Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-23
15 áldozatuk is volt. Az Egyesült Államok nehezményezi, hogy a szerb rendőrség nem részesítette elég hatékony védelemben az amerikai képvisel etet. A szerbiai vezetők többékevésbé elhatárolták magukat a zavargóktól. Tájkép csata után: rendőrök és egy szerb zászlóba burkolódzó, végsőkig kitartó tüntető a belgrádi amerikai nagykövetség előző éjszaka felgyújtott épülete előtt Fotó: ReutersAz ENS Z Biztonsági Tanácsa erőteljesen elítélte, hogy a szerb fővárosban randalírozó tüntetők megtámadták több nagykövetség épületét. A testület egyhangúlag elfogadott állásfoglalásában emlékeztetett rá, hogy az államok közötti kapcsolatokban alapelv a diplomáci ai képviseletek sérthetetlensége, egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a fogadó ország kötelessége megvédeni a külföldi missziókat. Csütörtökön Belgrádban erőszakba torkollott a Koszovó függetlensége elleni tiltakozó nagygyűlés; a tömegből kivált huli gánok összecsaptak a rendőrökkel, és megtámadták többek között az amerikai, a horvát, a török, a boszniai, a német és a brit nagykövetséget. Károkat okoztak emellett a McDonald’s amerikai gyorsétteremlánc több üzletében és külföldi bankfiókokban. Az amerik ai nagykövetségre behatoló randalírozók felgyújtották az épület egyik irodáját. A helyszínen később egy szénné égett holttestet találtak; a tetemet még nem azonosították. Az amerikai nagykövetség tájékoztatása szerint a külképviselet alkalmazottjai kivétel nélkül épek és egészségesek, ezért szerintük valószínűleg az egyik tiltakozó veszthette életét a tűzben. Washington csütörtökön késő este hivatalosan tiltakozott Belgrádnál az amerikai nagykövetségnél történtek miatt, követelve a szerb hatóságoktól, hogy erősítsék meg a védelmet a képviselet körül. Tűrhetetlen, hogy tüntetők a szerb fővárosban megtámadhatták és felgyújthatták az amerikai nagykövetséget – mondta Sean McCormack külügyi szóvivő Washingtonban. Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár csütö rtök este telefonon beszélt Vojiszlav Kostunica szerb kormányfővel és Vuk Jeremics külügyminiszterrel, tiltakozva az ellen, hogy – mint közölte – a szerb rendőrség nem tette meg a szükséges biztonsági intézkedéseket. Javier Solana, az Európai Unió kül- é s biztonságpolitikai főképviselője csütörtök éjjel „teljesen elfogadhatatlannak” nevezte a szerb fővárosban lezajlott erőszakos cselekményeket, nyugalomra és visszafogottságra intett. A szerb külügyminiszter elítélte a külföldi nagykövetségek és üzletek e llen elkövetett csütörtök esti belgrádi támadásokat, szélsőségesek sajnálatos és nem elfogadható tetteinek nevezve a történteket. Vuk Jeremics a tiltakozókról azt mondta, rontják a Szerbiáról külföldön alkotott képet, és „nem képviselik a szerb nép kollekt ív érzelmeit”. A német kormány elítélte pénteken a belgrádi külföldi nagykövetségek elleni támadásokat. Thomas Steg helyettes kormányszóvivő nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a berlini kormány a leghatározottabban elítéli a történteket, s tiltakozik a kü lföldi – köztük a német – nagykövetségek ellen végrehajtott támadások miatt. Közölte, hogy az előző napi támadásban könnyebben megsérült a német nagykövetség egyik biztonsági alkalmazottja. A szerb érdekeknek okozott kár miatt kifogásolta csak Vojiszlav K ostunica kormányfő a zavargásokat. A miniszterelnök pénteki közleménye szerint a részben általa összehívott, Koszovó függetlensége ellen tiltakozó tömeggyűlésen, s az utána megtartott könyörgő istentiszteleten a szerb nép, s elsősorban a szerb ifjúság egyé rtelműen kinyilvánította, mit gondol Koszovóról, egyben hitet tett a jog, az igazság és a szabadság mellett. Százharminc ember – 78 civil és 52 rendőr – sebesült meg a zavargásokban, a megtalált elszenesedett holttest azonosítása még nem történt meg – köz ölte a szerb belügyminisztérium. Adatai szerint 500 ezres tömegmegmozdulás alatt történt rendzavarás miatt a rendőrök 192 személyt állítottak elő. Elutasította határozatában a boszniai szerb parlament Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, és a boszniai Szerb Köztársaság jogállását meghatározó népszavazás kiírásával fenyegetőzött arra az esetre, ha a világ országai tömegesen elismernék Koszovó függetlenségét. Oroszország „sajnálatosnak” tartja a csütörtöki belgrádi zavargásokat, ugyanakkor azoké rt azokat az államokat teszi felelőssé, amelyek „egyoldalúan” elismerték Koszovó függetlenségét – közölte pénteken Mihail Kaminyin orosz külügyi szóvivő.