Reggeli Sajtófigyelő, 2008. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-03-08
16 magyarok szemléletének átalakulása is - hajlam os "hálával" viszonozni a többségi gesztusokat. Sajnos, a nemzetközi közösség államainak többsége - rövid távú megfontolásokból - efféle gesztusokra ma még alig hajlandó. Ha más megoldás "nem mutatkozik" - önnön kinyilvánított elvei ellenére is - újra és újra a kiválás támogatása mellett voksol. Ez ellen a döntés ellen természetesen nehéz lenne érvelni. Merthogy demokratikus körülmények közt minden közösségnek megfellebbezhetetlen elvi joga van (de legalábbis kéne legyen) arra, hogy maga döntse el: a terü let melyen él, milyen politikai közösséghez akar tartozni. Ezt a jogot csak az adott területen élő egyéb közösségek hasonló joga írhatná fölül. Kérdés azonban, hogy milyen alapon jelölhetőek ki a "terület" határai. Mert ha Erdélynek, a Partiumnak és Bánság nak demokratikus joga volt kiszakadni a magyar királyságból, s az államon belüli többségnek ezt nem volt joga szavazataival megakadályozni, akkor a Székelyföldnek vagy Kalotaszegnek is joga lehetne kiszakadni Erdélyből, sőt az ily módon függetlenedett Szék elyföld román többségű települései vagy akár Székelyudvarhely December 1 utca 10ben lakó román családjának is joga volna kertes házával kiszakadni Udvarhelyszékből, de maga a család is aláaknázhatná a házastársi ágy középvonalát, ha az asszony éppenséggel magyar, a férfi meg román. Ez lenne a "következetesen végigvitt" demokrácia! Ennek az "elismerése" azonban az államok végét is jelentené. A nemzetközi közösség kénytelen tehát határt szabni a darabolásnak. Sőt. Bizonyos államok esetében még a gondolatot sem hajlandó mérlegelni. Koszovónak joga van a függetlenséghez. A képzeletbeli Kurdisztánnak vagy Baszkföldnek azonban nincsen. Hogy miért? Csak. Illetve, ha a kérdés nem hivatalos, azért mert az egyik függetlenségét a világrendszer domináns államai, az A merikai Egyesült Államok és NyugatEurópa támogatja, a másikét meg nem. Ilyen egyszerű. Persze ennél is egyszerűbb lenne feltenni a kérdést, miért akar kiválni Koszovó Szerbiából, a "kurdföldek" Törökországból, Iránból, Oroszországból, a "baszkföldek" Spa nyolországból, illetve Franciaországból? És miért nem akar Québec Kanadából? Ezt a kérdést, különös módon, senki (még az egyébként oly "szókimondó" orosz NATOnagykövet) sem feszegeti. Talán azért, mert a válasz "evidens". Az albánok csak Albániában a kurd ok egy független Kurdisztában, a baszkok a független Baszkföldön érezhetnék albánoknak, kurdoknak, baszkoknak magukat, mindenü tt másutt másodrendű állampolgárokként (vagy még akként sem) kezelik őket. Független államaikban viszont ugyanúgy semmibe vehetnék a velük együtt élő szerbeket, macedónokat, montenegróiakat, spanyolokat vagy franciákat, mint ahogyan jelenleg az utóbbiak ve szik semmibe vagy majdnem semmibe őket. A québeci franciát ezzel szemben senki nem tekintheti másodrendű állampolgárnak. A tényleges nyelvikulturális egyenjogúság, a kölcsönös két- vagy többnyelvűség, a mindenki számára kifizetődő együttműködés, végső el emzésben a két nyelven nyikorgó családi ágy alternatívája tehát (ha Svájcot nem számítjuk is) legalább egy esetben bizonyosan működőképes. Véletlen lenne, hogy egyben az a legdemokratikusabb is? Egy efféle a megoldást azonban a demokratikus Magyarország sem támogatna. Ő ugyanis Viktorostól és Ferencestől az elszakadás híve. "Dögöljön meg a szomszéd kecskéje is", ahogyan a román közmondás mondaná. Pedig - amint azt Antall Árpád háromszéki RMDSZképviselő javasolja - mi magyarok most valóban megragadhatnók az alkalmat arra, hogy félreérthetetlenné tegyük: nem az államok - végső fokon mindig erőszakos akciók nyomán "lehetővé váló" - feldarabolásában, hanem a békés, demokratikus eszközökkel kivívott nemzeti egyenjogúságban, az un. nemzetállamok nemzeti plurali zálásában vagyunk érdekeltek. Koszovót persze elismerjük, de nem tudjuk helyeselni sem azt, ami ott történt, sem azt ami történik és nem tarthatjuk valódi megoldásnak sem. Hogy a feldarabolás a kisebbségi kérdést nem megoldja, hanem minden esetben csak sú lyosbítja, azt Trianon és Párizs után a Monarchia utódállamainak elvadult nacionalizmusa (Magyarországot is beleértve) fölösen bizonyíthatta. Azt meg, hogy az új nemzeti államok létrehozása csak fokozta - és máig fokozza! - a nacionalista indulatokat, éppe nséggel a jelenlegi román magatartás szemléltetheti. Románia annak ellenére ellenzi dühödten Koszovó kiválását, hogy az demográfiailag és morálisan is megalapozottabb
