Reggeli Sajtófigyelő, 2008. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-04-09
3 R OMÁNIA RomániaMagyarország: a kürtösi ipari parkba is kell a magyar munkaerő – A románmagyar határon lévő Kürtösnek (Curtici) is szüksége van magyarországi munkaerőre, ezért a település vezetője közúti határátkelő m egnyitását szorgalmazza. Nicolae Aanitei , az Aradtól 17 kilométerre fekvő romániai település polgármestere a Mediafax hírügynökségnek kedden elmondta: Kürtösön nagy a munkaerőhiány. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években nyolc gyár is épült a helyi ipa ri parkban. Ezeknek a beruházásoknak az összértéke eléri a 300 millió eurót. „A gyárak ráadásul növelnék kapacitásukat, így legkevesebb 3 ezer munkásra lenne szükség ahhoz, hogy fedezzék a munkaerőkeresletet” - mondta Aanitei (MTI) Erdélyben kiütheti egymást a két magyar párt – A bukaresti táblabíróság visszautasította az ügyészség fellebbezését, és ezáltal jogerőre emelte az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) bejegyzését a romániai politikai pártok lajstromába. A Szász Jenő szék elyudvarhelyi polgármester által vezetett romániai magyar párt gyorsan hozzálátott helyi szervezeteinek megalapításához (MTI) Bayer Zsolt lehet az erdélyi Krónika új vezetője? – Lemond jövő héttől a Krónika című erdélyi napilap éléről Csinta Samu , az újság jelenlegi felelős szerkesztője. Romániai magyar sajtókörökben úgy hírlik, hogy Bayer Zsolt magyarországi publicista a megüresedő poszt várományosa (NOL) Csinta Samu az MPP polgármesterjelöltje Sepsisz entgyörgyön – Csinta Samut , a Krónika főszerkesztőjét jelöli a sepsiszentgyörgyi polgármesteri tisztségre a Magyar Polgári Párt. A Háromszék kérdésére Csinta több okot is felsorakoztatott annak indoklására, hogy miért vállalta a frissen megalakult párt fe lkérését (Háromszék) Az RMDSZ számára Székelyföld polgármesteri tisztségei a legfontosabbak – „Az Romániai Magyar Demokrata Szövetség négyöt megyei tanácselnöki tisztség és a székelyföldi települések többségének polgármesteri székének a megszerzését tűzi ki célul” , jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Markó Béla , a Szövetség elnöke (Duna TV) Összefognak a magyarok ellen Maros és Kovászna megyében – Hárompárti román koalíció készül Maros megyében az RMDSZ jelöltjei, Borbély László marosvásárhelyi polgármesterjelölt és Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnökjelölt ellen (Krónika) Jelöltállítás: mindenki... – A Kovászna megyei tanácselnökjelölt, Tamás Sándor megnevezésével végl egesítette az önkormányzati választásokon induló RMDSZjelöltek listáját a Szövetségi Állandó Tanács. Markó Béla elnök elmondta: százezernél többen vettek részt a szövetség jelöltjeit legitimáló előválasztásokon (ÚMSZ) S ZERBIA , H ORVÁTORSZÁG , S ZLOVÉNIA A szlovén kormányfő Horvátország EUcsatlakozásának megvétózásával fenyegetőzik – Horvátország EUcsatlakozásának megvétózását sem tartja kizártnak a szlovén miniszterelnök a két ország határvitája miatt. "Ha a határkérdés nem o ldódik meg vagy nem mozdul el legalább egy jó kompromisszum irányába, akkor Szlovéniában minden lehetséges" - jelentette ki hétfőn este Janez Jansa a közszolgálati TV Slovenijában (MTI)