Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-23
10 A Pest megyei szlovák többségű falu küldöttsége azért j árt Pozsonyban, hogy megköszönje a pilisszentkereszti Szlovák Kisebbségi Önkormányzatnak nyújtott erkölcsi támogatást, amelyet az Szlovákiától kapott, miután a helyi önkormányzat márciusban úgy döntött, hogy a testületnek ki kell költöznie az eddig általa használt irodahelyiségből, a Szlovák Házként ismert önkormányzati épületből. Fico szerint a pilisszentkereszti önkormányzat döntésével nyilván sérült a magyarországi szlovákok status quója, ezért erről Gyurcsány Ferenccel is tárgyalni akar a magyar min iszterelnök júniusban esedékes szlovákiai látogatásán. Addig helyettese, Dusan Caplovic is tárgyalni fog róla Kiss Péter kancelláriaminiszterrel, és a magyarszlovák kisebbségi vegyes bizottság napirendjére is felkerül a pilisszentkereszti ügy. A talá lkozót követő sajtótájékoztatón a szlovák kormányfő - a SITA hírügynökség szerint - kijelentette: "Ha mindez csak rajtunk múlna, nem lenne gond: egyszerűen fölépítenénk ott egy Szlovák Házat, és kész". Mint mondta: kormánya ugyanolyan kormányzati gondoskod ást vár el a magyar kormánytól, mint amilyenben a magyarok részesülnek Szlovákiában. A küldöttséget vezető Demjén Tamásné, a falu Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának elnöke Pozsonyban kijelentette: "Nem akarunk kiköltözni a szlovákságunkat jelképező Sz lovák Házból." Elmondta, hogy a helyi polgármesterrel már előzetesen megállapodásra jutottak, de a végérvényes döntés csak a települési önkormányzat április 29re tervezett ülésén születik meg, amikor a testület majd szavazással dönti el: maradhatnake. Ha számukra kedvezőtlen döntés születik, akkor más megoldásokat keresnek, de mert a törekvésük az egyetlen szlovák többségű magyarországi faluban élő szlovákság megmaradására irányul, nem tartják kívánatosnak, hogy az ügy a továbbiak során politikai síkra te relődjön. vissza Református egyházi múzeum nyílt Beregszászban Ungvár, 2008. április 22., kedd (MTI) - Megnyílt Beregszászban a Kárpátaljai Református Egyház múzeuma, amelyben a vidék félszáz gyülekezetének nevezetes tá rgyait, dokumentumait állították ki. A múzeum megnyitását héthónapi gyűjtő- és szervezőmunka előzte meg, s bár az érdeklődőket mindössze egy kiállítóterem várja, a tárlat változatos, színvonalas anyagú és egyedi gyűjteményből áll - közölte keddi számáb an az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó országos ukrajnai lap. A tárlaton sokszáz éves, nagyértékű kegytárgyak, a többi között kelyhek, poharak, kancsók, keresztelőedények, tálak, tányérok, művészien kidolgozott úrasztali és szószéki terítők, régi persely ek, pecsétek, egyházláda, harang, palást és sok írásos emlék tekinthető meg. A múzeumba olyan tárgyak, okmányok kerültek, amelyeket az egyházközségek nem használtak. Minden átadott kiállítási tárgy továbbra is a felajánló tulajdonát képezi, azokat bárm ikor visszaigényelhetik. Az intézmény munkatársainak az volt a szándéka, hogy minden kárpátaljai református találhasson a múzeumban olyan tárgyat, amely az ő gyülekezetéből, szűkebb hazájából származik, s ezáltal magáénak érezhesse a gyűjteményt. A Kárpátaljai Református Egyházkerület három egyházmegyéből - a beregiből, a Máramarosugocsaiból és az ungiból - áll, és 107 gyülekezetet számlál. vissza Nincs autonómia többségi támogatás nélkül Erdély.online 2008.04.21. Gémesi Ferenc, Magyarország Kiniszterelnöki Hivatalának külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint csak többségi támogatással lehet megvalósítani a területi autonómiát. Az Erdély onlinenak adott interjúban olvashatják a rész leteket. - Románia EUcsatlakozásával hogyan változik Magyarország kisebbségtámogatási politikája? - A támogatáspolitika annyiban változik, hogy az utóbbi két évben ez sokkal inkább intézmény- és célorientált lett. Bevezettük a nemzeti intézményeket - ez kiszámítható, hosszútávú finanszírozásról szól - emellett folyamatos egyeztetés van a magyarság képviselete és a kormány között abban, hogy a román kormány milyen támogatásokat ad, milyen intézményeknek, hiszen ma a korábbi évekhez képest sokkal kedvezőbb a helyzet: kiegyenlítettebb a támogatási rendszer mint korábban volt. Román kormányzati részről korábban soha nem tapasztalt értékű támogatás van f őleg iskolák részére. Ez azt jelenti, hogy két kormányzati forrásból könnyebben lehet projejkteket megvalósítani, csak tudnunk kell, hogy a román kormány mire ad támogatást. Vagyis ha egy adott projekthez pénz kell és ezt két helyről finanszírozzuk, és ha azt döntően megfinanszírozta a román kormány, akkor mi ezt kiegészítjük, a felszabaduló pénz pedig mehet egy másik projektre.