Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-08
7 Egeresi Sándor szerint az együttműködő vajdasági magyar pártok jó eredményre számíthatnak egy esetleges rendkívüli parlamenti választáson. A koszovói rendezéssel kapcsolatban a politikus kiemelte: körülbelül 80100 ezer szerb él a déli tartományban, egy részük nagy valószínűséggel Szerbiába, akár a magyarok lakta területekre települ majd át a függetlenség kikiáltása után - mondta Egeresi Sándor. Hozzátette: ennél is komolyabb veszélyt rejt magában a magyar kisebbség számá ra az EUszerb toloncegyezmény, hiszen ennek értelmében több tízezer, illegálisan az unióban tartózkodó szerbet kell visszafogadni. Valószínűleg ők is a Vajdaságba települnének le legszívesebben. Számolni kell azzal is, hogy főként a Koszovóból korábban el űzött, albánul beszélő roma kisebbséget fogják kitoloncolni az uniós országok, így leginkább ők jelenhetnek meg a Vajdaságban - tette hozzá. A Vajdasági Magyar Szövetség nem tudja elfogadni az etnikai arányok megváltoztatását a tartományban, ezért nemc sak Szerbiában, hanem Magyarországon és az Európai Unióban is felemeli szavát ez ellen - hangsúlyozta Egeresi Sándor. A régóta érlelődő szerbiai politikai válságot közvetlenül az robbantotta ki, hogy február 7ére tervbe vették az Európai Unió és Szerb ia politikai megállapodásának aláírását, majd Brüsszelben a tagállamok nagykövetei hétfőn elfogadták az unió koszovói missziójának tervét, amely már csak a külügyminiszterek jóváhagyására vár. Egyfelől a vasárnapi választásokon győztes Boris Tadic elnö k Demokrata Pártja, a kormánykoalíció vezető ereje és a G 17 Plus párt, másfelől Vojislav Kostunica miniszterelnök Szerbiai Demokrata Pártja és az Új Szerbia áll szemben egymással. Eközben Koszovó várhatóan hamarosan kikiáltja függetlenségét. vissza A román alkotmánybíróság Basescunak adott igazat az igazságügyi miniszter kinevezésének kérdésében Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2008. február 7., csütörtök (MTI) - A román államfőnek joga van elu tasítania egy - a kormányfő által javasolt - miniszter kinevezését, de csak egyszer teheti ezt meg, mégpedig alapos indokkal - közölte csütörtökön a román alkotmánybíróság. A csütörtöki bejelentésről hírt adó média úgy értelmezte a döntést, hogy a talá ros testület alapvetően Traian Basescunak adott igazat Calin Popescu Tariceanu miniszterelnökkel szemben az igazságügyi miniszter kinevezésével kapcsolatos jogi vitában. Eszerint Tariceanu hiába javasolta igazságügyi miniszteri posztra Norica Nicolai szená tort, Basescu - mint az alkotmánybíróság kimondta - joggal mondott erre nemet. Az alkotmánybíróság ugyanakkor azt is leszögezte, hogy az államfő csupán egyszer tagadhatja meg egy miniszter kinevezését, azt is akkor, ha alapos indoklást ad. Maga a liberális miniszterelnök fordult az alkotmánybírósághoz, számára kedvező határozatot remélve az ugyancsak liberális Norica Nicolai kinevezésével kapcsolatban. Mivel sem Tariceanu, sem Basescu nem volt hajlandó engedni, az államfő elfogadta, hogy Teodor Me lescanu nemzetvédelmi miniszter töltse be átmeneti időre a posztot. Ám ez a megoldás is viszályok forrása lett később, jogi háború kezdődött Melescanu és Basescu között. Az államelnök hét volt és egy hivatalban lévő miniszter ellen bűnvádi eljárás meg indítását kezdeményezte, de azt az ideiglenes tárcavezető nem volt hajlandó továbbküldeni, majd folytatódott a jogi huzavona. Hamarosan azonban végleges személyt kell kinevezni a minisztérium élére. Tariceanu ragaszkodni látszik Nicolai személyéhez. A mostani alkotmánybírósági ítéletet Emil Boc, a Basescut támogató DemokrataLiberális Párt (PDL) elnöke úgy értelmezte, hogy a miniszterelnök köteles másik személyt jelölni a szenátor asszony helyett. Mások viszont úgy kommentálják a határozatot, hogy anna k értelmében Basescu csak egyszer utasíthatja el az esetleg másodszorra is miniszternek javasolt Norica Nicolai kinevezését. vissza Tőkés tárgyalóasztalhoz akarja ültetni az RMDSZt és az MPPt Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2008. február 7., csütörtök (MTI) - Haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Pol gári Párt (MPP) vezetői, állapodjanak meg a közelgő helyhatósági választásokra vonatkozó demokratikus verseny és együttműködés módozatairól - mondta csütörtökön Sepsiszentgyörgyön Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke. Az európai parlamenti képviselő reggel Székelyudvarhelyen találkozott Szász Jenővel, a frissen bejegyzett MPP elnökével. Mint azt a püspök az MTInek elmondta, a választásokra való felkészülés érdekében megegyeztek egy egyeztetőjelölő bizottság felállításáról, ennek védnökségére Tőkés Lászlót kérték fel. Tőkés hangsúlyozta: Az