Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-06
13 A kormányfő szerint a parlamentet még az előtt kell összehívni, hogy az albánok egyoldalúan kihirdetik a függetlenséget, és egyes nyugati országok elismerik. Brüssze lben hétfőn született döntés az EULEX névre keresztelt, rendőrökből és jogászokból álló kétezer fős különítmény felkészítéséről, amit a szerb miniszterelnök úgy értelmez, mint az elutasított Ahtisaariterv feltámasztását és annak a jelét, hogy az albán sze paratisták hamarosan kihirdetik a tartomány függetlenségét. Kostunica munkatársai tegnap azonnal megkezdték a képviselői aláírások összegyűjtését a rendkívüli parlamenti ülés megtartásához. A kezdeményezéshez egyébként nyolcvanhárom aláírás kell, de mivel az ellenzéki radikálisok máris csatlakoztak a kezdeményezéshez, az ülést valószínűleg megtartják. Kostunica azzal érvel, hogy az EU által felkínált megállapodás valójában csapda, hiszen ezzel közvetve elismernék Pristina önállóságát. Azzal vádolja az Európ ai Uniót, hogy döntésével közvetlenül veszélyezteti Szerbia szuverenitását. Időközben Vojislav Kostunica szövetségese, Velimir Ilic (Új Szerbia) beruházásügyi miniszter egyértelművé tett véleményét: csütörtökön akár el is dőlhet a koalíció sorsa, attól f üggően, hogy a Demokrata Párt (DS) szorgalmazzae az unióval való szerződés aláírását. A kormányban többségi pozícióban levő DS és a G17 Plusz a hírek szerint eltökélte, hogy Boris Tadic elnök választási ígéreteivel összhangban késedelem nélkül aláírják a megállapodást. Erre viszont Kostunicáék nem hajlandók. Bozidar Djelic miniszterelnökhelyettes kijelentette, hogy a szóban forgó okmány nincs ellentétben a parlamentben korábban elfogadott Koszovóhatározattal, és szükségtelen újabb ülést összehívni. H a Boris Tadic elnök és demokratái nem tudják megakadályozni Kostunicáék újabb EUellenes manőverét, akkor valószínűleg felbomlik a koalíció, és meghiúsul a Szerbia uniós felzárkózását célzó legjelentősebb idei lépés. ------------------------------------------------------------------------------- A szerbek Koszovóról is döntöttek Boris Tadic megválasztásával Boris Tadic megválasztásával a szerbek átléptek történelmi érzelmeiken, s gyakorlatilag megszavazták Koszovó önállóságát – írja a Lidové Noviny cí mű cseh konzervatív napilap tegnapi szerkesztőségi kommentárjában. A lap szerint a csehek akkor értik meg a szerbek mai érzelmeit, ha visszaemlékeznek az 1938ban aláírt müncheni szerződésre, amelyet rákényszerítettek a korabeli Csehszlovákiára, s amely en nek alapján elveszítette a szudétanémetek lakta területeit. "A szerbek történelmi érzelmei alaptalannak, anakronisztikusnak és még nevetségesnek is tűnhetnek nekünk, de – München alapján – megérthetjük őket. Ilyen háttérrel még inkább kitűnik a »nyugati« T adic győzelme, amely ezt az érzelmi küszöböt meghaladja. Ez a választások legfőbb üzenete" – szögezte le az újság. Rámutatott, az ész szempontjából már régen világos, hogy a szerb igazgatású Koszovó ma már csak mítosz. vissza J. Garai Béla, Újvidék Kihantolhatják a Ceausescu házaspárt Magyar Hírlap 2008.02.06. A volt román diktátor és felesége kihantolásának kérdését tárgyalta meg tegnap a bukaresti bíróság. A kihantolást Ceausescuék még életben lévő fia és időköz ben elhunyt lányának férje kérte még 2005 márciusában, az ügy azóta húzódik. Nicolae Ceausescu leszármazottjai kétségbe vonják, hogy az 1989 decemberében kivégzett román államfőt és feleségét valóban a bukaresti ghenceai temetőben hantolták el, ahol a közhiedelem szerint nyugszanak. Állítólagos sírjuk a volt kommunista rendszer nosztalgikusainak rendszeres találkozóhelyévé vált. A bukaresti bírák most felkérték a honvédelmi minisztériumot, minden törvényes eszközt felhasználva, bizonyítsa be, hogy a sí rba valóban őket helyezték el tizennyolc évvel ezelőtt. A kihantolás ugyanis csak teljes bizonyosság esetén lehetséges. A leszármazottak erre vonatkozó kérését a temetőgondnokság korábban éppen e bizonyítékok hiányára hivatkozva tagadta meg, azt állítva, h ogy még a temetkezési engedélynek is nyoma veszett. A honvédelmi minisztérium illetékesei is azt állítják, hogy semmilyen irat nem maradt arra vonatkozóan, hogy hova temették Ceausescuékat.