Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-09
2 között, Németh Zsolt , a külügyi bizottság fideszes elnöke úgy látja, megépíthető az egyetértés a kérdésben. A külügyi bizottság keddi ülésén hallgatta meg a tárcavezető tájékoztatóját a kormány külkapcsolati stratégiájáról (MTI) Nemzetközi romanap - ünnepi rendezvény a Duna Palotában – Simon Gábor , a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára ünnepi beszédében úgy fogalmazott: április 8a a nemzeti össz etartást, az egy nemzethez, egy országhoz és egy hazához való tartozást jelenti, ezért őrizni és védeni kell a romák kulturális értékeit. Az államtitkár felidézte, hogy két héttel ezelőtt egy holland alapítvány Magyarországot elismeréssel jutalmazta a roma évtized programban eddig elért eredményeiért. „Ez nem csak a magyar kormánynak és a politikának szólt, hanem annak is, hogy európai szinten képviselik a roma ügyet” – hangsúlyozta (MTI) 201011ig összekötik a magyar és a horvát gázhálózatot – „Magyarország és Horvátország 201011re össze szeretné kötni gázhálózatát, így elérhetővé válna a horvát folyékony gázterminál (LNG)” - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden Budapesten, azt követően, hogy tárgyalt horvát partnerével, I vo Sa naderrel – A kormányfő elmondta : a két kormány ősszel ismét együttes ülést tart, ennek időpontjáról még kedden megállapodhatnak. Magyarhorvát kormányülés legutóbb tavaly májusban volt. A Zágrábban megtartott tárgyaláson az euroatlanti integráción kívül sz ó volt az energetikai együttműködésről, az autópályaépítésről, turisztikai kérdésekről és a határmenti kooperációról (MTI) Külkapcsolati ellenstratégiák – Elszalasztott esély a konszenzusra – A kormányoldal és az ellenzék kölcs önösen egymást teszi felelőssé a külpolitikai konszenzus újrateremtésének elmulasztásáért. A Fidesz "ellenkülkapcsolati stratégiát" készül beterjeszteni az Országgyűlésben, miután a külügyi bizottság tegnapi ülésén elvetette a Külügyminisztériumban kidolg ozott dokumentumot (Nsz 8.o.) Nagykorú szabadság – A tizennyolc éves magyar demokrácia és a nemzetstratégiai kérdések – „… A másik nemzetstratégiai jelentőségű kérdés a határon túli magyarok ügye. Bár a magyarországi politikai osztály tesz külhoni nemze ttársainknak gesztusokat, némi anyagi támogatást is nyújt, de összességében rendkívül sok megoldatlan ügy által terhelt a magyarmagyar viszonyrendszer. Európában minden érintett országban így vagy úgy megoldják a külhoni nemzettársak kettős állampolgárság át, nekünk azonban erre tizennyolc esztendő sem volt elég” – Zsebők Csaba cikke (MN 7.o.) http://mn.mno.hu/ Magyar segítséggel Európa felé – A tartományi parlament európai integrációs bizottságá nak budapesti megbeszélései – Budapestre látogatott a Tartományi Képviselőház Európai Integrációk és a Nemzetközi Regionális Együttműködés Bizottsága. A delegációt, melynek tagja volt Nada Bregun , a bizottság elnöke, E geresi Sándor, a Tartományi Képviselő ház alelnöke, valamint Miroslav Grubanov és Šain Darija fogadta Világosi Gábor , az Országgyűlés alelnöke, Németh Zsolt , a Magyar Országgyűlés külügyi és határon túli bizottságának elnöke, valamint Eörsi Mátyás , az európai ügyek bizottságának elnöke (Magyar Szó)