Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-08
10 Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságot felügyelő képviselője, Haraszti Miklós levélben kérte J án Kubis szlovák külügyminisztertől. Haraszti és munkatársai csütörtökön délután Pozsonyban a szlovák kulturális minisztériumban kezdtek megbeszélést a törvénytervezetet kidolgozó tárca vezetőjével, Marek Madaric kulturális miniszterrel és a tervezet előkészítőivel. Robert Fico miniszterelnök a minap kijelentette ugyan, hogy a médiatörvény tervezetét esetleg készek lennének valamilyen mértékben a nemzetközi bírálathoz igazítani, Marek Madaric azonban röviddel az előtt, hogy az EBESZ képviselőivel asztalhoz ült volna, a parlamentben kijelentette: szó sem lehet arról, hogy tárgyalásokba bocsátkozzon a médiatörvényről az ellenzéki pártokkal, mert "igenis zsarolás és antidemokratikus eljárás, hogy egy törvény tervezetéről a parlament falain kívül dönts enek." vissza Pozsony módosítana a médiatörvényen, Haraszti ennyivel nem éri be Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2008. február 7., csütörtök (MTI) - Haraszti Miklós szerint az európai demokráciák tör ténetében előzmények nélküli lenne, ha a sajtóban leírtakért egy miniszter pénzbírságot róhatna ki szerzőkre, lapkiadókra, vagy éppen az elektronikus médiára, hisz az ilyen természetű jogi vitákat minden demokratikus országban a polgári és a büntető törvén ykönyvben leírtak szabályozzák. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságot felügyelő képviselője és munkatársai csütörtökön este a nagy parlamenti csatározást kiváltó, nemzetközi szervezetek és szakmai intézmények által is bírált szlovák médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásaikról tárgyaltak a pozsonyi kulturális tárcánál, amely jelzések szerint kész ugyan némi engedményre, de az EBESZ képviselője ennyivel nem éri be. Az MTI pozsonyi tudósítójának a találkozó után nyila tkozó Haraszti elmondta: három fő kifogása van a készülő szlovák jogszabállyal szemben. "A sajtótörvényben nincs helye a közlések tartalmi korlátozásának, a miniszter nem ruházhatja önmagára a bíróságok büntetőjogi illetékességét, mint ahogy azt a szlovák médiatörvény tervezete felkínálja. A harmadik kifogásom ennél szerteágazóbb. Röviden annyit mondhatok róla, hogy a tervezetben sorakozó terminusok túlságosan tágan értelmezhetők, ugyanakkor elfogadhatatlanul szubjektívek is." Az EBESZ bécsi székhelyű k épviselője bírálta, hogy a szlovák tervezet "kollektív válaszjogot" akar meghonosítani, ezzel szemben a válasz jogát a nemzetközi szokásrendben csak a személyiségi jogokat sértő hamis és valótlan közlések erkölcsi és jogi orvoslása érdekében alkalmazzák. H araszti elvárja, hogy a tervezetet "igazítsák hozzá az idevágó nemzetközi normákhoz és lássák el a megfelelő garanciákkal." Ellenkező esetben Szlovákiában "négyszeresen büntethetnének meg valakit egy és ugyanazon cselekedetért." Haraszti elmondása szer int a szlovák partnerek kijelentették: nyitottak a bíráló észrevételek megfontolására, s hogy a parlamenti eljárás még módot kínál észrevételeinek méltánylására. Az EBESZ sajtószabadságképviselője elégedettségét fejezte ki a hajlandóság hallatán, de mint mondta: továbbra is sajnálatosnak tartja, hogy a szlovák kormány nem élt a médiatörvény tervezetének visszavonására vonatkozó ajánlásával, és azzal, hogy helyette egy kifogásolhatatlan, új szövegtervezetet terjesszen a parlament elé. "Ha így járnak el, és erre a két olvasat vitája közti időszakban még mód kínálkozna, akkor azt üdvözölni tudnám" - közölte Haraszti Miklós. A szlovák parlamenti ellenzék antidemokratikusnak, a sajtószabadság ellen irányuló manővernek, a rendszerváltozás előtti cenzúra ismét elt bevezetését célzó kísérletnek minősíti a médiatörvény tervezetét, s addig nem hajlandó a koalíciónak hiányzó öt ellenzéki szavazatot megadni az európai reformszerződés ratifikálásához, amíg a médiatörvény tervezetét a koalíció nem írja át. vissza BERÉNYI: SLOTA ÉS MEČIAR VÉDI VELÜNK SZEMBEN AZT A SZERZŐDÉST, AMIT MI FOGALMAZTUNK, − INTERJÚ Bumm.sk 2008. 02. 07. Berényi Józsefet nemrégiben az Európa Tanács egyik albizottságának elnökévé választották, mindamellett ő 2 007 márciusától az MKP elnökhelyettese. Megkérdeztük őt, hogy mire lesz jó ez a bizottság a szlovákiai magyaroknak, és hogy mit sikerült elérnie az MKPnak a kongresszus óta. Megtudtuk, hogy a szlovák sajtó kicsavarta a gondolatait a terveivel kapcsolatosa n, és elmondta azt is, hogy ingujjban fogalmazták azt a lisszaboni szerződést, amit a mostani kormánypártok tagjai védenek vele szemben. Interjú. Nemrégiben megválasztották az Európa Tanács egyik albizottságának elnökévé. Két mondatban összefoglalná, mi a z Európa Tanács, és miért fontos nekünk, hogy van ott egy MKPs képviselő?