Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-01
10 Timothy Garton Ash a Guardianban arról értekezik, hogy 69 nemzeti és etnikai önrendelkezési igényt vetettek fel eddig, és a koszovói f üggetlenség elismerése nemcsak ezeket a vágyakat fogja felerősíteni, hanem újabbakat is teremt. Elfojtott etnikai sérelmek az egyik oldalon, rettegés a nemzetállam szétesésétől, a terület- és embervesztéstől a másikon. A hidegháború utáni korszak történése i világosan megmutatták, hogy se a nemzetek, se a nemzetállamok nem kívánnak "elhalni", feloldódni valamiféle nagy közösségben. Ellenkezőleg, újabb és újabb csoportok fedezik fel nemzeti és etnikai közös gyökerüket, illetve újabb és újabb nemzetállamok pör ögnek ki a világra, immár nem is Afrikában, hanem Európában. Maga a koszovói közvetlen válság valószínűleg gyorsan megoldható. Két, háborúkban kivérzett, nagyon szegény nemzet áll egymással szemben, és a világ nagyhatalmai közül egyiknek sem érdeke a vál ság élezése. A terület nagyhatalmilag tökéletesen érdektelen. Másrészt, Amerika és az európai nagyhatalmak kellő katonai, gazdasági és politikai súlyt képviselnek ebben a régióban ahhoz, hogy a realista orosz nagyhatalom szavakon kívül mást ne tegyen. Felt ehetően ezt mérték fel a nyugati had- és külügyminisztériumokban, amikor határoztak. A térségben senkit se akartak jutalmazni, se büntetni. Amerika teszteli: mi történik akkor, ha egy korábban háborús gócot a nemzetközi közösség magára hagy, ha nem válla lja tovább az anyagi és emberi áldozatokat, ha a népek saját lábukra állnak? Kiirtják egymást? Terrorfenyegetést jelentenek a nyugati világ számára? Semmiféle "kártalanítást" nem kínáltak a lerongyolódott Szerbiának. Vajon mihez kezd? Kíváncsian és hidegen mérlegelő tekintettel nézik: képese nekirontani a szerb állam, netán valamiféle milícia az albánoknak? Ha igen, falhoz vágják. Ha nem, nagy tanulság más vesztesek - iraki szunniták, afgán pastuk stb. - viselkedésének feltérképezéséhez. Semmilyen anyagi t ámogatással nem járulnak, járulunk hozzá a függetlenként éppoly nyomorult Koszovó létezéséhez. A függetlenség elismerése a nemzetközi "eltartási kötelezettségek" megszüntetését jelenti. Se Amerikának, se az EUnak nem kell egy dollár, euró támogatást se ad nia a független Koszovónak. A függe tlenség annyit jelent, hogy szabadon és elfeledetten éhezhetsz és fázhatsz albánként. Ott akarták, ott akarjuk őket hagyni. Ha a koszovói, az afgán és az iraki háborúk, a "színes forradalmak" a globális szerepvállalást, a mindenütt jelen lévő nyugati - m indenekelőtt amerikai - hatalmat jelentették, a koszovói kivonulás és az afgán, az iraki távozáson való fejtörés, a "színes forradalmak" feladása, a realista, korlátozott és osztott amerikai és európai szerepvállalást jelzik előre. Az amerikai választók le tettek arról, hogy nevükben emberjogi, terrorellenes és/vagy demokratikus keresztes háborúkat vívjanak a világ távoli részein. Az európaiak pedig nemhogy növelni szeretnék a szegények és megszomorítottak számát az unión belül, hanem szabadulnának bármiféle ürüggyel tőlük. A hűlt európai közvélemény hallani se akar albánokról és szerbekről. Semmilyen érvényes politikai és jogi magyarázat nincs, hogy Koszovó miért igen, és a többiek miért nem. Koszovó precedens. Sőt, óriási iszlám siker. Egy kicsiny iszlám közösség nemcsak megnyerte a háborút egy keresztény ország, Szerbia ellen, de a nemzetközi közösség támogatásával függetlenné is válhatott. Ha nem hiszem, hogy Koszovó Európában példa, hogy komolyan hat a katalánokra, a baszkokra, a bretonokra, a walesiekr e, korzikaiakra, flamandokra és vallonokra, hiszem, hogy az iszlám világban jelkép. A reménytelen harc reménytelivé vált: lehet győzni a keresztény világgal szemben. A 2006os Hezbollahdiadal az izraeli hadsereg ellenében az első "reménysugár" volt, a kos zovói függetlenség a második. Ezért világpolitikailag a legkényesebb kérdés két válsággócban megerősödő önállósodási igény: a palesztinoké és a kurdoké az önálló államra. Mindenütt másutt lehet egyezkedni, ezekben az esetekben nagyon nehéz. De itt van a számunkra sokkal fontosabb magyarügy. Kétségtelen, hogy a "székelykérdés", a székelyföldi autonómia valahol az európai uniós és az annak határán kívüli senki földjén áll. Az európai nemzeti és etnikai szecessziók azért nem jutottak el az önálló államalakít ási kísérletekig, mert az adott nemzetek pontosan fel tudják mérni az önállóság előnyeit és hátrányait. Az Európai Unió regionális szabályozás- és intézményrendszere rideg pontossággal fölméri, hogy gazdasági potenciájával ki, hol tart. Itt nem történelmi érdemeket, nyelvi vagy más kulturális előnyöket és hátrányokat mérnek össze, hanem kegyetlen gazdasági számokat. A katalánok évtizedek óta tudják, hogy mennyivel járulnak hozzá a spanyol költségvetéshez, hogy mekkora hátrányt jelent ez nekik ahhoz az előny höz képest, amit a spanyol európai középhatalom nagyobb érdekérvényesítő képessége jelent. Erre centizték ki autonómiájukat. A leépülő és spanyol, illetve európai támogatásra szoruló Baszkföld lakosai immár megértették,
