Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-09
12 – Szinte minden téren meg nem értés uralkodik, ezért nekünk is kutatnunk kell, hogy elfogultság nélkül értelmezzük az adatokat. A magyar kutatóknak kiindulópont lehetne, hogy szláv ajk úak élnek sok évszázada a Kárpátmedence északi részén, ám hogy ez a szláv jelenlét mikor vált tömegessé, még vitatott. A szlovák történetírás szerint az 5. század óta folyamatos a szláv jelenlét a mai Szlovákia területén. A politika is erősíti, hogy a 9. századi Nagymorva Birodalom szlovák állam volt, és Szvatopluk a szlovákok királya. – Ezeket nevezik misztériumnak a szlovák történészek is. – Ez a 17 – 18. század óta létező elmélet, Robert Fico és J án Slota nem most találta ki. Korábban is voltak jelentő s történészek, akik tagadták, hogy a szlovákoknak bármi közük lenne a morvákhoz. Ezelőtt háromszáz éve olyan elmélet is napvilágot látott, hogy a szlovákoknak a morva elnyomás alatt élő ősei hívták be a magyarokat. Közös erővel lerázták a morva uralmat, ma jd közösen alapítottak államot. – Szlovákia tehát jogos örököse a Trianonban elcsatolt magyar területeknek… – A szlovák "behíváselmélet" természetesen barokk konstrukció, amelynek nincsenek történe lmi alapjai, eszmetörténeti hatását viszont vizsgálnunk kell. Szlovák nép tömegesen nem is létezett 1000 körül, hiszen a Felföld a késő középkori tömeges betelepítés során vált szláv többségűvé. – Akkor magyar szempontból kik a szlovákok? – A magyar köz tudatban a szlovákok elsősorban pásztorként, paraszti né pként rögzültek, elfogult nemzettársaink a drótos tótok nemzetének, birkapásztor nemzetnek szeretik aposztrofálni őket, s ez a meg nem értés másik fő oka. Erre a szlovák nemzetfejlődés adott is bizonyos alapot, hiszen az 1830as, 1840es évek vízválasztó v olt a szlovák nemzeti ideológiában. Addig a szlovákok nagyjából elfogadták, önmagukénak is tekintették a Szent Istváni államot, és hangsúlyozták a szlovák arisztokraták részvételét az állam kormányzásában és a honvédő háborúkban. Ezt a magyar reformmozgal om tagjai viszont tagadták, így lassanként kialakult a szlovákságban önnön paraszti, pásztorplebejusi képe, tehát hogy nekik nem voltak királyaik és hadvezéreik, arisztokratáik és városi polgárságuk. Én az északi régió elitjét, polgárságát és nemeseit sem magyarnak, sem szlováknak nem tekintem, hanem többnyelvűnek. A megbékélés háromszöge – Mit tehetünk, hogy elfogadható történelmi távlatok nyíljanak a két nemzet előtt? – A magyar – szlovák megbékélést egyfajta háromszögnek tekinthetjük: a magyar, a szl ovák és a cseh nemzettudat kölcsönös megértését kellene valahogy elérnünk. A szlovákság akkor küzdheti le a maga görcseit, ha ebben a magyarok és a csehek segítenek neki. De nekünk is át kell gondolnunk történelmi önértelmezésünket és hogy mennyire vagyunk képesek befogadni az elmúlt ezeregyszáz év történéseibe a velünk élt népeket. – A felvidéki magyarság autonómiatörekvése viszont olaj lehet a tűzre. – A politikai határok módosításának kérdése ma szerencsére nem terheli a viszonyt. De 1848tól a szlovák nemzeti mozgalom is valamifajta területi autonómiában gondolkodott. Az 1861ben eltervezett Felsőmagyarországi Szláv Kerület a nyelvhatárt követte volna, igaz, semmi nem lett belőle, 1918 után pedig nekünk jóval kedvezőtlenebb határ született. A szlovák történelmi tudatban viszont az rögzült, hogy egy sok évtizedes következetes auton ómiatörekvés, a területi önkormányzat létrejötte előbbutóbb mindenképp elvezet a terület későbbi elszakadásához, elcsatolásához. – Elképzelhető, hogy Pozsony előbbutóbb igényt tarthat a Szent Koronára is? – Ezzel a törekvéssel nyilvánvalóan egyikünk s em azonosul, de egy ilyen lépés azt jelezné, hogy a szlovák történeti tudat teljes mértékben visszaépül az egykori közös államba, és egykori uralkodóinkat magáénak fogadja el, miként ezt például Szent Istvánnal többékevésbé mindig is megtette. vissza Varjú Frigyes Kormányválság Belgrádban Magyar Hírlap • 2008.02.09.
