Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-01
31 Magyari Tivadar: – Ott veszett el az egyetemi autonómiának bizonyos része, hogy az egyetemek közpénzekből kezdtek működni, tehát el kellett számolniuk ezekkel, azaz nem csinálhatnak azt, amit akarnak, elszámoltathatóak. A diktatorikus keretek között működő kínai, de a központosított japán és francia egyetemi modell a tervezésről szól, vagyis megpr óbálják megtervezni az oktatási folyamatot – ez nem egy könnyű és főként nem kockázatmentes próbálkozás. Megtervezik az oktatási rendszer bemenetét és kimenetét is. Más modellekben ezeket nem tervezik meg – a romániai egyetemek inkább az autonómabb modellb e tartoznak. Nagyon gyakran megkérdezik a diákok vagy a sajtó, hogy miért pont annyi diákot kell felvenni, teszem azt, politológiára, filozófiára, néprajzra. Kérdés, hogy tíz, húsz vagy negyven néprajzos kell évente végezzen? Méri azt valaki egyáltalán, hogy hány közgazdászra vagy jogászra van szükség? Még az sincs mérve, hogy hány tanárra van szükség, pedig ez követhető rendszer. Ezt onnan tudom, hogy a minisztériumnak (tanügyminisztériumról van szó szerk. megj.) minden évben elküldjük a beiskolázás i számokat, amiből levág valamennyit – egyébként arányosan vág le belőle. Nem azért vág le a helyek számából, mert van valamiféle előfeltevése vagy koncepciója arról, hogy ennyi hely kell maradjon. Ez egy teljesen természetes eljárás, hiszen a helyeket ő f inanszírozza. Nálunk különösen autonóm az egyetem, mert ugyanazt kapja vissza. Vannak viszont országok, melyekben nem az egyetemeknek osztják ki a beiskolázási helyeket, hanem egyenesen a felvételizőnek. Ez egy központosított felvételi rendszer, Magyaror szágon is hasonló rendszer működik. Ezekben az államokban szigorú pontrendszer alapján döntik el, hogy az illető diák milyen helyre jut be. Az érettségi eredményt, nyelvvizsgákat pontozzák, majd ez alapján eldöntik, hogy a felvételiző bekerüle az állam ál tal finanszírozott, mondjuk 25 ezer helyre. Az összesített pontszám alapján megszerzett helyet a diák arra az egyetemre viszi, amelyikre akarja. Ebben a rendszerben a felvételizőnek közvetlenül az állam adja oda a helyet, ő pedig kiválasztja az egyetemet – ez egy másfajta autonómia, itt a felvételizőnek van autonómiája. Ettől függetlenül Romániában elég nagy az egyetemi autonómia, a helyi követeléseket valamilyen szinten kielégítik, az egyetemek engedélyezése is könnyebb folyamat. Magyarországon sokkal kontextuálisabb a szakindítás és az egyetemek akkreditálása. Ahhoz, hogy valamit tanítani lehessen, az összes érdekelt szaknak össze kell gyűlni az országban, hogy megállapíthassanak egy kerek tantervet. Míg itt a szakok párhuzamosan élhetnek egymás mellet t. Horváth Réka: – Az autonómia és a függetlenség között lényegében mi az összefüggés? Magyari Tivadar: – A finanszírozás jó példa lenne az összefüggésekre. A fizetéses diákoktól beszedett tandíj egy elég jelentős részét fel kell küldeni Bukarestbe, am it újraosztanak, különböző programokat támogatnak belőle, az állam ösztöndíjakat is ad ezekből. Az állam tehát részt vesz az egyetem gazdaságában, megadóztatja, megharácsolja az összegyűjtött tandíjakat. A tandíjakból Romániában tíz százalék marad az állam nál. Horváth Réka: – A Sapientián ez hogy működik? Tonk Márton: – Nekünk nem kell felküldeni a tandíjakat Bukarestbe, ezek nálunk maradnak. Magyari Tivadar: – Tulajdonképpen minden pénz, ami bekerül az egyetem kasszájába, közpénzzé válik. Ha valamely ik cég például megrendel az egyetemtől valamilyen kutatást, például biológia vagy szociológia területén, majd kifizeti ezt, az összeg abban a pillanatban, hogy bekerült az egyetem kasszájába, közpénzzé válik. Kérdezem: ez így autonómia? Tonk Márton: – Ug yanaz a helyzet a Sapientián is, csupán a technikai megoldások különböznek. A BabeşBolyain a befizetett tandíjat visszaosztja a minisztérium, a Sapientián a befizetett tandíj az évi költségvetés beviteli oldalán az éppen kurrens működési költségek egy biz onyos százalékát kell fedezze, tehát ott kell megjelenjen.
