Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-19
17 elnöke, a magyarellenessége miatt hírhedt Ján Slota hasonlóképpen ellenezte Koszovó önállóságát, mondván, hogy a térséget közönséges kábítószer- és leányke reskedők bandája lakja. vissza A magyar külügyminiszter Koszovó elismerését javasolja kormányának Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2008. február 18., hétfő (MTI) - A magyar külügyminiszter azzal a jav aslattal utazik haza az Európai Unió külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásáról, hogy Budapest tegyen lépéseket Koszovó elismerése érdekében. Göncz Kinga a külügyminiszteri értekezlet után tájékoztatta erről a magyar újságírókat. Mint mondta , azt javasolja a kormánynak, hogy kezdje meg az elismeréshez szükséges folyamatot, a köztársasági elnök pedig tegyen lépéseket a diplomáciai kapcsolatok felvételére. Magyarországnak kiemelten fontos partnere Szerbia, és Budapest meg kívánja őrizni a Szerbiához fűződő politikai, gazdasági, kulturális és emberi kapcsolatok gazdag szövetét - hangsúlyozta Göncz Kinga. Az EU külügyminiszteri értekezletén a korábbi borús előjelek - főként Ciprus és Spanyolország elvi kifogásai - ellenére végül mind a 27 tagállam képviselője egyetértett azzal a közös állásfoglalással, amely nem tereli kényszerpályára az uniós tagországokat Koszovó elismerését illetően. A közös állásfoglalás tényszerűen, minden értékelés nélkül megállapítja, hogy vasárnap a koszovói pa rlament határozatban kinyilvánította a terület függetlenségét. Az uniós miniszterek - folytatódik a szöveg - tudomásul vették, hogy ez a parlamenti határozat elkötelezi Koszovót a demokrácia és minden polgár jogegyenlősége, továbbá a szerb és más kisebbség ek oltalmazása, a kulturális és vallási örökség védelme mellett, és elfogadja a nemzetközi felügyeletet. A miniszterek megfogalmazása szerint az EU tagállamai "saját nemzeti gyakorlatuknak és a nemzetközi jognak megfelelően" döntenek Koszovóhoz való vi szonyukról. A külügyminiszterek tanácsa emlékeztet a nyugatbalkáni térség stabilitása melletti, régóta fennálló uniós elkötelezettségre. Megerősíti, hogy hatékony támogatást kíván nyújtani a NyugatBalkánnak "európai távlataihoz". Végül nem került be a szövegbe az a fordulat, amely kifejezetten Koszovónak kínált volna "európai perspektívát", vagyis lényegében uniós integrációt, végső soron majdani csatlakozást. Végezetül azzal sikerült eloszlatni egyes tagországok fenntartásait, hogy a közös állásf oglalás megerősíti: az Európai Unió kitart az ENSZ Alapokmányának és a helsinki záróokmánynak az elvei - ezen belül a szuverenitás és a területi épség elve - mellett, valamint az érvényes biztonsági tanácsi határozatok mellett. Hangsúlyozza, hogy Koszovób an az 1990es évek konfliktusai, valamint az elhúzódó nemzetközi igazgatás nyomán olyan egyedi jellegű, teljességgel sajátos helyzet állt elő, amely semmiképpen nem vonja kétségbe a fenti elveket és határozatokat. Miután ezzel a kompromisszumos állásfo glalással megfogalmazták az európai álláspont közös nevezőjét, számos tagország külügyminisztere azzal a hírrel vonulhatott át a tanácskozásról a nemzeti sajtótájékoztatók termeibe, hogy országa el kívánja ismerni Koszovót. Brüsszelben általános vélekedés, hogy az elkövetkező napokbanhetekben legalább közel húsz uniós tagállam részéről várható ilyen szándéknyilatkozat. Korábbi megnyilatkozásai alapján nem kívánja elismerni Koszovót Ciprus, Spanyolország, Románia és Szlovákia. Ugyancsak kétséges a görög és a bolgár elismerés. vissza A nagy uniós tagállamok egy kivétellel elismerik Koszovó függetlenségét Brüsszel, 2008. február 18., hétfő (MTI/AFP/AP/EFE) - Koszovó függetlenségének elismerésére készülnek az Európai Unió na gy tagállamai Spanyolország kivételével, amint azt külügyminisztériumaik hétfőn bejelentették. A brit kormány ma este vagy holnap küld üzenetet Pristinába a döntéséről, Nicolas Sarkozy francia elnök már el is küldte az övét arról, hogy Franciaországnak szándékában áll az elismerés. A német kormány hivatalosan csak szerdán ül össze az ügyben, de FrankWalter Steinmeier külügyminiszter már megelőlegezte a pozitív döntést. Rómában szintén szerdán terjesztik a parlament elé az ügyet, de nincs kétség a szava zás kimeneteléről. Az ellenkező táborba tartozik Spanyolország, amelyet a baszk és a katalán függetlenségi törekvés nyugtalanít. Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter közölte, hogy a függetlenség egyoldalú kikiáltásának nincs nemzetközi jogi a lapja, azaz Madrid nem ismeri el a független Koszovót. Hasonló nyilatkozatot tett Traian Basescu román államfő és a pozsonyi kormány is. Basescu "törvénytelennek" nevezte a függetlenség egyoldalú kikiáltását. "Szlovákia nem lát módot rá, hogy elismerje Kos zovót - jelentette ki Jan Kubis külügyminiszter. A német külügyminiszter Brüsszelben azt mondta, hogy tudomása szerint a 27 tagállamból 17 követi Németországot, Franciaországot és NagyBritanniát, és rövidesen elismeri az önálló Koszovót. vissza