Reggeli Sajtófigyelő, 2008. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2008-02-06
6 Az Új Magyar Szó hasábjain Székedi Feren c kifejti: Tadicra vár most a feladat hogy a nem rá szavazókkal is megértesse, hogy az együttműködés, a jószomszédság, a partnerkapcsolat, a nem az alá, hanem a mellérendeltség talán még nagyobb előnyöket jelenthet Szerbia számára, mint az eddig feltétele zett és az évek során lépésről lépésre lebomló hatalmi helyzet. A Krónikában Balogh Levente megállapítja, hogy a választás igazi nagy győztese maga Tadic, a másik nyertese pedig a délvidéki magyarság, amely példás stratégiát alkalmazva hozta ki a legtö bbet a választásból. Az összefogás és a közös államfőjelölt indítása a magyar közösség erejének demonstrálása céljából meghozta az eredményt, Tadic felvállalta igényeik támogatását, bár a területi autonómia ügye már nála is kiverte a biztosítékot" - írja a szerző. A kolozsvári Szabadság úgy véli, hogy a választásokon a mérleg nyelvét jelentő, közel háromszázezres vajdasági magyar közösség számára beláthatatlan következményekkel járt volna, ha a Szerb Radikális Párt jelöltje győzte volna le Tadicot. vissza A szerb kormányfő ellenzi a megállapodást az EUval Fazekas László, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2008. február 5., kedd (MTI) - Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök kedden élesen kikelt az EU által Szerbián ak felajánlott politikai megállapodás ellen, és a sajtóhoz eljuttatott nyilatkozatában a parlament azonnali összehívását, Koszovóról és az EU koszovói szerepvállalásáról szóló határozat meghozatalát követelte. A politikai megállapodást Brüsszel mintegy kárpótlásként ajánlotta fel Szerbiána k azok után, hogy januárban sem sikerült aláírni az EUtagság előfeltételének tekintett stabilizációs és társulási egyezményt. A csütörtökön aláírni tervezett okmány ígéretet tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az unió segíteni fogja Szerbia közeledését, bele értve ebbe a tagjelölti státus megadását is. Vojislav Kostunica csalásnak, félrevezető manővernek minősítette az ajánlatot. Szerinte az csak arra szolgál, hogy elfogadtassa Szerbiával Koszovó függetlenségét. A kormányfő értékelése szerint ugyanis az EU azzal, hogy missziót küld a délszerbiai tartományba - az erre vonatkozó, már csak a külügyminiszterek jóváhagyására váró döntés hétfőn született meg Brüsszelben , végleg az albán szeparatisták oldalára állt, s kiveszi a részét abból, hogy a nemzetközi j og elveinek durva megsértésével egy albán "ál államot" teremtsenek Szerbia területén. Kostunica már a szerbiai elnökválasztás második fordulója előtt élesen kikelt a megállapodás ellen. Attól tette függővé Boris Tadic támogatását, hogy az elfogadjae k oalíciós szerződésük módosítását, amelynek értelmében felmondják az EUval kötött egyezményt, amennyiben az unió missziót küld Koszovóba. Tadic ezt nem fogadta el, s azóta az események felgyorsultak: a misszióról szóló döntés már hétfőn, a megállapodás alá írása előtt megszületett. vissza Thaqi maradásra kérte a koszovói szerbeket Rubovc, 2008. január 5., kedd (MTI/AFP) - Hasim Thaqi koszovói kormányfő kedden arra kérte a délszerbiai tartományban élő szerbeket, hogy Kosz ovó függetlenné válása után ne hagyják el szülőföldjüket. Thaqi azóta, hogy a koszovói kormány élén áll, most először fordult közvetlenül a helyi szerbekhez. A Pristinától 35 kilométerre délre lévő Rubovc faluban lakó 49 szerb család egyikét látogatta meg, és arra kérte a szerbeket, hogy maradjanak Koszovóban, mert "ez az ország mindenkié". Thaqi a korábban elmenekült szerbeket arra kérte, hogy térjenek vissza Koszovóba. "Kérem azokat a menekülteket, akik jelenleg Szerbiában és Montenegróban élnek, hogy térjenek haza" - fogalmazott az egykori albán szakadár felkelővezér látogatása során a faluban, ahol 120 albán család is él. Thaqi azt fejtegette, hogy a független koszovói kormány nem engedi majd a szerbek elleni megtorló akciókat. Közölte, hogy a nemzetközi hatóságokkal személyesen együttműködve munkálkodik majd egy új Koszovó felépítéséért. Koszovó albán vezetése nagy valószínűséggel még ebben a hónapban kikiáltja a tartomány függetlenségét. Korábban Pristina jelezte, hogy bevárják a szerb iai elnökválasztást, amely vasárnap a Nyugatbarát Boris Tadic győzelmével végződött. Koszovóból mintegy 200 ezer szerb menekült el az 199899es konfliktus után, attól tartva, hogy a helyi albánok bosszút állnak rajtuk. A 2004 márciusában kirobbant s úlyos szerbellenes zavargásokban 19en vesztették életüket és 900an sebesültek meg, valamint szerb ortodox templomokat gyújtottak fel. vissza