adni a gondjaik megoldására, ugyanannyit, mint amennyit a magyar kormány hajlandó adni, tekintve, hogy a magyarországi kisebbségekkel való törődés Budapest feladata.