Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-01
33 Az állam azt mondja: ha ezt akarod, csinálhatod, hajlandó vagyok fizetni érte – oktatóként pedig függetlenül és szabadon eldönthetem, hogy vállalome vagy sem. Vannak, akik nem vállalják a partnerséget az állammal, inkább valamilyen más eszme szerint haladnak előre a tudományos karrierjükben. Olyanok is akadnak, akik azt mondják, hogy egy állami programon keresztül jobban igazodhatnak anyagilag meg tudományosan is ahhoz, amit egy közérdek diktál a számukra. Feltevődik a kérdés, hogy miért van szükség autonóm felsőoktatásra? Erre úgy is válaszolhatunk: mivel több egyetemi ember összevissza gondolkodva végül valami olyasmire is gondolhat, amire esetleg az állam nem – de ne erre alapozzuk a jövőt. Megjelölünk valamilyen stratégiát, finanszírozunk, a többi pedig autonómia és szabadság. A kettőt árnyaltan látom. A szabadság attól is függ, hogy mit akarnak belülről ráerőltetni azokra az emberekre, akikből az egyetem áll. Ma gyari Tivadar: – Ha úgy fogalmazunk, hogy az egyetemek abban az esetben autonómak, ha az állam nem szól bele a dolgaikba, ha pedig beleszól a labda az állam térfelén van, szem elől téveszthetjük a lényeget. Egyik folyamat sem érvényesül egyértelműen. Érdem es végiggondolni, mekkora az állam szerepvállalása a felsőoktatásban ott – most nem Kínára, hanem Európára gondolok – , ahol az egyetemeknek semmiféle autonómiája nincs, az állam viszont abban sem vállal semmiféle szerepet, hogy a végzősök miként helyezkedn ek el a munakerőpiacon. Egy megtervezett felsőoktatási rendszerben, mint például a kínaiban, az állam egyértelmű szerepet vállal a végzősök munkaerőpiacon való elhelyezésében. Nyugaton a társadalomnak létezik egy olyan igénye, hogy ezt a versenyt ne közp ontilag döntsék el, hanem menet közben, a verseny során derüljön ki, hogy kik a legjobbak. Ezért van, hogy például filozófia szakra bár húszan iratkoztak be, csak négyen lesznek filozófusok. Bárki lehet elméletileg filozófus annak ellenére, hogy már az elején tudni lehet, kik a kiválóak – de amúgy bejuthatott húsz ember, és nem valakik eldöntötték valamilyen rossz felvételi rendszerrel, hogy melyik az a négy ember. Tulajdonképpen ilyen szempontból az állam nem von magához kompetenciát, hanem az életre b ízza a dolgokat. Az egyetemi autonómia eközben már pusztán azzal az érzéssel is érvényesül, hogy autonómak vagyunk. Abba senki nem szól bele, hogy a tanár és a kutató mit csinál a mindennapjaiban – ez már önmagában azt az érzetet kelti, hogy az egyetemi ok tató kicsit jobb helyzetben van, mint a más szférában alkalmazottak. Észrevehető emellett, hogy a döntéshozatalban és egyetemalapításban az egyetemi ember részt vesz. Ha valaki új szakot akar alapítani, a kezdeményezés nála van. Ha a szak még nem létezi k Romániában, néhány egyetemmel összefogva bejegyezheti, akár egy olyan elnevezés alatt, amit ő talált ki neki. Az egyetemnek kezdeményezései vannak, végül pedig bonyolult módon, de érvényesíteni tudja a kezdeményezéseit, vagyis ezeket nem felülről találjá k ki. Ahogyan például a tanrendet sem felülről találják ki az iskoláknak. Az egyetemi elit része az általános társadalmi elitnek, tehát vigyáz magára. Közel van a fazékhoz, innen is származik, hogy jó helyen van, és autonóm. Presztízse van mindennek, a mi az egyetemhez kapcsolódik. A “lám ő is diák” logika alapján, még az első éves diáknak is presztízse van, bár ma már majdnem mindenki egyetemista. Ez a négy tényező, a szakértői autonómia, döntéshozatali autonómia, kezdeményezési lehetőség, és az elithez való tartozás – mindezek azt az érzetet adják, hogy az egyetem egy jó hely, és igenis rendelkezik kompetenciákkal. Horváth Réka: – Mennyire piaci szereplő jelen pillanatban mondjuk a BabeşBolyai? Magyari Tivadar: – A nagysága, a láthatósága, a vélt v agy valós presztízse miatt piaci szereplő, körbeudvarolják. Ha a Nokia vagy a Bechtel jött, egyenesen az egyetemen érdeklődött szakemberek után. Ilyen értelemben piaci szereplő. Olyan értelemben piaci szereplő még, hogy gazdálkodnia kell – , ha elfelejtjü k a multinacionális cégeket, tehát kihagyjuk ezeket a rendszerből, és bevonunk a képbe mindenféle piaci szereplőt, azt mondhatnánk,
