Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-18
26 vajdasági magyaroknak arra az esetre, ha a koszovói szerb és más menekültek magyar többségű vagy magyarok által nagy számban lakott telepü lések felé vennék az irányt. A VMDP választmánya nem vár menekültáradatot, de politikai felelősségének tudatában úgy véli, fel kell készülnünk minden eshetőségre. A legjobb védelem a megelőzés. vissza Vigyázó szemetek más hova vessétek. A Hét 2008. 02. 18. 10:13 Szerbhorváth György Fura hangok hallatszódnak mostanság Erdélyből. Hogy a Székelyföldnek ki kell használnia a koszovói helyzetet - mondja pl. Antal Árpád. Sógor Csabával meg sem állt Pristináig, utóbbi h ovatovább majd az EPben ijesztgeti a népeket, hogy na bezzeg Koszovó független lehetett, mert ott fegyveres konfliktus zajlott, háború, és ezek szerint a jogos igény így valósítható meg, míg a székelyek békés törekvéseire szarik az egész EP meg az EU. M ás európai szakadár mozgalmak is ugrálnak itt avval, hogy amit lehet Koszovónak, mér' nem lehet másnak? Robbantsunk mi is, 'sztán majd mi is megkapunk mindent? Mér' nem? Hát válaszoljuk meg gyorsan: azér', mert a második világháború után, az új, jaltai kon stellációban egyetlen európai állam központi hatalma (avagy a többség) nem üldözte el egy kisebbség felét, nem lőtt be tízezer embert tömegsírokba etnikai alapon. Tehát aki bármiféle analógiát talál Koszovó és a saját kis etnikai szemétdombja közt, az gond olja meg, hogy a koszovói albánoknak mibe került a függetlenség. Az megint más kérdés, hogy ők ezt az árat kifizethetőnek találták valahol vagy sem; benne volt a pakliban, tudták jól. Mert az egy olyan vidék, egy olyan premodern társadalom (Gemeinschaft), ahol az utóbbi pár évtizedben (hát még korábban!) az emberi élet értéke a nullával volt egyenlő, ha a közzösség első számú céljáról volt szó. A koszovói albánok törzsekbe, klánokba, avagy nagycsaládokba tömörülve élnek, s egész helyes kis maffiáik vannak, egymás mellett. A függetlenség kikiáltásakor a koszovói parlamentben többször is üdvözölték a híres Jashari família fejét - a nyolcvanszáztagú családnak vagy a fele odaveszett a szerb rendőrség rajtacsapásakor, a gyermekeket és nőket sem kímélték. Emiatt vált totálissá az albánok fegyveres lázadása, de azért azt se feledjük, hogy Jashariék ama kistérség korlátlan (had)urai voltak, állam az államban. Hogy mik lesznek most az új államban? Ismét csak állam. Szóval azért ne legyenek illúzióink ama tekintetben, hogy Koszovó majd demokrácia lesz. Másrészről Szerbia a mai napig tele van föltáratlan tömegsírokkal, amelyekbe Koszovóról szállították a holttesteket, hogy így tüntessék el az etnikai tisztogatások nyomait. Ez is egy lényeges különbség, ami miatt a minde nkori szerb kormányzat befoghatja a pofáját, és kár trianonoznia... És pont eme „nüanszok" miatt jobb, ha hallgat Antal Árpád és a hasonlók. Koszovó példája semmire sem példa ugyanis, s a koszovói albánok nemzetépítési folyamatának történetét is át kell ve gyük, és méricskélhetünk, vajon Székelyföldön mekkora a természetes szaporulat (Koszovón baromi magas, de mivel az utolsó népszámlálás 1981ben volt, csak becslések léteznek), vajon mit jelent ott a nagycsalád, vannake még törzsek, mit jelent a szolidarit ás< Vagy Antal Adem Jasharinak képzeli magát, nemzeti hősnek, akinek a sírja gránitjába kalasnyikovval a kezében vésték fel alakját? Mert albán függetlenség nem lett volna a Jasharifélék nélkül. Koszovó függetlenségéhez rengeteg ártatlan áldozat is kellet t, azaz kellettek olyanok, akik hajlandóak voltak áldozatot hozni, aztán akik hajlandóak voltak feláldozni másokat (bizony!), és természetesen nem utolsósorban olyanok, akik már évtizedek óta azon voltak, hogy kiszorítsák őket a térségből - a szerb hatalom . És akármilyen eszközökkel, a fegyvereket is beleértve. Na most én arról még nem tudok, hogy Székelyföldön ágyúznák a magyar falvakat a román hadsereg katonái, vagy helikopterről tüzelnének a magukat a székelykapu mögött elsáncoló lázadókra, a székely Jas harikra. Akik épp az ellen lázadnak, hogy ne lőjék már őket ágyúval, főleg ne a gyerekeket és nőket. A szerbalbán konfliktusnak már csak a múlt századi története is túlságosan véres ahhoz, hogy ihletet merítsen belőle bárki is. Ez nem egy európai történe t ilyen értelemben, semmi köze autonómiakérdésekhez, kisebbségi jogokhoz. Az USA, az EU azt látta be, hogy Koszovónak azért kell most függetlennek lennie, hogy belátható időn túl (s nem belül) ne essen ismét egymás torkának a két fél. Ezt a kérdést csak il yen radikálisan lehetett megoldani. Amúgy is, de facto a tartomány már független életet élt. És az albánok már a kilencvenes évek elején kiépítették államukat az államban, kivéve az erőszakszervezeteket, de az sem késett sokáig, és amúgy is ott volt az önb íráskodás. Önálló iskolák, egészségügy, szokásjogon alapuló bíráskodás stb., zsebszerződések és a többi. Miután a szerb hatalom volt oly szíves, hogy az összes albán nemzetiségű közszolgát - újságírót, postást, bírót, orvost, tanárt, portást, villanyszerel őt, telefonost, rendőrt, szakácsot, katonát - kirúgta az állásából, ha nem esküdött
