Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-08
27 A találkozón szó volt arról, hogy Szili Katalin márciusban Szabadkára utazik a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének meghívására. Délvidéki útján a magyar házelnök találkozik szerb partnerével, Oliver Dulićtyal. A két politikus a tervek szerint egy parlamentközi együttműködési megállapodást is aláír majd. vissza Kuntić és Horvat: Veszélyben a horvát nyelvű oktatás V ajdaságma.info 2008. február 7. [13:53] Petar Kuntić, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetsége (DSHV) és Branko Horvat, a Horvát Nemzeti Tanács elnöke levelet küldött a Köztársasági Oktatási Minisztériumnak, a vajdasági horvát közösség vezetői nehez ményezik, hogy a szabadkai gimnáziumban és a Matko Vuković Általános Iskolában a minisztérium felügyelőinek határozata értelmében megszakították a munkaszerződést a földrajz és a történelem szakos tanárokkal, akik a horvát nyelvű osztályokban tanítottak. A z indoklásban az áll, hogy ezek a tanárok “normán felül” dolgoznak. Helyettük olyan tanárok alkalmazását helyezték kilátásba, akiknek az anyanyelve nem horvát. Kuntić és Horvat szerint törvénytelen határozatról van szó, amely durván és közvetlenül sérti a horvát nemzeti kisebbség jogait. Levélükben kiemelték, hogy a horvát tagozatok beindításához nem kis erőfeszítések árán találtak megfelelő kádereket, de a jelek szerint valakinek nem célja az egyenrangúságon alapuló korszerű oktatás. vissza Borbély László az RMDSZ polgármesterjelöltje Marosvásárhelyen Erdély.ma [ 2008. február 08., 10:15 ] Tegnap ülésezett Marosvásárhelyen a Területi Képviselők Tanácsa. A testület ezúttal a 2008as helyhatósági választásokra érvényes jelöltállítási szabályzat alapján döntött a marosvásárhelyi polgármesterjelölt személyéről, Borbély László jelenlegi közigazgatási miniszter mellett. A Tanács azzal a feltétellel jelölte Borbélyt a tisztségre, hogy támogatja a korábban nevesített Csegzi Sándort abban, hogy a következő mandátum alatt is Marosvásárhely alpolgármestere lehessen. vissza Egyre több, egykor külföldre telepedett magyar költözik vissza Erdélybe Erdély.ma [ 2008. február 08., 08:00 ] „Minden n ap honvággyal ébredtem, és honvággyal tértem nyugovóra” – magyarázza a székelyudvarhelyi Jánosi András, aki több mint 25, külföldön töltött év után 2007 telén költözött haza szülővárosába. Noha nehezen találja helyét az időközben megváltozott körülmények k özepette, szerencsés döntésnek véli a hazatelepülést. Baráti társaságban többször is hangsúlyozta, nem kalandvágyból, hanem kényszerből úszta át öccsével 1982 nyarán a Dunát a román – szerb határon. Egy évvel korábban ugyanis ő is jelen volt azon a Szent A nnató melletti eseményen, ahol a menedékházra kitűzték a magyar lobogót, és olyan nótákat énekeltek, amelyeket az akkori elnyomó rezsim irredentának tekintett. „Mennem kellett, mert nem akartam a Dunacsatorna építésénél végezni” – meséli Jánosi, és azt i s hozzáfűzi, ő a szerencsések közé tartozik. Őt ugyanis értesítette az, aki a Szekuritáté vallató szobájában kénytelen volt felismerni a fényképről. Jánosinak két választása volt akkoriban: menekül, vagy megvárja, míg rá is lecsap a megtorló gépezet. Röv id jugoszláviai, majd olaszországi tartózkodás után Kanada fogadta honpolgárai közé. Itt egyetemet végzett – a számítástechnika terén szerzett szakképesítést – , majd családot alapított, de egyetlen pillanatig nem érezte otthon magát a befogadó országban. Jánosi András azt is bevallja, Kányádi Sándor egyik kanadai látogatása során róla jelentette ki, hogy ő „az az ember, aki húsz éve él Kanadában, de még nem szállt le a hajóról”. Az is kiderül, hogy voltak olyan időszakok az életében, amikor évekig nem vol t kivel magyarul beszélnie. Hogy ne felejtse el a nyelvet, novellákat írt, amelyeket később az Irodalmi Jelen közölt. Interneten fedezte fel, hogy időközben szülővárosában rádióadó létesült, azonnal felvette velük a kapcsolatot. A szerencsés egymásra tal álás eredményeképpen született a Star Rádió Kínodai Napló rovata, amelyet éveken át Kanadában írt és küldött a szülővárosába. Aztán huszonöt év múltával, egy sikertelen házassággal a háta mögött, úgy döntött, felnőtt korú gyermekei boldogulnak immár nélkül e is. Ekkor határozta el, hogy hazatér. Sikerként élte