Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-01
32 Ebben az értelemben az egyetemeknek sem autonómiájáról, sem függetlenségéről nem beszélhetünk. Ez a modell valahol anno, az időben elvesztődött. Jelen pillanatban legfeljebb az angolszász egyetem ek közelítik meg az autonómia fogalmát, ők ilyen típusú pénzügyi önállósággal rendelkeznek. A nagy humboldti egyetemi eszméből levezetett autonómia most is megvan. Most sem mondja meg senki egy oktatónak/kutatónak, hogy ne kutasd a vándorló gólyák fészekra kási szokásait, mivel a területnek ő a szakértője, tehát azt feltételezik róla, hogy ő szakemberként jobban tudja, érdemese kutatni ezt a területet vagy sem. Soha nem fognak tiltani egy kutatást, legfeljebb figyelmeztetik a kutatót, hogy próbáljon pénzt p ályázni rá. Ilyen tekintetben az egyetemi oktatók elég előnyős helyzetben vannak. Fontos a klasszikus értelemben vett egyetemi autonómiaeszme és a pénzügyi vonatkozások kapcsolata. Létezik kutatásszabadság, gondolatszabadság, szólásszabadság. A humbo ldti eszme, az a bizonyos elefántcsonttorony, melyben a tudósok könyvektől körülvéve ülnek és végzik a nagy súlyú és valóban fontos kutatásaikat – ezt az eszmét azonban el kell felejteni. Az egyetem Romániában is, idestova hathét éve része a piacnak; pont osan olyan piaci szereplő – , ha nagyon durván fogalmazok – , mint a CocaCola vagy Adidas. Hogy jön a diák ma egyetemre? A diák ma pont azzal a logikával jön egyetemre, mintha taxist rendelne mondjuk a Szentegyház utca 29. szám alá. Odamegy, megnézi a tax it, koszose, milyen ár van feltüntetve az ajtaján, minőségie a szolgáltatás, elviszie elég gyorsan a Mărăştitérre. Ha nem, azt mondja: viszontlátásra; felveszi a telefont és másik taxit hív. Így működik a hallgatói logikának, állítom, legalább 85 száza léka – a tapasztalataim legalábbis erősen ezt mutatják. A kérdés másik oldala a szolgáltatási komponens, vagyis amit elvárnak kívülről, akár az állami szereplők az állami egyetemektől, akár azok, akiknek egyetemként kutatást vagy terméket szolgáltatunk. Erről a részről is megjelennek erős elvárások azzal kapcsolatban, hogy mire képezzük ki az embereket. Ez már régen nem az a modell, ahol békésen lehet üldögélni és kutatgatni, még ha a kutatásnak tere is van. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy valaki beleszó l a kutatási módszerekbe, vagy a tanárok életébe – senki sem fog ebbe beleszólni. De nem erról szól többé az élet. A szobatudósok világa elmúlt, anélkül, hogy a kifejezést a pejoratív értelmében használnám. Árnyalni kell persze a képet, mert egy meste rképzés vagy egy doktori képzés esetében bevezethetőek bizonyos tudományos alapkritériumok. De a hároméves alap- vagy bachelor képzés szintjén kötve hiszem, hogy másról szólna az egyetem, mint az egyszerű piacnak alávetett viszonyrendszer. Horváth Réka: – Mennyire piaci szereplő a BBTEen a közgazdaságtan kar? Juhász Jácint: – Nyilvánvaló, hogy a közgazdasági kar ilyen szempontból speciális helyzetben van. Mi elsősorban versenyszférára nevelünk, versenyszférában gondolkodunk, eltérően az elefántcsonttor onyban ülő tudóstól, teljesen más viszonyítási alapjaink vannak. Azon viszont nem kellene meglepődni vagy kritizálni, hogy az állam elvár bizonyos bizonyos dolgokat. Ő finanszírozza az egyetemet, nyilván cserébe elvárhat valamit. Megtehetem egyetemi oktató i jogomból kifolyólag, hogy nem felelek meg az állami elvárásoknak, hisz az alkalmazási feltételeim között szerepel, hogy az időmnek körülbelül harminc százalékát meg nem nevezett kutatással töltöm, ezt pedig senki nem kéri számon. Ebben benne van mindaz a z autonómia, szabadság és elefántcsonttorony, amit akarunk. Ha ezen felül akarok még valamit, akkor esetleg az állam megpróbál különböző ösztönzőkkel hatni rám, hogy bizonyos irányba terelje a gondolataimat. Mondhatja az állam például azt, hogy létezik e gy Romániaszinten prioritásértékű projekt, ezért pedig hajlandó pluszban fizetni.
