Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-23
14 „A szocialista kormánynak 2008ban meg kell követnie Kovács Miklóst és a kárpátaljai magyarokat” – fogalmazott Németh Zsolt. A képvisel ő különösen azoktól a tisztségviselőktől várná el, hogy megkövessék Kovácsot, akik hat évvel ezelőtt vezető szerepet töltöttek be a magyar kormány magatartásának kialakításában. A Fidesz politikusa név szerint említette Bársony András jelenlegi kijevi nagy követet, akkori külügyi államtitkárt, Törzsök Erikát, a kancellária nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatóját és Gémesi Ferencet, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbségpolitikáért felelős szakállamtitkárát. „Elvárjuk, hogy a magyar kormány hagyjon fe l a kárpátaljai magyar közösség megosztásával. Ez a politika párját ritkítja a magyar nemzetpolitikában” – jelentette ki Németh Zsolt. Kovács Miklós közölte: a döntés politikailag leginkább a legitimitás kérdését érinti, hiszen „a magyar kormány Kárpátal japolitikájának sarokköve volt, hogy a KMKSZ ellenszervezetét fogadta el legitimnek a 2002es választások eredménye alapján”. Hozzátette: ezt a legitimitási bázist ütötte ki a magyar kormány politikája alól a strasbourgi döntés. Mint elhangzott, az európa i bíróság döntése indoklásában egyértelműen kimondta, hogy azok a módszerek, amelyekkel az akkori végeredményt „előállították”, törvénysértők voltak, az alapvető emberi jogokat, jelesül a szabad választáshoz való jogot sértették. Kovács Miklós reményét fej ezte ki, hogy a döntés után a magyar kormány valamiképpen átértékeli eddigi politikáját. vissza MKP: Erőltetett a párhuzam Koszovó és DélSzlovákia között MNO • 2008. február 22. 17:37 A Magyar Koalíció Pártja (MKP) vissz autasítja, hogy bárki is erőltetett párhuzamokat vonjon az önállósult Koszovó és a magyarok lakta DélSzlovákia között – jelentette ki pénteken Pozsonyban Berényi József, az MKP külpolitikai kérdésekben illetékes alelnöke. „A két terület között messzemenő en több a különbözőség, mint az azonosság, ám azok, akik ennek ellenére mégis párhuzamot vonnak, ezt az MKPt lejárató szándékkal, a kisebbségjogi követelések ellehetetlenítését célzó törekvéseik jegyében teszik. Sajnálatos módon egyes szlovák politikai ve zetők érdekeinek kedvez, hogy az MKPt ilyen koholmányokkal a közélet peremére szorítsák…” – fogalmazott pénteken Berényi, aki szerint a szlovák pártok így akarják lehetetlenné tenni, hogy az MKP a jövőben kormányzati szerephez jusson Szlovákiában. „Termé szetesen emellett az MKP figyelni fogja a koszovói szerb kisebbség (…) státusát szavatoló megoldást. Ha az példamutató lesz (…), akkor abból az MKP is meríteni kíván: elemzés tárgyává teszi, s ez befolyásolhatja politikájának alakulását” – mondta az alelnö k, arra is utalva, hogy a déltiroli és a finnországi modell is elemzés tárgya. Berényi jelezte: az MKP fel fogja szólítani a szlovák parlament pártjait, hogy a törvényhozás fogalmazza újra saját határozatát, amelyben kimondta: nem fogja elismerni Koszov ó egyoldalúan kikiáltott függetlenségét, s csak a szerb fél támogatásával születendő megoldással azonosul. Ez a dokumentum „beszűkíti a szlovák kormány mozgásterét, és semmi egyebet nem kínál, mint a Koszovóval kapcsolatos orosz politika támogatását”. A s zlovák külügyminiszter – ellentétben a kormányfővel és a köztársasági elnök eddigi álláspontjával – most azt nyilatkozta, hogy Pozsony százhúsz napig „nyitva hagyja az ajtót”, s majd azután mérlegeli Koszovó elismerését – emlékeztetett Berényi, aki a Pozso ny kezét megkötő parlamenti határozat módosítását elkerülhetetlennek tartja. Ha az MKP felhívására a szlovák parlamenti pártok elutasítóan reagálnak, akkor a magyar párt új tervezetet terjeszt a parlament elé. vissza Az Egy esült Államok nagykövetségén talált szénné égett holttest nem diplomáciai alkalmazotté − Elítélte a világ a belgrádi randalírozást Népszava • 2008.02.23. Tiltakozik a világ amiatt, hogy csütörtök este Koszovó függetlenné válására válaszul szélsőséges szer b tüntetők megtámadtak és megrongáltak több külföldi diplomáciai képviseletet Belgrádban. A zavargásoknak egy halálos