Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-19
18 Az EBESZ koszovói jelenlétének fenntartását kérte a tagállamoktól a szervezet elnöke Bécs, 2008. február 18., hétfő (MTI) - Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) koszovói jelenlétének fenntartását kérte a tagországoktól hétfőn a szervezet soros elnökségét ellátó Finnország külügyminisztere. Az EBESZ bécsi székhelyén közzétett nyilatkozatában Ilkka Kanerva emlékeztetett arra, hogy az 56 államot felölelő szervezet, a többi nemzetközi szervezettel együttműködve, kiterjedt tevékenységet végez Koszovóban. Helyzetéből adódóan egyedülálló képességgel rendelkezik arra, hogy összefogjon a helyi közösségekkel, s velük együtt munkálkodjon a stabilitás előmozdításán és a demokratikus intézmények kifejlesztésén - húzta alá a külügyminiszter. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben nagyon is szükség van az EBESZ koszovói hozzá járulására, ezért sürgette a tagállamokat: tegyék lehetővé, hogy a szervezet folytathassa értékes tevékenységét a függetlenségét vasárnap kikiáltott területen. Egyszersmind nyugalomra intette az érintett feleket, és az kérte tőlük, hogy tartózkodjanak a provokációktól. Az EBESZ szerdán Bécsben megnyíló, háromnapos téli ülésszakának egyik fő témája éppen Koszovó lesz. Bejelentették azt is, hogy Vuk Jeremic szerb külügyminiszter kedd délután fel kíván szólalni a szervezet állandó tanácsában. vissza Tőkés László Koszovóról Brüsszel, 2008. február 18., hétfő (MTI) - A tragikus sorsú délszláv térség történetének utóbbi másfél évtizedében minden rendezési terv a népek önrendelkezésének, az autonómiáknak és a hatalom meg osztásának a jegyében fogant - hangsúlyozta Tőkés László erdélyi európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn az EP strasbourgi ülésén. Tőkés a koszovói albán közösség iránti szolidaritásának adott hangot, és - mint mondta - osztozik örömében, "szabadsága kivívásának sikerében". A képviselő szerint a jogállamiság nemzetközi felügyeletét előirányzó Ahtisaariterv koszovói megvalósulása azt mutatja, hogy "térségünkben a különböző népcsoportok, nemzeti közösségek közötti viszony korántsem tekinthető megol dottnak, nemzetközi együttműködéssel viszont a jövőben minden kritikus helyzetre megoldás található". "Ilyen értelemben, számunkra a koszovói rendezés példa- és precedensértékű. Meggyőződésünk, hogy a romániai magyarság békés küzdelme az autonómiáért é s Székelyföld területi autonómiájáért szintén az Európai Unió jótékony közreműködésével vezethet eredményre" - mondta Tőkés László. vissza Koszovó: Szerbia hazarendelte washingtoni nagykövetét Belgrád, 2008. február 18. , hétfő (MTI/AP) - Szerbia hazarendelte egyesült államokbeli nagykövetét, válaszul arra, hogy az amerikai kormány elismerte Koszovó függetlenségét - közölte hétfőn Vojislav Kostunica miniszterelnök. "Az Egyesült Államoknak ez a döntése nem fogja valódi vá változtatni a (koszovói) látszatállamot" - hangoztatta Kostunica a szerb parlamentben. "A kormány azonnali hatállyal hazarendelte a nagykövetet Washingtonból" - közölte Kostunica, s hozzátette még, hogy a washingtoni elismerés "megmutatta Amerikai igazi arcát". Szavai szerint Koszovó függetlenségének kikiáltása "egyoldalú, törvénytelen és erkölcstelen" tett volt, amelyet "az Egyesült Államok és a NATO brutális erejének a védelme alatt hajtottak végre". Koszovó hivatalos amerikai elismerését Condoleezza Rice külügyminiszter jelentette be néhány órával korábban. Belgrád már a múlt héten kilátásba helyezte, hogy alacsonyabb szintre fogja leszállítani diplomáciai kapcsolatait a Koszovó függetlenségét elismerő országokkal. Ennek megfelelően, a közeli napokban várhatóan hazarendeli nagyköveteit NagyBritanniából, Franciaországból és Németországból is, amint a nevezett államok - előzetes bejelentésüknek megfelelően - hivatalosan elismerik Koszovót. "Amerika és az Európai Unió ellopja tőlünk K oszovót, ezt mindenkinek fel kell fognia - jelentette ki Tomislav Nikolic, a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Párt (SRS) vezetője. "Ettől a pillanattól kezdve számolni fogjuk a napokat mindaddig, amíg fel nem szabadítjuk Koszovót" - tette hoz zá Nikolic. vissza