Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-22
27 teljesen valószerűtlen válasz, hogy semmi. Elegendő magyarázat az, hogy Románia fekszik a legközelebb Szerbiához a tartomány függetlenségét el nem ismerő államok közül. Egy másik lehetséges ok, hogy Tadic vissza akarta adni Traian Băsescu látogatását, amely – ki tudja, milyen mértékben? – hozzájárult újraválasztásához. Traian Băsescu állítólag népszerű a szerbek körében. Déli szomszédjaink emlékezetébe n vélhetően ma is elevenen él, hogy a jelenlegi román elnök engedélyezte szállítási miniszterként a szerb kereskedelmi flotta Bukarestbe mentését az 1999es NATObombázások idején – vagyis, miközben a rakéták elől bujdosott, a mostani szerb választónak a n yakában dobogott a szíve a légiflotta iránti aggodalmában?! Ami viszont tényként kezelhető, hogy ezentúl senki nem róhatja fel Traian Băsescunak, amit eddig sokan, hogy a Nyugat gyakorlatilag nem áll szóba vele. A román kisember hinni akar abban, hogy haz ája – amely, valóban, számos diplomáciai fegyvertényt mondhat magáénak – ma is fontos tényező a nemzetközi porondon. Ami lehet igaz, vagy nem. De senki és semmi le nem mossa a román államfőről, hogy Brüsszel megbízásából tárgyalt Tadiccsal – talán az sem , ha ezt az Unió „fővárosából” cáfolják meg. Ami, nyilván, (szintén) nem fog megtörténni. vissza Koszovó és az erdélyi szemüveg ÚMSZ 20080221 23:26:28 Szűcs László A látszat itt, Erdélyben is az, mintha a koszovói tört énésekre való magyar reagálás közös recept alapján készült volna. A virtuális térben szöveges üzeneteket váltogatva vitatkozgatok egyik ismerősömmel, aki szerint az erdélyi autonómiatörekvésektől való félelmei miatt nem ismerte el mindeddig hivatalosan Ma gyarország a független Koszovót. Hiába vetem közbe, hogy bölcsebb dolog nem ott tolakodni az elsők között, inkább dobálják meg a témában kívülálló, semleges nyugati országok képviseleteit, akiknek új ablakra is több pénzük van – hiába beszélek alkalmi ba rátomnak. És hiába idézem a vajdasági magyar véleményformálók higgadt, konfliktuskerülő magatartást javasló megnyilatkozásait, nem sokra megyek ezekkel. Válaszként csak azt kapom, hogy nekem most ezt az egészet erdélyi szemüvegen át kell néznem, ez itt a lényeg, ütni a vasat, minden más mellébeszélés. Én azért kitartok amellett, hogy a vas ütögetése helyett most okosan halogat a magyar külpolitika, s nem kívánt úgy fellépni, mint pár hete a Lisszaboni Szerződés elsőként történő ratifikációjával. (Remélhet ően mindez nem árnyékolja be a legendásan jó magyar – albán kapcsolatokat.) Ami ennél fontosabb, hogy kimondatlanul bár, de mintha konszenzus lenne Budapesten a dologban, hiszen eddig az ellenzék részéről sem tapasztaltam, hogy türelmetlenül vernék az aszt alt azzal, hogy márpedig azonnal elismerni, különben erről is népszavaztatunk. A szándék a történtek elfogadására megvan persze, ebből egy percig sem csináltak titkot Budapesten. Nem lennék meglepődve, ha előzőleg minderről mind a vajdasági politikai vezet őkkel, mind a belgrádi illetékesekkel csöndesen egyeztettek is volna. A látszat itt, Erdélyben is az, mintha a koszovói történésekre való magyar reagálás közös recept alapján készült volna, mintha a stílusbeli különbségeket leszámítva összehangoltan monda ná ugyanazt az RMDSZ, mint ellenzékének hangadói. Miközben a román politikum és média szokásos felszínességével képtelen különbséget tenni a magyar megszólalásokban – esze ágában sincs disztingválni – , így, rossz lelkiismerete által vezetve a kilencvenes évek elejének vérgőzös retorikájához nyúlt vissza a megszólalók többsége. Mindebben közrejátszik a választások közelsége, a nemzeti hangzavar népszerűségnövelő hatásába vetett ősi remény.
