Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-15
25 Ez nem jelenti azt - hangsúlyozta Swoboda , hog y ne keltenének visszatetszést egyes szlovák kormánypárti politikusok kijelentései. Fico és Slota azonban közös levélben biztosította Poul Nyrup Rasmussent, az ESZP elnökét arról, hogy tiszteletben tartják a demokrácia és a jogállamiság alapelveit, valamin t a kisebbségek jogait - közölte Swoboda. Ausztria egyelőre jobban megéri Népszava, 2008.02.15 Szakemberhiánnyal küzd a Nyugatdunántúli régió, mert a határ menti magyarok szívesebben vállalnak munkát Ausztriában, mint itthon. A keleti térségbe viszo nt hiába jöhetnek könnyített feltételekkel a román munkavállalók, csak kevesen élnek a lehetőséggel. Ausztria – korlátozottan ugyan, de – január elsejétől megnyitotta munkaerőpiacát. A Nyugatdunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója, Kiss Ambrus elmondta lapunknak, hogy Ausztriában egy szakmunkás átlagbére 3000 euró, mintegy 780 ezer forint, itthon ennek töredékét, átlagosan 105 ezer forintot keresik a dolgozók. Ezért egyre többen vállalják akár a napi ingázást is a két ország között. A régió azo nban nehezen küzd meg a helyzettel, hiszen éppen azok a szakemberek mennek külföldre, akikre Magyarországon is nagy szükség lenne. Elsősorban gépipari és műszaki végzettségűeket keresnek az osztrák munkaadók, de éppen rájuk lenne szükség itthon is. A cncm arósoknak és egyes hegesztőknek például akár 300 ezer forintot is fizet egyegy magyar vállalkozó, de ez az összeg még mindig lényegesen alacsonyabb a kinti bérnél. A műszaki szakemberek mellett sok vendéglátós is Ausztriában vállal munkát, így szakácsok, szobalányok, illetve sofőrök. A felső- és középfokú végzettségű román munkavállalók foglalkoztatását Magyarország könnyítette, csak a szakképzetlenek alkalmazását kötik munkaerőpiaci vizsgálathoz. Ám a keleti országrész munkaerőpiaci helyzetét ez sem vá ltoztatta meg. A kabinet és a szakemberek is úgy vélték, akik át akartak jönni, már megtették, a román munkavállalók többsége Magyarországot nem cél, csak tranzitországnak tekinti, inkább Olasz, Spanyol- és Németországban dolgoznak. Ez a feltételezés bei gazolódott. Busch Irén, a Foglalkoztatási Hivatal főosztályvezetője szerint továbbra is azok a románok vállalnak munkát Magyarországon, akiket már korábban is itt foglalkoztattak, és folyamatosan csökken az igényelt munkavállalási engedélyek száma. Elsősor ban segéd- és egyszerű mezőgazdasági munkát, lakás- és irodatakarítást vállalnak. Foglalkoztatásuk nem nehezíti a magyarok munkához jutását – mondta a szakember – , ellenkezőleg, a munkáltatók azért igénylik a külföldit, mert nem találnak megfelelő magyar m unkaerőt. Muhari Judit Koszovó évtizedekig Európa szegényháza marad Népszava, 2008.02.15. Napokon belül kihirdetik a tartomány függetlenségét, amely márciusban válik hivatalossá Koszovó várhatóan vasárnap, de legkésőbb hétfőn kinyilvánítja függetlensé gét, amelyet márciusban erősítenek meg. A jelenleg még papíron Szerbiához tartozó tartomány ekkor nyeri el végérvényesen az önállóságot, amelyet az unió tagállamainak túlnyomó többsége el is fogad. Az erre vonatkozó ajánlást már február 17én megszavazhatj ák az unió képviselői. Belgrád azonban szankciókat vezethet be Koszovó ellen, ami a pristinai albán vezetőket a legkevésbé sem érdekli. Amiként egyelőre azzal sem foglalkoznak, mennyire lesz életképes az új állam s mekkora terheket róhat az Európai Unióra. Koszovó hatalmas ünnepléssel készül a függetlenség kihirdetésére. Monumentális tűzijátékkal, illetve tekintélyt parancsoló, 25 négyzetméteres tortával ünnepelnek. A közel egytonnás édességet a Fellini nevű cég 15 alkalmazottja készíti. Kiszámolták, hogy a több mint kétmilliós koszovói mindegyike 50 grammnyi sütivel tömheti meg a bendőjét. Koszovóban valóban boldogok az emberek. Egy nemrég közzétett felmérés szerint a világ egyik legderűlátóbb nemzete a koszovói szkipetár. A függetlenség „mézeshetei” az onban hamar véget érhetnek. A lakosságnak hamar szembesülnie kell azzal, hogy az élet még a független Koszovóban sem habos torta. Az önállóság még nem jelenti azt, hogy tömegesen megjelennek a befektetők az országban, s egy teljesen átláthatatlan, korrupci ó által átszőtt gazdaságba invesztálnak.