Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-04
20 A határozat az első pontban rögzíti, hogy az ún. Benešdekrétumokat és az azokat kiegészítő egyéb jogfosztó jogszabályokat (együtt a továbbiakban: Benešdekrétumok) a Szövetséges nagyhatalmak potsdami értekezletén megfogalmazott nemzetközi joge lvek alapján hozták meg. Ez annyiban felel meg a valóságnak, hogy a potsdami értekezlet a németek kitelepítésének ügyét napirendre véve, a kollektív bűnösség II. világháborúban már megbukott elvét éltette tovább. A Nemzetközi jogelvi minőségről azonban a p otsdami értekezlet nem volt hivatott döntést hozni. Tegyük hozzá nem is hozott. Az sem igényel különösebb bizonyítást, hogy a kollektív bűnösség, azóta sem vált általánosan elfogadott jogelvvé, illetve a nemzetközi jog azt kifejezetten elutasítja. Maga az inkriminált határozat is – a közvélemény félrevezetésének nyilvánvaló szándékával - ezután szavakban elítéli a kollektív bűnösség elvét. Azt a kollektív bűnösséget, amely teljes egészében áthatotta a magyar és német kisebbséggel szembeni korabeli (cseh)szl ovák politikát 19441948ig, amely a szlovák politikát bizonyos értelemben - a Benešdekrétumokhoz való görcsös ragaszkodással - ma is a kollektív bűnösség elvének elfogadása jellemzi. Különösen látható ez a félrevezetésre irányuló szándék a határozat 2. pontjának azon kijelentésében, hogy a Benešdekrétumok nem eredményeztek diszkriminatív gyakorlatot. Ezzel ugyanis az SzK NT elismeri, hogy a Beneśdekrétumok elméletben ezek szerint diszkriminatívak voltak, másrészt tagadja mindazt a megaláztatást és sze nvedést, amit az érintetteknek el kellett viselni, csak azért, mert korábban magyarnak, vagy németnek vallották magukat. A történelmi tényeket még ügyes diplomáciával sem lehet kozmetikázni, letagadni. Azt sem kell hangsúlyoznunk, hogy milyen kényes terüle t ez, és milyen helytelen asszociációkhoz vezethet. A Benešdekrétumok által előírt intézkedések során az alanyi körbe többnyire az „állami szempontból megbízhatatlan" jelzővel ellátott személyek kerültek. És természetesen állami szempontból megbízhatatlan nak elsősorban a magyar és német nemzetiségű személyek számítottak. Több dekrétum már címében is a diszkrimináció iskolapéldája, mivel kifejezetten megnevezi a németeket és a magyarokat (ilyen volt a 98 dekrétumból 13), mint az adott dekrétum rendelkezései nek alanyát. A teljesség igénye nélkül – a letagadhatatlan tényeket alátámasztandó - álljon itt néhány adat: Deportáltak a (cseh)szlovák hatóságok közmunkára hivatkozással (betegeket, öregeket, várandós nőket, diákokat is beleértve) katonai és csendőri erők bevetésével, két ütemben - saját statisztikájuk szerint - 9247, illetve 41.666 magyar embert (a magyar becslés szerint kb. 80.000 magyart érintett a deportálás) Csehországban Beneš 88/1945. sz. dekrétuma alapján. A cél bevallottan szláv elemekkel való felcserélésük, azaz Szlovákia etnikai térképének megváltoztatása volt. (Ezt a célt támasztja alá a csak cseh országrészekre érvényes 28/1945. sz. dekrétum, amely már címében is „a németek, a magyarok és az állam más ellenségei mezőgazdasági földjének cseh , szlovák, valamint más szláv földművesekkel való betelepítéséről" szól), illetve az a tény, hogy Szlovákiába csak egy részük térhetett évek múlva vissza, általában nem korábbi otthonába. Megjegyezzük, hogy deportálásuk idején a szlovákiai magyarok (így a deportáltak is) már nem voltak szlovák állampolgárok, mivel kollektíven megfosztották őket állampolgárságuktól (Beneš 33/1945. sz. dekrétuma alapján); Elkobozták Beneš 108/1945. sz. dekrétuma, illetve az SzNT 1945. évi 64., 104. sz . rendelete alapján – miután már korábban megszületett Beneš 5/1945. sz. dekrétuma a vagyontárgyak nemzeti gondnokság alá helyezéséről (pl. a SzK NT ezt – az 1939 és 1944 között fennálló fasiszta szlovák állam és a CsehMorva Protektorátus alatti tulajdonszerzések eltérő megíté lése miatt - nem is engedte, hogy hatályba léphessen Szlovákia területén, helyette saját azonos tartalmú jogforrást alkotott: 1945. évi 50. rendelet) – a teljes szlovákiai magyarság vagyonát, legyen az magánszemélyé, párté, egyesületé vagy más társulásé. E lkoboztak pl. magyaroktól (és kisebb számban németektől) a 1945/4. sz. SzK NT elnökségi rendelet alapján 595.222 ha földet (ebből 300.000 ha erdő), amely 73.304 esetet és 293 magyarlakta települést jelent! Természetesen ezek a vagyontárgyak nagyrészt soha nem kerültek vissza jogos tulajdonosukhoz. Bezárták a magyarság iskoláit – szinte kivétel nélkül. Erről egyébként már 1944. szeptember 6.án, Benešt jóval megelőzve, döntött a szlovák nemzeti felkelésnek nevezett mozgalom vezető testülete, amely szintén a „Szlovák Nemzeti Tanács (SzNT)" elnevezést viselte (SzNT 1944. évi 6. rendelet) Természetesen ekkor még (Cseh)szlovákia fennhatósága nem terjedt ki az I. bécsi döntéssel (négyhatalmi – brit, francia, német, olasz – felhatalmazással és németolasz döntőbír ósági határozattal 1938ban békés úton Magyarországnak visszajuttatott kb. 90%os magyar többségű felvidéki sávra (a mai DélSzlovákiára). Ez azonban akkor (sem) zavart senkit.
