Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-15
26 De már azt is sikerként lehet elkönyvelni, hogy várhatóan nem lesznek összecsapások. A szerbek lélekben beletörődtek a megváltoztathatatlanba. A NATO a szerbek által lakott északiészakkeleti részen 3300 francia ka tonát állomásoztat. Ha a helyzet mégis úgy hozná, további csapatokat küldhetnek a régióba. Koszovó határai megmaradnak, egyelőre legalábbis nincs napirenden a szerbek általi csücsök elszakítása. A szerb hadsereg ígéretet tett arra: a nemzetközi szerződése k értelmében továbbra is csak 5 kilométerre állomásozik a határtól. Bár a szerb belpolitikai helyzet nehezen kiszámítható, valószínűtlen, hogy felrúgnák a megállapodást. Belgrádban ugyan minden vezető azt hangoztatja, hogy sosem ismerik el Koszovó függet lenségét, de a szerb álláspontban is tapasztalható árnyalatnyi változás. Már senki sem ragaszkodik ahhoz, hogy Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltása esetén az anyaország részének kiáltsák ki a szerbek lakta koszovói részt. A szerb önkormányzatok ug yan a koszovói intézmények bojkottjára szólítottak fel, ám eddig sem működtek együtt az albán hatóságokkal. Hogy jutott el az önállósághoz a tartomány? Koszovó a függetlenségért az időközben elhunyt Szlobodan Milosevicsnek köszönheti a legtöbbet. Hiszen a zzal, hogy 1999ben a néhai jugoszláv elnök – a fegyveres függetlenségi mozgalmakra adott válaszként – tömegesen szorította ki az albánokat Koszovóból, ráébresztette a Nyugatot arra: ezt már nem hagyhatja szó nélkül. A 78 napig tartó koszovói háborúval azo nban nemcsak Milosevicset, hanem egész Szerbiát térdre kényszerítették, hiszen hidakat, elektromos áramfejlesztőket, gyárakat, adóberendezéseket tettek működésképtelenné. A konfliktus idején mintegy 1012 ezer albán és háromezer szerb vesztette életét. A háború befejezése után az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1244es határozata értelmében Koszovót az ENSZ felügyelete alá helyezte. Azóta is a Koszovói ENSZ Közigazgatás (UNMIK) az ország legfőbb döntéshozó szerve. A koszovói békeerő (KFOR) békefenntartói próbáltak gondoskodni arról, hogy az albán menekültek visszatérése után a két népcsoport békében megférjen egymás mellett, ám mindez számos akadályba ütközött. Egyes feltételezések szerint az eltelt nyolc évben 200 ezer szerb hagyta el lakhelyét, mintegy 150 ezer s zerb maradt a tartományban. 2004ben az albánok tömeges támadásokat intéztek a szerb lakosság ellen. Végül a nemzetközi békeerőknek sikerült megfékezniük a magukról megfeledkezett szkipetárokat. A koszovói közigazgatás a függetlenség kihirdetését követően sem változik, hiszen az ország továbbra is nemzetközi felügyelet alatt marad. A tartomány státusáról 2006ban kezdődtek megbeszélések, ám ezek teljes kudarcot vallottak. Nemcsak a szerbek és az albánok nem tudtak dűlőre jutni, az ENSZ Biztonsági Tanácsána k tagjai sem voltak képesek kompromisszumos megoldásra, hiszen miközben az Egyesült Államok, NagyBritannia és Franciaország a függetlenséget támogatta, a hagyományosan szerbbarát politikát folytató Oroszország nem volt hajlandó erre. A mostani függetlensé g tartalmi részeit az ENSZ különmegbízottja, Martti Ahtisaari dolgozta ki, aki 2007 februárjában fejezte be munkáját. Jelentését négyszer dolgozta át, ám Oroszország egyik változatát sem fogadta el. Koszovó függetlenségére az ENSZ BT ugyan nem adta áldásá t, de ha egyoldalúan hirdeti ki a függetlenséget, a világ sok országa el is fogadja azt. Hashim Thaci egykori gerillavezér, jelenlegi miniszterelnök szerint száz ország is támogathatja az önálló Koszovót. De mire lesz elég a politikai támogatás? A tartomá ny gazdasága az egyik legfejletlenebb Európában. 2006os adatok szerint az egy főre jutó éves GDP 1500 euró. Tito elnökségének idején a gazdagabb tagköztársaságok, Szlovénia és Horvátország GDPjének töredékét próbálták Koszovó fejlesztésére fordítani, ám a tartomány
